A tükörarcú lány

A tükörarcú lány.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét határon túl élt egy lány, akinek üvegből volt a bőre. Tükörarcúnak nevezték, mert ha valaki ránézett, megpillanthatta magát a vonásaiban. Mássága viszolygást keltett az emberekben, ezért a szülei arra buzdították, hogy próbáljon szerencsét máshol, itt úgysem terem számára babér.

Házról-házra járt a lány, hogy alkalmi munkát végezzen. Krumplit hámozott, söprögetett, begyűjtötte a tyúktojásokat. Mégsem tűrték meg egy hétnél tovább sehol, így átvándorolt a szomszédos földekre. Ott sem részesült szívélyes fogadtatásban. Ha valakivel összetalálkozott, az menten elfordította a fejét.

Bánatában lekuporodott egy öreg diófa tövébe. A diófa örült a társaságának, mert szívesen gyönyörködött a terebélyes lombkoronájának látványában.

Egy darabig hallgatta a siránkozást, végül megsajnálta a lányt.

– No, ne temesd az öledbe az arcodat! Ha belepillanthatok újra a tükrébe, ajándékot adok neked.

Pislogott és szipogott a tükörarcú lány, végül beleegyezett az ajánlatba. A fa megrázta az ágát, így egy ezüst dióhéj pottyant a kezébe.

– A belsejébe zárt ruha szikrázóbb a bőrödnél. Senki sem veszi észre a különcségedet, amíg viseled.

– Hova mehetnék ilyen öltözetben? – kétkedett a lány.

– A királyi palotában bált rendeznek, hogy megtalálják a legkülönlegesebb hajadont a vidéken. Tégy egy próbát!

A tükörarcú lány megfogadta a tanácsot. A cicomás csarnokba belépve az összes szempár rá szegeződött. Ragyogó viselete elvakította a jelenlévőket.

Miközben forgolódott a lépcsősorok között, furcsa pletykára lett figyelmes. Némelyek szerint az ifjú király sohasem talál társat. Ahhoz túlságosan szereti önmagát! Naphosszat a sötétbarna tincseit igazgatja, hófehér fogsorát villantgatja és a szögletes állát simogatja. Kerek tükörben, álló tükörben, az ablaküveg előtt vagy a frissen mosott padló csempéjében. Olyankor teljesen megfeledkezik a külvilágról!

Kíváncsi lett a tükörarcú lány, serényen kereste az uralkodót a palotában. Körbejárta az összes szegletét, már csak a kert maradt hátra. Felfigyelt egy fodrozódó szökőkútra, amelynek szélénél egy ifjú ült. Megbabonázottan bámulta a vízfelszínt, végül a lány csillogó öltözete elvonta a figyelmét a saját tükörképéről.

Miután meglátta magát a lány arcvonásaiban, elégedett mosolyra húzta a száját. Kezet nyújtott felé és egész este együtt táncoltak. Kiderült, hogy ő a király. Bár keveset beszélt – inkább illegette magát –, a tükörarcú lány remekül mulatott. Elvégre is egy vidám szempár kacsintott vissza rá.

Rövid időn belül lakodalmat ültek, azóta is boldogan élnek. A tükörarcú lánynak többé nem kell a pompás ruha mögé bújnia. Senki sem firtatja a külsejét, mert az udvarban illetlenség ránézni az uralkodónőre.