Nagypapa ajándéka


https://gabicsabi.hu
 A hifiből a legújabb Boney M slágerek szóltak a bakelitről és mindenki beszélgetett és csacsogott, poharak csendültek egymáshoz és a testvéreim az új játékaikkal zörögtek, de én csak nagypapit figyeltem a sarokból. Most is inget és nyakkendőt viselt, ...

Kép forrása: pixabay.com

 A hifiből a legújabb Boney M slágerek szóltak a bakelitről és mindenki beszélgetett és csacsogott, poharak csendültek egymáshoz és a testvéreim az új játékaikkal zörögtek, de én csak nagypapit figyeltem a sarokból. Most is inget és nyakkendőt viselt, mint minden áldott nap még otthon is a hétköznapokon, pedig jó ideje nyugdíjas volt már. Ő így érezte jól magát. Ő így tisztelt meg minden napot, amit az istentől kapott a külsőjével és a belőle áradó mérhetetlen szeretettel, amit egyszerűen nem lehetett nem érezni a közelében. Az egyik szeme mindig mosolygott. Egyedül, egymagában, mert szerencsétlen párját elvesztette a háborúban. Észrevette, hogy őt nézem és meleg tekintetét rám szegezve szinte simogatott a pár méteres távolságból. Nem mozdult. Kezeit a szék karfáján pihentette. Egyenes háttal ülve ugyanúgy nézett, ahogy én őt és tudtam, hogy mindketten a múltat és a jövőt fürkésszük a másikban, mert mi ilyenek voltunk. Egyformák. Testben és lélekben is. Lepillantott az ölemben szorongatott írógépre. Még a tetejét sem mertem levenni azóta újra, hogy pár órája kibontottam és ránéztem a gyönyörűséges billentyűkre. Újra a szemembe nézett és bátorítólag bólintott egyet felém. Tudta, hogy szeretek írni és láttam örömmel olvasgatja, amiket hajlandó voltam megosztani másokkal.

 Az ajándékbontás után csak annyit mondott

 – Ezzel itt írd meg azokat a történeteket, amiket senkinek nem akarsz megmutatni.

 – Nagypapa ez borzasztó drága lehetett – válaszoltam kétségbeesetten, mert sokszor megbámultam őket a kirakatban.

Ő csak megsimogatta az arcomat és annyit mondott

 – Örülök, hogy meg tudtam venni neked.

 Ez a karácsony belém égett. Nem az írógép az új hifi vagy a rengeteg játék, hanem a nagypapám, ahogyan a székben ül fesztelen a családja körében és a jövőt fürkészi. Vagy talán látja is. Az a bólintás minden bátorításnál vagy kritikánál többet ért. Az az írógép legjobb ajándék volt, amit valaha kaptam vagy adtam, mert nem a pénz vagy a divat állt mögötte, hanem valami leírhatatlan, megfoghatatlan érzés, ami két ember összetartozását és kötődését jelentette.

 Néhány évvel később már nélküle ünnepeltük a karácsonyt, de én mindig ott láttam őt a székben ülve, fehér ingben, barna nyakkendővel és barna kötött kardigánban.

 Az írógép egyszerűen elkopott annyit használtam az elmúlt évek alatt. A helyét átvette a számítógép majd a laptopom, de az ujjaim végén még mindig érzem a zsibbadást, amit néhány órai önfeledt gépelés után éreztem az öreg írógéppel, amit tőle kaptam. Számos történetbe bele akartam írni őt is, de valahogy egyiket sem éreztem elég méltónak hozzá. Pedig sok megjelent nyomtatásban és néhányból még film is készült. Őszintén nem tudom, hogy ha akkor nem az írógépet kapom tőle, amit nyilván csak nagy nehézségek árán tudott megvenni, vajon akkor is így alakul-e az életem. Szerintem nem. Mert ő akkor sokkal többet adott nekem pusztán egy drága holminál. Bíztatást, bátorítást, amire egy gyereknek talán a legeslegnagyobb szüksége van.

 Ahogyan öregszem egyre gyakrabban látom őt a tükörben, mikor magamat nézem. És örülök, hogy így van, mert senki másra sem szeretnék szívesebben hasonlítani, mint őrá.

Mint most is, ezen karácsony reggelén.

Megyek.

Átadom magam az ünnepi hangulatnak a családomnak a gyermekeimnek, akiknek nem tudom, hogy valaha képes leszek-e olyan jó ajándékot venni, mint amilyen az én gyönyörű írógépem volt.

Az írógép, aminek minden bizonnyal őket is köszönhetem.

P. Lambert, Nagyon amatőr író

Ezt a mesét írta: P. Lambert Nagyon amatőr író

Kedves Mindenki! Hobbiból írogatok történeteket és nagyon ritkán pályázok egyikkel, másikkal,kissebb-nagyobb sikerrel. Mese kategóriában még sosem próbálkoztam, de szeretném megtudni, hogy nagyon távol áll-e tőlem ez a műfaj vagy sem.