Az óvodás őrangyalka

Az óvodás őrangyalka.

A legbársonyosabb felhőn üldögélt Glória, a kis őrangyalka, lógatta a lábát és szomorkodott. 

– Mi a baj, Kedvesem? – kérdezte az Úr.

– Úgy szeretnék valami fontosat csinálni! 

– Nem értelek! Hiszen te őrangyal vagy, az elég fontos feladat! – válaszolta.

– Persze, tudom! De annyi szomorú gyerek van a Földön, szeretném őket felvidítani, megölelni és vigyázni rájuk! 

– Értelek – az Úr egy kicsit elgondolkodott, majd folytatta – Lenne egy ötletem! Mit szólnál hozzá, ha egy óvodába küldenélek? Te is ugyanolyan gyerek lennél, mint a többiek.

– Ez csodásan hangzik! Lenne nekem is kezem, lábam, megérinthetném az embereket? 

– Persze! De attól még őrangyal maradsz, ezt ne felejtsd el! 

Glória nagyon boldog volt, alig várta, hogy óvodába járhasson. Hirtelen felkapta egy szellő és már vitte is őt a Földre.

Nem is sejtette, hogy valaki látta az ő földre érkezését, méghozzá Szivárvány, a pillangó. A lepke éppen az óvoda kerítésén sütkérezett, amikor Glória lepottyant az égből. 

– Hát ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte meglepetten a pillangó. 

– Én Glória vagyok, egy őrangyal. Ide fogok járni az óvodába. 

– Micsoda? Te is óvodás leszel? 

– Igen. Ugye nem mondod el senkinek? 

– Lepke-becsszó! 

Furcsa volt Glória számára, hogy tud járni és a kezeivel meg tudja fogni a tárgyakat. Ormótlannak érezte magát és sokszor elesett. Hiányoztak neki a szárnyai, nélkülük nagyon lassúnak érezte magát. Ráadásul azt sem tudta, melyik tárgy mire való. A gyerekek kinevették őt, mikor a fésűvel akarta megmosni a fogát, vagy amikor felhúzta a kezére a cipőt.  

– Várj, segítek! – mondta az óvó néni, mikor látta, hogy Glória éppen a fejére húzza fel a nadrágot. Mindent meg kellett tanulnia: az öltözködést, a mosakodást, az evést, de még a játékot is. 

– Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte tőle Szivárvány a nap végén. 

– Nem is olyan könnyű óvodásnak lenni! Nagyon ügyetlen vagyok mindenben, a gyerekek kinevetnek és ráadásul őrangyalként sem tettem semmit. Talán haza kellene mennem. 

– Ne add fel ilyen gyorsan! Ne aggódj, mindent megtanulsz majd! Lepkeként tudom, miről beszélek. Először egy csúnya hernyó voltam, mire megtanultam volna a csúszás-mászást, bebábozódtam. Végül gyönyörű pillangóvá változtam és persze örültem a szárnyaimnak, de nem tudtam velük repülni. Rengeteget gyakoroltam, de megérte, mert innen fentről csodás a kilátás. És ha nem tanultam volna meg repülni, sosem találkoztunk volna. 

Valóban így történt, hamarosan Glóriából is igazi óvodás vált. Már csak arra kellett rájönnie, hogy tud egyszerre őrangyal is és óvodás is lenni.

Egyik alkalommal, mikor kint az udvaron játszottak, Glória ijedten vette észre, hogy egy kisfiú bántani akarta kis barátját.

– Pillangó! Pillangó! – szaladt oda Pistike Szivárványhoz. S ha ez még nem lett volna elég, meg is fogta a lepkét. 

– Engedd el! Mit ártott neked? – kiabált rá Glória, mire a kisfiú elrohant.

– Miért csináltad ezt? – kérdezte Glória a fiútól. 

– Olyan gyönyörű lepke volt! Jó lett volna házi kedvencnek, most, hogy Cirmi eltűnt – sírta el magát a kisfiú. 

– Eltűnt a kiscicád? 

– Igen, sajnos. Reggel, mikor jöttünk az oviba, utánunk szökött. Aztán egyszer csak hiába hívtuk, kerestük, sehol nem találtuk. 

– Mi lenne, ha lerajzolnád Cirmit és az óvó nénit megkérnénk, írjon hozzá szöveget, anyukád telefonszámával? Hazafelé mindenki kirakná a szórólapot. Hidd el, gyorsan jelentkezik az, aki megtalálta. 

– Ez jó ötlet! Köszönöm! 

Óvó néni hozott papírt és ceruzát és a gyerekek boldogan munkához láttak. Csak úgy sercegtek a ceruzák, olyan szorgalmasan dolgozott mindenki. 

Másnap reggel Pistike boldogan újságolta az oviban, hogy előkerült a cicája. Egy nénike megtalálta őt egy bokorban és felhívta anyukáját telefonon. 

– Köszönöm mindenkinek a segítséget! 

Glória boldog volt, mert végre egy kicsit őrangyalként viselkedett. Alig várta már a következő alkalmat, hogy újból segíthessen. Rájött, hogy a Földön a szeretetre van a legnagyobb szükség.