Filemon és az elevszett doromb

  • 2022.
    okt
  • 08
https://gabicsabi.hu
Filemon és az elveszett doromb
- Márpedig a dorombolás nem tűnhet el szőrén-szálán! – Gondolkodott magában Filemon – és gondolta mindezt tíz évvel ezelőtt. Tudniillik, ekkor kelt útra és állt doromb-nyomozónak, hogy megkeresse a dorombot. Azóta File...

Kép forrása: https://www.instagram.com/jubibba_art/

Filemon és az elveszett doromb

- Márpedig a dorombolás nem tűnhet el szőrén-szálán! – Gondolkodott magában Filemon – és gondolta mindezt tíz évvel ezelőtt. Tudniillik, ekkor kelt útra és állt doromb-nyomozónak, hogy megkeresse a dorombot. Azóta Filemon rájött, hogy a doromb éppen annyira lehet itt is, mint ott. És bármi, ami amott lehet, az bizony lehet emitt is. Temérdek helyen kereste: elhagyatott házakban, nyíló virágok szirmai között, macskakövek vízmosta repedéseiben. Némi segítséget adott volna, ha a doromb milyenségének birtokában van. Mondjuk, hogy mekkora? Elfér-e egy tenyérben? Vagy, hogy milyen a színe? Fehér-szürke foltos, mint ő maga, vagy cinóberpiros, mint a postaládák?

Útja során kifaggatott bárkit: ivás közben az orra elé úszó csibort, ha útja egy mezőn vezetett át, úgy a virágok bibéje fölött kőröző méhecskéket, ha egy tóhoz ért, akkor az aranyhalakat (titokban még kívánt is). De kérdésére a választ senki sem tudta.

Bejárta Apródom minden zegzugát, éjt nappallá téve kódorgott a szabad ég alatt, amin néha bárányfelhők ügettek, s aminek színe hol palaszürke volt, másszor meg olyan kék, mint a búzavirág. Néha vadászgatott is, de valljuk be, egy öreg cica lábai már nem olyan fürgék, mint annak előtte. De, ha akadt mit, olykor-olykor, akkor evett is valamicskét.

 Szerencsére tavaszodott. S ilyenkor a legrosszabb dolgok is elviselhetőbbek lesznek. A fű zölden virult, szálai közt vadvirágok bújtak meg.  Filemon egy tornác alatt pihent éppen, egy lépcső árnyékában, amikor is zajt hallott.

-Anyu, nééézd, egy cica! – csicsergő hang volt, egy kis szőke törpétől, aki meg is jelent a tornác alatti résnél, majd rögtön utána feltűnt egy szakasztott ugyanolyan óriás is.

Filemon minden szőre égnek meredt ijedtében.

- Nahát, tényleg egy cica. – mondta az óriás – Bevackolta magát a nyaralónk lépcsője alá. És ahogy elnézem, elég öreg és kicsit mérges is, hogy megzavartuk.

A két fej eltűnt a nyílásból. Filemon lassan megnyugodott és álomba szenderült az árnyék kellemes langyában. Pihenéséből lábdobogás rázta fel, majd egy pillanattal később kis kezek tűntek fel a nyílásban, de nyomban el is tűntek. Helyükön fém tál csillogott. Víz volt benne, mellette kis húsdarabok.

S így ment ez napról-napra. Egy nap a kezecskék mellé egy barátságos cicc-cicc hang is társult. Filemon feltápászkodott, s közelebb merészkedett. Észre sem vette, s szemtől szemben állt a törpével, aki nem is volt annyira törpe. Sokkal nagyobb volt, mint ő. S ettől egy pillanatra meg is rémült. De épp abban a pillanatban a kéz elindult Filemon felé, ő pedig engedett. A kezek jólesően a bundájába simítottak.

 És akkor végre meglett a doromb.

Filemon azóta tudja, hogy a doromb végig benne volt, csak azért nem találta meg, mert a doromb az olyan, mint a szeretet: akkor leljük meg magunkban, amikor találkozunk valakivel, aki érdemes arra, hogy megosszuk azt vele.

 

 

Szöllősi Bernadett, Vers és meseíró

Kortárs tollforgató. Írásaim eddig 3 önálló kötetben jelentek meg, valamint 15 antológiában.