Élet az öreg vízimalomban 1. rész

Élet az öreg vízimalomban 1. rész.

Erdő szélén, patak partján, az öreg vízimalomban hárman éltek boldogságban. Regő, a felesége Katica, és Regő édesanyja. Az udvaron Loncsos kutyus volt a főnök, ő terelte vissza az esetleg elcsavargó jószágokat. A két disznónak már kis malacai  születtek, a tyúkok hangos kodácsolással jelezték, ha megtojtak egy tojást, a kecske is szabadon járt kelt az udvarban. Az őzike sokszor látogatta meg a lovacskát, és segített neki legelni a patakpartján növő zöld füvet. Már kifejlett őzsuta volt, és egyre többször maradt távol az öreg vízimalom udvarától. Néha Loncsos is elkísérte, mintha csak vigyázni akarna rá, nehogy baja essen kedves barátjának az erdőben. A vízimalom melletti kis patak továbbra is vidáman hajtotta a malom kerekét. Regő tökéletesre fejlesztette a búza őrlését, és újra az a hír járta a vidéken, hogy a vízimalomban őrölt lisztnek nincs párja. Katica boldogan serénykedett férje mellett, és Regő édesanyja is hálás tekintettel őrizte a boldog fiatal párt. Regő épített egy kemencét, és megtanította az asszonyoknak a pékmesternél tanult tudományát. Így aztán a frissen őrölt finom liszt mellett, a kemencében sülő kenyerek, perecek étvágygerjesztő illata is körbe lengte a vízimalmot. A pékmesteren, és a kovácson kívül, egyre több paraszt jött búzával megrakott kocsikkal a vízimalomhoz, hogy finomra őrölt liszttel térjenek majd haza. Regőéknek mindig nagy öröm volt, amikor egy gabonával megrakott szekér állt meg az udvaron. Ez azt jelentette, hogy lesz munka, lesz megélhetés. Ugyanis minden őrölt gabona tized részét, a molnár kapta meg fizetség gyanánt. Azon kívül pedig híreket hallottak az erdőn túli falvakból, tanyákról. Ezen a reggelen, egy messziről jött ember kanyarodott be az udvarba, búzával megrakott szekerével. A szekér zörgésére felkapva a fejét, Loncsos hangos ugatásba kezdett.

Talpasi Talabér kosárfonásból próbálta eltartani a családját. A falu melletti folyó partját, ahol Talabér a családjával élt, sok fűzfa szegélyezte. És ahol sok a fűzfa, ott sok a fűzfaág is. A fűzfaágakból pedig különböző méretű és fajtájú kosarakat lehet készíteni. Talabér a mesterségét az apjától tanulta el. A kosárfonó még előző nap este felpakolta a gabonát a szekérre. Mivel igen csak fogytában volt már a liszt, kenyér pedig kellett a családnak. A mester a szekérre pakolt még néhány garabolyt, kisebb nagyobb kosarat, hátha szerencséje lesz, és el tud adni belőle néhányat az út során.

- Vigyázzon kend magára! - nyomta férje kezébe az asszony korán reggel, induláskor az elemózsiás táskát.

- Vigyázok! Hát persze hogy vigyázok! Néhány nap és itthon vagyok! - ígérte a szekéren ülve a kosárfonó feleségének. - A gazdaságra ügyeljenek! - mondta még távozóban a férj, és búcsút intve elindult a szekérrel Talabér. Az út hosszú volt, így tellett az időből a gondolkodásra, tervezgetésre. Hogy hová, milyen szakmára adja a gyerekeket tanoncnak, jövőre mit hova vessenek a kis földjükön, hogy disznót is baromfit is tudjanak nevelni, meg a kenyérnek való gabona is elegendő legyen. A család gyarapszik, maholnap megszületik az ötödik poronty is. A gyerekeknek ruha, cipő kell, meg a taníttatásuk is sokba kerül. Nem kis gond ez egy családfőnek. Így ezeken tanakodva nógatta a lovát a kosárfonó, míg aztán beesteledett. Az út széli fogadóba szállt meg Talabér. A ló hátára pokrócot terített, és a nyakába akasztotta a zabos tarisznyát. Leterítette a gabonával rakott szekeret, majd megvacsorázott. Miután ő is, meg a ló is ivott, nyugovóra tért.  Másnap hajnalban folytatta útját, és néhány óra múlva már a patak vezette a öreg vízimalom felé. Reggelre fordult be a megrakott szekérrel Regőék udvarába. Loncsos, hangos ugatással fogadta őket, jelezve a gazdának, hogy jöjjön gyorsan, mert jött valaki.

Folyt.köv.