Jancsi és Juliska

Jancsi és Juliska.

Egy nyári éjszakán, míg a csillagok önfeledten bújócskáztak a magasban, a telihold magányosan sóhajtozott. – A sötét már nem lehet sötétebb – dünnyögte, mert a felhők eltakarták ezüstarcát és nem tudta meglesni, mi történik az erdőben.

• Jancsi, azt hiszem eltévedtünk. – suttogta Juliska.
• Ha tegnap nem veszel össze a szentjánosbogarakkal, akkor ma is kivilágították volna a hazafelé vezető utat. – pirongatta a fiú és megállt egy fa tövében.
• Ha nem ábrándoznál gombaszedés közben, előbb megtelne a kosár… Akkor még világoson hazaindulhattunk volna. – duzzogott kishúga. – Mi lesz, ha ránk támad egy vadállat? – kérdezte és már a gondolattól is megborzongott.
• Juliska, ez a rémes, gyöngyvirág illatú kölni, amit magadra locsoltál, nem csak a szúnyogokat riasztja el, de a nagyvadat is leteríti. – heccelte bátyja, aztán megfogta a kezét és tétova léptekkel elindultak a sötétben.
• Jancsi, oda nézz! Ott, valami világít! – lelkendezett a kislány.
• Menjünk oda, – szólt a fiú – biztos lakik ott valaki. Bekéredzkedünk éjszakára és majd reggel hazamegyünk.

Már a kisház körüli tisztás szélén jártak, amikor a magasból valami furcsaság ereszkedett le és az ajtó előtt landolt. Amikor meglátta őket, összecsapta a tenyerét, úgy sipítozott.

• Úristen, még két eltévedt turista!
• Mi nem vagyunk turisták. De te ki vagy? – csodálkozott Juliska.
• Bözsi vagyok – meresztgette szemét a vörös hajú, kalapos, hosszúszoknyás öregasszony.
• Bözsi, a boszorkány? – ámuldozott Jancsi.
• Kölyök, ne pimaszkodj velem! Bözsi vagyok, a környezetvédelmi miniszter jobbkeze…, a takarítónő! Hétfőtől péntekig a széthagyott szemetet szedem össze! Szombaton és vasárnap önkéntes munkát végzek! Az eltévedt turistákat szállítom haza. Azt hittem, ez volt az utolsó fuvar mára, és most itt vagytok ti is!
• De söprűn repülsz. Öreg és csúnya vagy. A mesekönyvben így néz ki a gonosz boszorka. – hebegte Jancsi.
• Az igaz, hogy öreg vagyok és sosem voltam szép, de vajból van a szívem! Ez pedig, egy multifunkciós munkaeszköz. Tudjátok az mit jelent? – hajolt közelebb a gyerekekhez, akik szájtátva bámultak rá. – Az egy olyan eszköz, amivel söprögetni és fuvarozni is lehet. Valóban söprű kinézete van, de az mellékes.
• Akkor… te egy jószívű boszorkány vagy? – seppegte Juliska.
• Nevezz, aminek akarsz, csak ne húzzuk az időt. Pattanjatok fel a hátam mögé és nagyon kapaszkodjatok, mert gyorsabb vagyok, mint a villám és szélsebesen száguldok!

Jancsi, karjára akasztotta a kiskosarat és Bözsibe kapaszkodott, Juliska meg Jancsiba. Aztán felemelkedtek a magasba, egészen a felhők fölé, megkerülték a Holdat, a csillagokat és sec-perc alatt haza is értek.

• Vége a kirándulásnak! Megérkeztünk! – kurjantott Bözsi és leereszkedett az udvarra. Na, befelé! Gyorsan, gyorsan! Bújjatok ágyba! – sürgette a testvéreket, aztán egy szempillantás alatt eltűnt.

Már kivilágosodott, amikor a favágó és felesége hazaértek az erőből. Egész éjjel Jancsit és Juliskát keresték. Az asszony még mindig a könnyeit törölgette, a férje meg, átkarolta a vállát és egyfolytában vigasztalta. Amikor beléptek a házba, a gyerekszoba felől mocorgás hallatszott. Ijedten néztek egymásra és kettesével szedték a lépcsőt az emeletre, de a kitárt ajtóban megtorpantak. Csak ámultak-bámultak, amikor megpillantották alvó gyermekeiket.

• Csoda történt! Igazi csoda! – rebegte az asszony, és majd’ kiugrott a szíve a boldogságtól.

A favágó a fejét csóválta. Ő nem hitt a csodákban, de most nem ellenkezett a feleségével. Sőt, neki is kikerekedett a szeme, amikor Juliska levetett ruháin cirokszálakat talált. Pont olyat, mint amiből söprűt kötnek.