A csodatermő fa

  • 22
  • 2021.
    jan
Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt egy csodatermő fa. Miért volt
csodatermő? Mert csodákat termett! Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az
bizony szempillantás alatt teljesült!

Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt egy csodatermő fa. Miért volt
csodatermő? Mert csodákat termett! Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az
bizony szempillantás alatt teljesült!

Az egész még akkor kezdődött, amikor a csodatermő fa első kis hajtása kibújt a föld alól és
szétnézett a domboldalon.

– Ó de szomorú, kopár ez a vidék, sehol egy fa, egy virág, egy patak.Vajon milyen lesz az élet
ezen az unalmas helyen? – gondolkodott el a kis facsemete

– És vajon belőlem mi lesz?

Milyen fa magját sodorta ide a szél, amelyből kikeltem?

Nem is tudom mi szeretnék lenni?

Almafa, körte, vagy cseresznye?

Ahogy ezen gondolkodott, megjelent mellette egy kicsiny manó, és így szólt hozzá:

– Kedves kis fácska, meglásd, csodaszép, élettel teli vidék lesz a mostani sivár helyen, de csak
akkor, ha segítesz nekem!

– Mit kell tennem, mondd, kismanó!

– Mivel úgy hallottam, nem tudsz választani, hogy mit is teremjél, ha nagy fa leszel, ezért
megajándékozlak a csodatevés hatalmával! Amikor nagy fa leszel, te leszel a világon az
egyetlen fa, amely négyféle gyümölcsöt terem: almát, körtét, cseresznyét, és barackot.

Cserébe viszont teljesítened kell a hozzád forduló teremtmények kívánságait!

– Rendben van kismanó, elfogadom tőled a csodatévő hatalmat! –
Ahogy a kis fácska ezt kimondta, a kismanó ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt.

Telt múlt az idő, és a csemete hatalmas, erős fává cseperedett és megjelentek rajta az első
termések: egyik ágán alma, a másikon körte, a harmadikon cseresznye, a negyediken barack,
és még jutott hely egy mókusnak, és egy madárkának is. A fácska nagyon boldog volt, hogy
ennyiféle finom gyümölcs terem rajta, és eszébe jutott a kismanó, akinek ezt köszönhette.
– Hm…a kismanó azt mondta, hogy csodatévő hatalmam lesz, ha nagy leszek. Vajon tényleg
van ilyen varázserőm? – gondolkodott el a fa.

Abban a pillanatban egy szép hófehér hattyú szállt le a fa mellett.

– Ó de kár, hogy nincs itt egy tavacska, ahol úszkálni tudnék – gondolta a hattyú.
A fa, ahogy meghallotta a hattyú kívánságát, valami különös dolgot érzett, egy soha nem
tapasztalt jó érzés lett úrrá rajta. És egyszer csak egy forrás tört fel mellette, amelyből egy
kék vizű tavacska keletkezett.

A hattyú boldogan besétált a vízbe és úszkálni kezdett.

– Ez igaz, nem álmodom? - kérdezte ekkor a fa saját magától – én teremtettem a kis
tavacskát a hattyúnak? El sem akarta hinni ami történt, és várta, hogy újra kipróbálhassa
csodatévő erejét.

Néhány nap múlva álmos csoszogással egy sündisznó jelent meg a fa alatt.

– Milyen szép gyümölcsök vannak ezen a fán! De jó is lenne, ha egy szép piros alma
lepottyanna róla – mondta vágyakozva a süni.

Még végig sem gondolta, és már ott is volt mellette a szép piros alma, aminek nagyon
megörült és rögtön falatozni kezdett belőle.

A fa ekkor már a pillangókra figyelt, akik a lombja mellett szálldostak.

– Ezen a réten nincsenek virágok? Akkor hol fogunk megpihenni a hosszú út után? –
tanakodnak a pillangók. Ebben a pillanatban a sivár rét csodálatos virágos mezővé változott,
ahol millió, szebbnél szebb virágszirom hívogatta a fáradt pillangókat.

A csodatermő fa egyre nagyobb örömmel szemlélte a körülötte benépesülő rétet, az
állatokat, virágokat, és hálásan gondolt az öreg manóra, akinek a csodatévő erőt köszönhette.
Egy nap aztán egy férfi és egy nő jelent meg a réten, akik egy kislányt vezettek kézen
fogva.

– Ó de gyönyörű vidék ez – sóhajtott fel az asszony.

– Bizony jó lenne itt lakni és állatokat tartani, kertészkedni – válaszolta a férfi.

Ekkor egy kis felhő ereszkedett a tájra, és mikor újra tisztán lehetett látni, a szemközti
domboldalon egy csodaszép házikót pillantottak meg. Boldogan szaladt a kis család, hogy
birtokba vegye a házikót, melynek ablakai hívogatóan integettek nekik.

Telt múlt az idő, tavaszra nyár, nyárra ősz következett. A kis hajtásból hatalmas fa lett és
benépesült körülötte a rét, a domboldal, de még a levegő is. A tavon hattyúk, kacsák
úszkáltak, a fa lombjai között mókus lakott, az ágak között madarak fészkeltek. A réten
virágok nyíltak, domboldalon a házikóban a kis család boldogan éldegélt. A házhoz nagy
udvar tartozott, ahol a sok-sok háziállat kedvére kapirgálhatott, legelhetett, futkoshatott a szép
zöld pázsiton.

Ahogy közeledett a tél, a csodatévő fa egyre több levelét hullatta le, betakargatta a földön
megbújó csigákat, rovarokat és menedéket nyújtott nekik a hó és a hideg ellen. Csupasz lett a
fa, de hiába volt a hideg, ő nem fázott, hiszen büszkén és boldogan gondolt arra, hogy milyen
sok jót, csodát tett az év folyamán.

Őszre tél, télre tavasz jött újra és a rét újra megtelt élettel. Kibújtak a rovarok az avar alól,
fészket építettek a madarak, a réten gyerekek játszottak. A csodatermő fácska pedig újra
gyümölcsöket érlelt, és hálás szívvel gondolt az öreg manóra, hiszen neki köszönheti, hogy
életet lehelt a sivár pusztaságba.

Aki nem hiszi járjon utána, és ha megleli a csodafácskát, kívánjon valamit!