Fillió a gyógymanó


https://fejlesztem.hu/
Fillió, a gyógymanó
 
 Fillió a gyógymanó a gyermekkórházban lakott. Nem volt saját ágyacskája, hiszen ő mindig ott volt, ahol szükség volt a segítségére. 
A manó a csúcsos sipkás, zöld varázslómanók családjába tartozott, ő segített meggyógyulni a...

Kép forrása: saját fotó

Fillió, a gyógymanó

 

Fillió a gyógymanó a gyermekkórházban lakott. Nem volt saját ágyacskája, hiszen ő mindig ott volt, ahol szükség volt a segítségére.

A manó a csúcsos sipkás, zöld varázslómanók családjába tartozott, ő segített meggyógyulni a beteg gyerekeknek, de az egészséges emberek számára láthatatlan volt.

Ismerte a gyógyszereket, tudta, melyik betegséget hogyan lehet gyógyítani. Amikor semmi dolga nem akadt, akkor fent ült a függönykarnison, vagy a szekrény tetején, lógázta csepp manólábait, fütyörészett, és figyelte az ágyakon fekvő beteg gyerekeket.

A manósipka alatt egy kicsi csengőt viselt, ami akkor szólalt meg, ha valamelyik kis betegnek szüksége volt Fillió segítségére. Ekkor csengetett előbb néhányat, ez volt a szoba száma, aztán kicsi szünet után még pontosan annyit, amelyik ágyon a kis beteg feküdt.

Ha megszólalt a csengő, akkor Fillió leugrott a figyelőállásból, körbejárta a kis beteg ágyát, alaposan szemügyre vette a gyermeket, majd meghallgatta, mit mondott a doktor néni.

Egy téli napon a karnison ült, lógázta a csepp manólábait, és fütyörészett. Nyílt az ajtó, a nővérke lépett be rajta, majd egy kislány az anyukájával. A nővérke megmutatta Lizinek, hogy melyik lesz az ő ágya, majd behívta a doktor nénit, aki megvizsgálta a kislányt.

Közben beesteledett, és hozták a vacsorát a gyerekeknek. Lizi sajnos nem akart enni és inni sem.

Anyuka, ha Lizi nem fog inni, akkor be kell kötni neki az infúziót – figyelmeztette a nővérke a kislány anyukáját.

Lizi csak feküdt az ágyon bágyadtan, sápadt kis arcán apró lázvirágok nyíltak, és továbbra sem akart semmit sem enni, sem inni. Lecsukta a szemét és aludni próbált.

Fillió elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. Leugrott a karnisról, és bebújt Lizi párnája alá. Kicsit megmozgatta a párnát, hogy a kislány felébredjen, majd így suttogott:

Igyál teát, Lizike,

most hozza a nővérke.

Finom, mézes, hű de jó,

nem kell majd infúzió!

Lizi kicsit csodálkozott, mert hallotta a manó hangját, de látni nem látott senkit. Anyukájára nézett, de úgy tűnt, hogy ő nem hallotta a manó beszédét. Kisvártatva nyílt az ajtó, a nővérke jött be rajta a kezében egy kancsó teával.

Kérek teát! – szólt bágyadtan Lizi.

Anyukája nagyon megörült, hogy a kislány végre hajlandó inni, és gyorsan teletöltötte a poharát teával. Lizi egy húzásra megitta a teát, majd visszafeküdt a párnára.

Ügyes voltál, kislány!– suttogta Fillió a párna alól. A manó ekkor elbúcsúzott, mert meg kellett néznie a másik szobában fekvő betegeket is.

Alighogy végzett a körútjával, megszólalt a sipka alatt a kicsi csengő:

Brr, brr, brr! Brrrr! – Ez annyit jelentett, hogy a hármas szobában az egyes ágyon fekvő beteghez hívta Filliót a csengő.

De hiszen ez Lizi ágya! – gondolta Fillió, és szaladni kezdett a hármas szoba felé.

Lizi aludt, de nagyon nyugtalan volt. Fillió a kislány homlokára tette a kezét, de el is kapta rögtön, mert valósággal forró volt.

Lizi nagyon lázas! Riadó! – kiáltotta a kis manó. Gyorsan a mosdóhoz sietett, megnedvesített egy törülközőt, és Lizi homlokára tette. A kislány poharába teát öntött, elővett a zsebéből egy kis fiolát, és a tartalmát a teába szórta. Gondosan elkeverte a gyógyszert, felugrott a párnára, és ébresztgetni kezdte a kislányt:

Idd meg ezt a gyógyszert,

meglátod, hogy jót tesz.

Lizi sajnos nem ébredt fel, ezért Fillió még egyszer elmondta a versikét. Addig-addig ismételgette, amíg a kislány felébredt, felült az ágyon, és megitta a pohár teát.

Ügyes voltál, hurrá, hurrá!

Hazamehetsz, nem is soká!

dicsérte meg Fillió a kislányt. Amikor Lizi újra elaludt, Fillió felült a szekrény tetejére, és elővette a mindent tudó gyógyító könyvét.

Lássuk csak, nézzük meg,

hogy segítsünk Lizinek?

Hányinger és magas láz,

hasfájás és fejfájás.

A betegség nem is ritka,

gyógyításnak mi a titka?

Fillió szépen kijegyzetelte, amit a könyvben olvasott, majd az éj leple alatt, csendben munkához látott.

Krémet kevert, tapaszt gyártott,

varázsigét suttogott,

A teába a gyógyszerből

beleszórt egy adagot.

Hókuszbáré, csiribány,

gyógyulj meg, te kicsi lány!

Medve szőre, béka lába,

hazamehetsz nemsokára.

Meggyógyít majd kakasszóra,

Fillió, a gyógymanócska!

Alighogy megvirradt, Lizi már fel is ébredt. Nem fájt a feje, hányingert sem érzett, csak nagyon szomjas volt. Éppen a teáját iszogatta, amikor anyukája a szobába lépett.

Jó reggelt kislányom, hogy érzed magad? Jobban vagy már?

Igen, anyuci, nem fáj már semmim, Fillió meggyógyított – mosolygott Lizi.

Fillió? Hát ő meg kicsoda? – kérdezte anyukája meglepetten.

Hát Fillió, a gyógymanó! – mondta a kislány nevetve, és a karnisra nézett. Fillió ott ült, lógázta csepp manólábait, fütyörészett.

Hamarosan jött a doktor néni, megvizsgálta a kislányt, és mivel egészségesnek találta, hazaengedte a kórházból.

Lizi gyorsan felöltözött, kézen fogta az anyukáját, és elindultak a betegszoba ajtaja felé.

A kislány ekkor még egyszer visszanézett, integetett a manónak, és így szólt:

Köszönöm Fillió, te drága gyógymanó! – majd kilépett anyukája után a folyosóra.

A manó mosolyogva integetett vissza Lizinek:

Minden jót, Lizike,

szaladj haza, ízibe!

És Fillió azóta is ott ül a függönykarnison, lógázza csepp manólábait, fütyörészik, és figyeli az ágyakon fekvő beteg gyerekeket.

Skolik Ágnes, hivatalos szerző

Ezt a mesét írta: Skolik Ágnes hivatalos szerző

58 éves vagyok, Zala megyében egy kis faluban élek. Három felnőtt gyermekem van és két kis unokám. A mesék, a könyvek szeretete egész kicsiny koromba nyúlik vissza. Eleinte persze csak hallgattam a meséket, aztán olvastam is, amennyit csak bírtam. A gyermekeim megszületése után újra előkerültek a mesekönyvek, de akkor még csak nekik meséltem. Meséket írni később, 40 éves korom körül kezdtem. A mesék témá...