Csík és Csirip

Csík és Csirip.

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Dunán innen. Vagy Dunán túl? Az biztos, hogy a valahol Duna folyó mentén, éldegélt két kis fecske. Név szerint Csík a kék kabátú füstifecske és Csirip a barna dolmányú molnárfecske. Ők annyira jó barátok voltak, hogy szinte mindent együtt csináltak. Együtt röpködtek, siklottak a levegőben, miközben, szúnyogra, legyekre, és rovarokra vadásztak. Még inni is együtt mentek a folyó kicsiny mellék ágára. Történt azonban egy szép szeptemberi napon, mielőtt együtt repültek volna Afrikába, hogy az egyik közeli házban lakó kisfiú játszott a csúzlijával. Ez a fiúcska mindig nagyon rossz és eleven volt, soha se anyukája és apukája intelmére nem hallgatott. S szinte kivétel nélkül csak rosszfát tett a tűzre. Mint ahogy most is, mert önfeledt játéka közepette véletlenül eltalálta Csirip jobb szárnyát, amikor épp barátjával fogócskázott a levegőben. Hatalmasat csivitelve lezuhanta az út menti kis jegenye bokorra. Csík ijedten repült barátja után.

- Csirip pajtás, merre vagy? - kérdezte.

- Itt vagyok! - felelt rá. Csík a hang irányába repült. Egy kis kutatás, keresgélés után rá is lelt pityergő barátjára.

- Fáj valamid? - kérdezte a füsti fecske.

- Csak a jobb szárnyam. - mutatta baljával. Csík odaugrált, és finoman megtapogatta barátja sérült végtagját.

- Ez úgy néz ki eltörött. - csóválta rosszallóan a fejét.

Így nem repülhetek veled Afrikába. - pityeregte. - Mit csináljak itt egyedül egész télen?

- Ne beszélj butaságot. Nem maradsz itt egyedül. Majd vigyázok rád, és gondodat viselem. - mondta Csík. Csirip elmosolyodott. Ha nem fájt volna a szárnya még talán táncra is perdült volna. Csík szintén elmosolyodott. S, hogy ne csak a levegőben beszéljen, még ebben a pillanatban elkezdte, összefogdosni barátjának az elemózsiát. Folyamatosan etette, itatta és gondoskodott róla. Ez így ment napokon keresztül. Mind addig, míg egy macska fel nem bukkant a közelben. Ugyanis kifigyelte, hogy Csík az évszakhoz képest túlságosan is serényen, hordja az egyik fára az élelmet. Mivel fecskéről lévén szó pláne furcsállta a dolgot. Azt gondolta, hogy egy sérült madárnak viszi az élelmet. S, egy szárnyaszegett madárnál nincsen olcsóbb lakoma. Lassan lopakodva kúszott először a fűben, míg az említett jegenyefához nem ért. Annak a törzsén felkapaszkodva csak hamar ahhoz az ághoz ért, amelyiken Csirip pihent. Kandúr mosolyogva szája szélét nyalogatva a sérült kismadár felé kúszott. Azzal persze nem számolt, hogy az vékony ág, az ő súlyát sokáig nem fogja kibírni. Egy éles reccsenés hallatszott az ág letörött, s mind a ketten a földre huppantak. Csirip egy kisidőre nem tudta, hogy hol van. Elájult az eséstől, de szerencsére nem lett semmi baja, mint ahogy kandúrkomának sem. Kandúrunk megvakargatta a fejét, és gyorsan körbenézett hátha ebédje kereket oldott. Legnagyobb örömére ott feküdt mellette az ájult kismadárka. Már azon volt, hogy egészben felfalja, de ekkor egy erős koppanást érzett a fején.

- Gonosz macska! Nem szégyelled magad? Bántanád ezt a kismadárkát? - kiáltott rá Zsuzsika, s mérgében még egyet koppintott az állat fejére. A kandúr ebből bár tudta, hogy ennek fele se tréfa. S, megnézheti magát, ha nem hordja el az irháját. Futott is, ahogy a lába bírta. Miután a kislány elzavarta a gonosz macskát, lágyan megfogta az ájult Csiripet. Majd rohanva bevitte a házban. Ebben a pillanatban ért vissza Csík. Amint meglátta, hogy beviszik pajtását a házba, minden óvatosságot sutba dobva az ablakhoz repült, hogy lássa, mi történik. Zsuzsika egyenesen anyukájához vitte aki, épp főzte az ebédet.

- Anyu, találtam egy beteg madarat!- kiáltotta Zsuzsi.

- Hogy mit? - kérdezte anyukája.

- Egy madarat! Meg akarta enni a szomszéd macskája, de én megmentettem! Nézd meg légyszi, hogy megsérülhetett-e?

- Szentem, nem vagyok én állatorvos.

- Viszont ápolónő vagy, az majdnem ugyanaz. - nézett rá kérően. Anyukája egy nagyot sóhajtott, tudta, hogy nincs választása, úgy se tud ellenállni gyermeke kérésének. Lerakta a fakanalat, levette derekáról kötényét, s elvette a kislány kezéből a fecskét. Sokáig nézegette, míg észre nem vette, hogy a jobb szárnya nem úgy áll, ahogy kellene.

- El van törve a szárnya. - mondta

- Meg tudod gyógyítani? - kérdezte a kislány.

Persze csak kell egy két dolog. Mindjárt hozom. - mondta majd lágyan átadta a Zsuzsinak a madarat és kiment a konyhából. Csendben nézegette Csiripet. Ő is lassan magához tért. Nagy volt a lepődöttsége mikor magához tért, hogy hol is.

Ne aggódj, nem kell félned, itt biztonságban vagy. - mondta szelíden a kislány és megsimogatta a fejét. Hamarosan anyukája visszatért. Kötszereket és spatulát hozott magával. Lánya segítségével sikerült sínbe raknia az izgága kis Csirip törött szárnyát.

- Hát ez nem volt egyszerű. - sóhajtott Zsuzsika.

- Hát nem. - ismerte be anyukája. - Nagyon fél az emberektől.

- Miért?

- Biztos valaki akkor ártott neki, akkor törhetett el neki a szárnya.

- Ilyen rosszak lehetnek az emberek? - kérdezte Zsuzsika szomorúan.

Inkább csak meggondolatlanok. Tudod sokszor a butaságok miatt, árthatunk másoknak. De te ügyes voltál, segítettél ezen a kis lényen.

Zsuzsika mosolyogva megsimogatta újdonsült kis barátja buksiját. Miközben így örült észrevette Csíkot is, aki ott gubbasztott az ablaknál. Mindjárt tudta, hogy ki miatt aggódhat. Őt is beengedte. Azt az örömet leírni nem lehet, mikor a két jó barát újra találkozott. Még anyukája is elmosolyodott.

- Anyu, mi lesz velük a télen hol fognak lakni?

Azt nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy azt szeretnéd, hogy mi vigyázzunk rájuk.

Lehet? - Kérdezte anyukája derekát átölelve.

- Lehet, de te vigyázol rájuk és te viseled gondjukat. – válaszolta.

Zsuzsi örömében pörgött egyet. Egész télen odaadóan és hűségesen gondozta kis kedvenceit. Etette itatta és fürdette őket. Csiripet az állatorvos is többször látta. S, ahogy közeledett úgy erősödött a kis beteg szárnya.

Mire a tavasz is eljött felépült teljesen. Az első április napsütésben Zsuzsika kivitte a pici madarat az udvarra. Csirip körbe nézett. A levegőben már Csík rótta a köröket, hogy motiválja a kis pajtását. Csirip kettőt csapott a szárnyával és egy kis bizonytalankodás után már együtt repült barátjával. A kislány és anyukája nagy örömmel nézték a levegőben suhanó kis boldog madarakat. Csirip örült, hogy meggyógyult a szárnya. Csík is, hogy barátja, újra egészséges, és mind a ketten annak, hogy megismerték Zsuzsikát és anyukáját.