Olivér és az álommanó

  • 18
  • 2021.
    feb
Zizi, a fiatal álommanó gondterhelten lépkedett a járdán. Édesapja, a fő álommanó nemrég bízta rá a pici gyerekek elaltatását. Büszkén látott neki a feladatnak, kitartásának és szorgalmának köszönhetően minden babát hamar el tudott altatni. Elég volt annyi, hogy meghallották csengő énekét, egy pici álomport fújt az arcukra, és békésen aludtak reggelig.  
Olivér azonban nagy feladatnak bizonyult. Három holdtöltével ezelőtt született, és eddig ő volt az egyetlen embergyerek, akit nem tudott elaltatni, csak n

Zizi, a fiatal álommanó gondterhelten lépkedett a járdán. Édesapja, a fő álommanó nemrég bízta rá a pici gyerekek elaltatását. Büszkén látott neki a feladatnak, kitartásának és szorgalmának köszönhetően minden babát hamar el tudott altatni. Elég volt annyi, hogy meghallották csengő énekét, egy pici álomport fújt az arcukra, és békésen aludtak reggelig.

Olivér azonban nagy feladatnak bizonyult. Három holdtöltével ezelőtt született, és eddig ő volt az egyetlen embergyerek, akit nem tudott elaltatni, csak nagyon-nagyon nehezen. Volt, hogy egy egész zacskónyi álomport fújt az arcára, de még akkor is csak egy álmos ásítást tudott elérni nála. Legtöbbször viszont Olivér, a többi gyerekkel ellentétben, csak nézte a manócskát csillogó szemekkel, és mosolygott rá.

Zizi most is hozzá igyekezett. Már minden baba aludt, egyedül Olivér volt még ébren. Hozott magával még egy zacskó álomport, hogy biztosan elég legyen. Amikor belépett a szobába, Olivér az ágyikójában feküdt. Ahogy észrevette Zizit, elmosolyodott, és babanyelven beszélni kezdett hozzá. Zizi nagyon meglepődött, mert a gyerekek nem szokták őt látni.

‒ Szia, manócska, már vártalak.

Zizi kíváncsian lépett oda Olivérhez.

‒ Te látsz engem?

‒ Igen. Nagyon szép vagy abban a zöld sapkában.

Zizi nem tudta, mit válaszoljon. Természetesen megköszönte a bókot, ahogy illik, de nem tudta, hogyan tovább. Az álompor elaltatta azokat a gyerekeket, akik hallották őt, de akik látták is, mint például Olivér, ott hatástalan volt.

‒ Te milyen manó vagy? kérdezte Olivér Zizit.

‒ Én vagyok az álommanó. Az a feladatom, hogy este felkeresem a pici gyerekeket, és álomporral elaltatom őket. Tudod, a gyerekek éjszaka nőnek, alvás közben. Ha nem altatom el őket, akkor mindig picik maradnának.

‒ Engem is el akarsz altatni?

‒ Hát… szeretnélek. De mivel te látsz engem, így álomporral nem tudlak.

‒ Amikor énekeltél nekem, az nagyon tetszett.

‒ Tényleg? csodálkozott Zizi. De mégsem aludtál el tőle tette hozzá lógó orral. Tudod mit! Van egy ötletem.

Zizinek eszébe jutott, hogy amikor ő volt pici, az anyukája hogyan altatta el. Minden este mesét mondott neki, amíg le nem csukódott a szeme, és el nem aludt. Gondolta, ha már az álompor nem hatásos és az ének is kevés, lehet, hogy a mese jó lesz. Zizi odaült Olivér párnájára, kényelmesen elhelyezkedett, és mesélni kezdett. A kedvenc meséjével kezdte, amit Olivér csillogó szemekkel, mosolyogva hallgatott. A második mese egy éhes kis hörcsögről szólt, ott már nagyokat ásított, és amikor befejezte a harmadik mesét a ravaszdi rókáról, észrevette, hogy Olivér csukott szemmel halkan szuszog, a maciját magához ölelve alszik.

Zizi halkan felállt, búcsúzóul nyomott egy puszit Olivér orra hegyére, és hazaindult. Sietett, hogy a mamája néhány mesével őt is álomba ringassa.