Karácsonykor veletek

Karácsonykor veletek.

            A kertvárosban szinte minden ház előtt egy hóember álldogált. A testvérek egy olyat építettek, amelynek orra piros, szeme barna, és kalapja kék színben pompázott. A kezébe egy seprűt tettek, amellyel annyiszor felseperték már az udvart, hogy egészen elkopott.  A hóember azonban nagyon büszke volt rá, hiszen az utcában az övé volt a legszebb seprű.

            – Itt a sálam! Hadd tekerjem a nyakad köré! – szaladt ki a kislány a házból egyik este. Ahogy ráadta a gyerek a ruhadarabot, attól a perctől fogva a hóember igazán különlegesnek érezhette magát!  A környéken rajta kívül senkinek nem volt ilyen szép rózsaszínű sálja. A testvérek valahányszor elhaladtak mellette, mindig meglobogtatta utánuk, de sosem fordultak meg, így nem vehették észre.

Egyik délután nagy pelyhekben hullott a hó, és a gyerekek kimentek a kertbe megcsodálni a hóesést. A kisfiú hirtelen megszólalt:

– Az idén biztosan fehér karácsonyunk lesz!

– Én is azt hiszem! Erről jut eszembe, hogy közeledik a Szenteste, és még nem tudjuk, hogyan hozzuk el a barátainkat az erdőből! Megígértük, hogy kitalálunk valamit, hogy a karácsonyt együtt tölthessük! – emlékeztette a kislány.

– Nem könnyű a dolog. A kismókus, a kisfarkas, a kisróka, a medve, a bagoly, és a harkály a megmentett kismadárral együtt el tudnának jönni, de nem fogják Álomgombát egyedül hagyni ünnepkor – gondolkodott hangosan a kisfiú.

– Azért kellene kitalálni, hogyan hozzuk el őt! Emlékszel, mikor egy porfelhőben megjelent nálunk? – kérdezte a kislány.

– Igen, persze. Bár lehet, hogy mi csak beleképzeltük őt – elmélkedett a kisfiú.

– Karácsonykor valóra válik, amit nagyon szeretnénk! Akarjuk nagyon, hogy itt legyenek! – javasolta a kislány.

– Rendben van! Én úgyis nagyon akarom! – bólintott a kisfiú, majd mindketten bementek a házba. A hóember gondolkodóba esett. Ezek a gyerekek, akik őt építették, nagyon vágynak arra, hogy karácsonykor itt legyenek velük az erdő lakói. Vajon hogy segíthetne ebben? Eljött az este, azután feljöttek a csillagok, és a Hold egy kerek zsemlét formázott magából. A hóember nem tudott elaludni. Csak állt ott, a ház előtt és törte a fejét. Egy lágy szellőfuvallat érkezett, és a sálat kitekerte a nyakából. A rózsaszín anyag szállt, szállt, és csodák csodájára nem esett a földre, hanem felfelé repült, keringett a levegőben, mint egy igazi táncos.

– Hát te mit csinálsz? – kiáltott rá a hóember. – Na megállj, elkaplak a seprűvel! – kiáltotta. Kihúzta a seprűt a hóna alól, és az egyszerre önálló életre kelt. Felemelkedett a levegőbe, a hóember éppen hogy el tudta kapni a végét, megfogta jól, de őt is felemelte magával. Repültek a rózsaszín sál után. Elhagyták a kertvárost, és sok kis városkát még rajta kívül, míg egy erdő szélére értek. Elöl szállt a rózsaszínű sál, utána a seprű, annak a végét fogta a hóember. A fura menet a nagy fa előtt ért földet, éppen Álomgomba halványzöld tönkje előtt. A kislány sálja még most sem nyugodott. Fogta magát, és felröppent a fehér pöttyös piros kalapra, és megpihent rajta. A seprű követte egy darabig, de aztán megállt a levegőben, mert a gombaház ablakán keresztül meglátta a kismókust és a medvét a kanapén, éppen televíziót néztek. A kisfarkas és a kisróka már mélyen aludtak az ágyukban. A seprű gyorsan leseperte az ablakpárkányról a havat, majd az elképedt hóemberhez visszatért. Bebújt a hóna alá, és hallgatta, amint az beszélget Álomgombával.

– A gyerekek építettek engem, és nagyon megszerettem őket közben. Tegnap meghallottam, hogy Szenteste szeretnének veled és a gombaház lakóival együtt lenni. Van egy varázsseprűm és egy varázssálam. Karácsonykor eljövünk értetek, felpattantok rájuk, és már repülünk is a kertvárosba! Beleegyezel? – fejezte be a beszédet egy kérdéssel a hóember.

– Ez minden vágyam! Szeretnék a kisfiúval és a kislánnyal együtt karácsonyozni! – felelte Álomgomba.

– Meglátod, teljesülni fog! Tudom, hogy az angyalok is segítenek! – nézett rá bizakodóan a hóember.

– Én még sosem hagytam el a helyem! – közölte Álomgomba. – A gombafonalakkal kapaszkodom a földbe! Nincs erőm kihúzni onnan! – folytatta.

– Bízz bennem Álomgomba! – mondta a hóember, és belekapaszkodott a seprűbe, amely elindult hazafelé. Követte őt a rózsaszín sál, libegett, forgott a levegőben, de mire hazaért a seprű a hóemberrel, addigra ő is otthon volt. Betekerte a hóember nyakát magával, úgy várta a reggelt.

A következő napok csendesen, de nagy izgalomban teltek. A gyerekek már izgatottan várták az angyalkákat, Álomgomba és az erdei állatok pedig készültek az utazásra. A seprű, a hóember és a rózsaszín sál minden éjjel tervet kovácsoltak a karácsonyi utazásra. Amikor végre eljött ez a nap, akkor megvárták, amíg az angyalok beröppennek a nappaliba és leteszik az ajándékaikat, és amíg a gyerekek bontogatták azokat, ők elrepültek az erdőbe. A kismókus, a kisfarkas, a kisróka, a medve a megmentett kismadárral, a bagollyal és a harkállyal együtt felült a varázssálra, amely egy percet sem várt, és útnak indult. Álomgomba összezsugorodott kicsi gombává, hiszen most nem volt szükség a gombaházra. A seprű elseperte a földet a gombafonalakról, és a gomba azokkal belekapaszkodott a seprű nyelébe.  A hóember is megragadta, így indultak útnak. Utolérték a rózsaszín sálat és utasait, majd mindannyian leszálltak a kertben. A hóember megkocogtatta a nappali ablakát. A gyerekek erre kiszaladtak a házból, és boldogan ölelték meg a barátaikat. Az összes kis állat és Álomgomba is bement a házba. Szegény hóember maradt kint egyedül. A kisfiú megsajnálta, és az apukája segítségével betolt a karácsonyfa alá egy nagy hűtőszekrényt, és behívta a hóembert. A répaorrú beült a hűtőbe, onnan figyelte a többieket.

– Még soha nem voltam ilyen boldog! – sóhajtott Álomgomba, és arany fényeket szórt a szobára.

– Karácsonykor veletek lenni! Ez a legjobb dolog, ami történhetett! Köszönjük rózsaszínű sál, hogy elhoztál! Teljesült a vágyunk! – lelkendezett a kismókus, a kisróka, a kisfarkas, a bagoly, a harkály és a megmentett kismadár.

– Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet! – mosolygott Álomgomba. – Köszönöm, hóember! Köszönöm régi seprű! – tette hozzá elérzékenyülve.

            A gyerekek vágya is teljesült ezen az estén. A kis házba, ahol a barátaikkal együtt ünepeltek, az erdő illata, az erdő hangjai, és az erdei mesék is belopództak néhány órára. A Szenteste ettől még varázslatosabb lett, mint eddig bármikor. Az aranyfényben tündöklő szobát átjárta az a melegség, ami áradt a gyerekek, a kicsi állatok és Álomgomba szívéből.

– Karácsonykor veletek lenni, ez a legjobb dolog, ami történhet velünk! – mondták kórusban a fa alatt.

Álomgomba mesék:

Találkozás Álomgombával                                                            

Álomgomba és a mókusok

A süni, aki nem akart téli álmot aludni

Csigacsíny

A megmentett kismadár

Együtt a medvénél

Borzi elköszön, de érkezik valaki más

Álomgomba kérése

A biztonságos hely

A havas reggel

Karácsonykor, veletek