Az első bizonyítvány

Az első bizonyítvány.

Alig hiszem, hogy mindjárt itt az év vége. Mármint az iskolában. Mennyi minden történt az első tanévben! Fel sem tudom sorolni. Összevesztem Barbival. Még karácsony környékén történt. Már alig beszélünk egymással. Nem haragszom rá, de azért rosszul esik, hogy hanyagol az új barinője miatt. Igaz, nekem is van. A Fanni. Kiderült, hogy a nyáron költöztek ide Budapestről. Nem ismert itt senkit. Egészen jól elvagyunk. Ő is csendes, én is. Jobban szertejük kívülről szemlélni a dolgokat, mint részt venni benne. Mondjuk ennek Éva néni annyira nem örül. Azt mondja, hogy kihúzzuk magunkat a közös eseményekből. Igaza van. De néha viccesebb a lelátóról figyelni a balhékat. Anyu például jobban örül, ha nem veszek részt bennük. Vicces. Úgy látom, a felnőttek sem értenek mindenben egyet.

Nekem vannak a legfurább osztálytársaim. Ezek minden apróságon képesek veszekedni. Ha Juli ugyanolyan pólót húz, mint a Barbi. Ha csicsásabb a hajfonata, ha Zsófi többet beszél vele, ha elsőként választja a csapatába, ha neki adja a fele uzsiját, ha jobban sikerül a dolgozata... És még sorolhatnám. Elképesztő. Most komolyan. Nem olyan mindegy, hogy mi van rajtunk, vagy milyen a frizuránk? A tanító néni már ezerszer elmagyarázta, hogy a mi osztályunkban két dudás is van, de nekik is meg kell tanulni elférni egy csárdában. Mi van? Mi köze a csárdának az iskolához? De biztos igaza van, mert Éva néninek mindig igaza van. Szerintem csak egyszerűen ki kell békülniük egymással, mert még sokáig lesznek együtt ebben az iskolában.

De ezek mindig találnak valamit, amit méricskélhetnek, vagy amin civakodhatnak. A legutóbb például azon vitatkoztak, hogy kinek lesz jobb a bizonyítványa és ki fog könyvet kapni az igazgató nénitől személyesen a tanévzáró ünnepségen.

Erre még én is felkaptam a fejem. Tavaly anyuék nagyon örültek a nővérem bizonyítványának. És ő tényleg kapott könyvet az ünnepségen. Igen. Az igazgató néni bemondta a mikrofonba a nevét, erre ő kisétált, kezet fogott az igazgató nénivel és valóban kapott egy szép mesekönyvet. És anyuék nagyon boldogok voltak. És nagyon tapsoltak. Tudom, mert akkor még én ott álltam közöttük.

Mi lehet abban a bizonyítványban, aminek mindenki annyira örül? Egyáltalán mi az a bizonyítvány? Nem értem, de biztos nagyon fontos dolog. Olyan felnőttes. Arra emlékszem, hogy egy nagyon vékony könyv, alig van benne pár lap. Ha olyan nagyon fontos, akkor miért nem vastagabb? Otthon a könyvespolcon a legfontosabb könyvek a legvastagabbak. Valamiféle lexikonok. Némelyik olyan nehéz, hogy el sem bírom.

Szóval. Mi lehet benne olyan fontos? Apu kedvenc sorozatában, amit nekem nem szabad néznem, mert krimi - azt hiszik, hogy tudom mi az a krimi - és mert rossz emberek, bűnözők szerepelnek benne, és a rendőrök meg nyomoznak. Na, ők beszélnek arról állandóan, hogy van már bizonyíték. Akkor az tényleg fontos lehet. Az jutott eszembe, hogy talán én is bűnöző vagyok, és egész évben nyomozott utánam a tanító néni? És valami bizonyíték van abban a bizonyítványban? Ez nagyon érdekes. És gyanús.

Most már kezdem érteni, miért volt szükség arra a sok vallatásra, felelésre, versek felmondására, tudáspróbákra, kikérdezésre. Éva néni nyomozott. Egész évben. Na de milyen bizonyítékot talált? A nagyi mindig azt kérdezgeti, hogy hány ötöst szereztem már. Hát egyet sem. Nálunk az elsőben nem osztogatnak ötösöket, meg négyest sem, meg a többit sem. Mi csak piros pontot meg dicséretet kapunk, meg nagy számokat buborékokkal, amikre azt mondja a tanító néni, hogy százalék. Ez egyre gyanúsabb.

Már nagyon várom a tanévzáró ünnepséget. Kíváncsi vagyok, hogy milyen bizonyítékai vannak Éva néninek.

Elérkezett a nagy nap. A legszebb fehér blúzomat, a fényes fekete lakkcipőmet adta anyukám. Ezek szerint mégis fontos, hogy mit húzunk fel. És még a copfom is különlegesen szépre sikerült ma.

Állunk az iskolaudvar árnyékos szegletében. Elénekeljük a Himnuszt. Pont ezt az egy versszakot tanultuk. Vajon jövőre folytatjuk a többivel?

Az igazgató néni beszél. Nem mindig értem. Aztán nagy nehezen elér a kitűnő tanulókig. Na végre! Már a lábam is remeg.

- Köves Klára kitűnő tanulmányi eredményéért dicséretben részesül. Hűha. Ha Barbi nem kap könyvet, abból nagy hiszti lesz.

- Bakonyi Barbara kitűnő tanulmányi eredményéért dicséretben részesül. Na, ez megoldódott. Bár megnéztem volna itt az ünnepség közepén a hiszti rohamot.

- Hajós Hédi kitűnő tanulmányi eredményéért dicséretben részesül. Ez én vagyok. Sietve indulok, nehogy mást szólítsanak. Az igazgató néni keze meleg, és erős a szorítása. Riadt tekintetemet egy simogatással viszonozza. Ez tényleg jó érzés. Tényleg jobb benne lenni az eseményekben, mint kívülről szemlélni. Visszafelé anyut és aput fürkészem. Bízom benne, látnak. Remélem anyu nem azért törli a szemét zsebkendővel, mert mégsem látott.

Visszaállok a sorba, kezemben a jutalomkönyv és a kék bizonyítvány. A szívem majd kiugrik a helyéről. Lassan nyitom ki, mint aki attól fél, hogy kiugrik belőle a bizonyíték.

Az első oldalon a nevem. Lapozok. Már nem hallom, hogy kiket szólít az igazgató néni, nem hallom a tapsot sem.

A következő oldalon Éva néni gyöngybetűivel ez áll:

kiválóan teljesített

Szóval, ez a bizonyíték.