Madár-hegy


http://mocorgohaz.hu/
Túl a világ peremén, volt egy kicsiny falu, 
Ott lakott a böszme srác, úgy hívták, hogy Samu. 
Magas, kövér gyerek volt, nyomott másfél mázsát, 
Buta módon nem tudta befogni a száját. 
 
Elunták az otthonik', kirakták a szűrét, 
Azt mondták ha dol...

Kép forrása: pixabay.com

Túl a világ peremén, volt egy kicsiny falu, 

Ott lakott a böszme srác, úgy hívták, hogy Samu. 

Magas, kövér gyerek volt, nyomott másfél mázsát, 

Buta módon nem tudta befogni a száját. 

 

Elunták az otthonik', kirakták a szűrét, 

Azt mondták ha dolgozik, elfelejtik bűnét.

Így indult útra, majd ő megmutatja nekik,

Az egyetlen fiúkat kirakni, hogy merik?!

 

Fél nap is eltelt, mire elérte a határt,

Egy kicsiny fa tövébe meglátott egy madárt. 

Nagy boldogan odament, köszöntötte szépen, 

Megkérdezte tőle, hogy mit keres a réten. 

 

"Jaj, ha tudnád komám!" És sírdogálta halkan, 

"Világgá indultam, a családom elhagytam!"

"Hát, ha már így történt, jer most velem barátom!

Elhagytam a falut, nekem sincs már családom."

 

Így mentek tovább ketten, jó sokat beszéltek, 

Mire jött az alkony, egy fa alatt henyéltek. 

Mesélte a kismadár, hogy fivéréért megy, 

Ki messze földre indult, a neve Madár-hegy.

 

Ott a messzi tájon, rajta sincs a térképen, 

Együtt él a sas, kuvik, boldogan, békében.

"Oda kell hát mennem!" Mondotta a madárka,

"Egyedül ment bátyám, nem hagyhatom magára."

 

Samu csendben ült, majd a madárkára nézett,

Szemében bú vöröslött, s kimondta, mit érzett. 

"Nincs kenyerem, se ágyam, se senki ki szeret,

Nem marasztal senki sem, elmegyek hát veled!"

 

Mire feljött a nap, már úton voltak régen,

Egy csillag mutatta útjukat fent az égen. 

Addig mendegéltek, míg megláttak egy tanyát, 

Az udvarban egy róka süttette a hasát. 

 

Közelebb mentek, mire felpattan a róka, 

És sok-sok tyúk szaladgált mellettük az ólba,

"Hát milyen róka vagy Te? Nem vadászol tyúkra?"

Érdeklődött Samu, egy szekér mögé bújva. 

 

"Mit érdekel téged? Tán gúnyolódni jöttél?

Vagy Róka apám küldött, hogy engem ledöfjél?" 

"Miért bántanálak? S apád miért bántana?

Én nem ismerek senkit, ki néked ártana!"

 

"Tudd meg akkor idegen, nem vagyok jó róka,

Nem éhezem tyúkhúsra, csak egy kedves szóra. 

Nem vadászom, nem ölök, naphosszat csak írok, 

És én leszek bizony az első Róka írnok!"

 

"Ezért üldöznek téged?" kérdezte a madár, 

"Igen madár komám, és legfőképp az apám!

Eljöttem hát hazulról, s menedéket kértem, 

Itt maradhatok hát, míg a tyúkokat védem." 

 

"Miért nem tartasz velünk? Messzi földre megyünk,

Ott nem talál rád apád, s jó lesz ott a helyünk!" 

Felcsillant a róka szeme, s boldogan mondta:

"Bármerre is mentek, az én helyem is ott van!" 

 

Hárman lettek tehát, és bandukoltak tovább,

Egy hatalmas zöldellő erdőt láttak odább. 

Oda mentek, tábort vertek egy nagy fa alatt, 

Észre sem vették, hogy az éj is rájuk hasadt. 

 

Pirkadatkor szorgalmasan gyümölcsöt szedtek,

Összegyűlve boldogan, jó étvággyal ettek. 

A napra nézett a róka, s intett feléjük, 

"Lesz egy hét mire az erdő végét elérjük." 

 

De nem vártak tovább, már az erdőben jártak, 

Hirtelen egy nagy fánál sok-sok tündért láttak. 

"Ne féljetek komák, nem fognak ők bántani"

Mondta Samu, aztán megbénultak lábai.

 

Hirtelen az összes tündér mellettük termett,

Mind a föld, az ég, az ő éneküktől zengett.

"Kik vagytok idegenek, ártani jöttetek?

Azért vagytok itt mind, hogy minket megöljetek?"

 

"Hát hogy képzeled komám?" Szólalt fel a róka,

"Messzi földre indultunk, s hidd el nem jó móka.

Hát Madár-Hegyre megyünk!" Kiáltotta csengőn, 

"Hogy elérjük, előtte át vágunk az erdőn!"

 

A tündérek csoportja egymás felé nézett,

A róka közben igen nagy félelmet érzett.

A kismadár Samu vállán pihent csöndesen,

S elő lépett egy szakállas tündér könnyeden.

 

"Átmehettek az erdőnkön, de nem lesz ingyen!

Csak egy út vezet át az erdőn, messze innen.

Megmutatjuk merre van,adom a szavamat,

De cserébe nem kérünk mi mást, csak aranyat!" 

 

Fogta a fejét Samu búsan, mit tegyenek,

Erre a róka: "Adunk aranyat teneked!

Nem sajnáljuk tőled tündér komám a kincset,

Oda is adom ha már kivittetek minket!"

 

Jajj, nagy öröm támadt hát a tündérek között,

Mindenki táncra perdült a szakállas mögött,

Kezet ráztak, megegyeztek, mentek is tovább,

És láttak az erdőben mindenféle csodát. 

 

Gyönyörű csapásokon, bokrok között mentek,

Hirtelen egy azúrkék folyó mellett lettek.

Csendet intett az öreg tündér, és megszólalt:

"Ott az út mi nektek kell, ott ni, a túloldalt!

 

Kérjük az aranyat, mi nem megyünk véletek,

De ha átvertetek, bizony mondom végetek!" 

"Miket mondasz öreg uram!" Mondta a róka,

"Nem ígérek hiába, nem vagyok én csóka! 

 

De meg kell értened nemes uram, nincs nálam,

A kincset biza a fa tövében elástam!

Csak vissza kell hát menjetek, megtaláljátok,

Egy nap kevés lesz míg mindet megszámoljátok!"

 

Suttogtak és gyanakodtak a tündér ifjak,

A leánykák szomorúan már majdnem sírtak,

Az öreg tündér nem figyelt a zagyvaságra,

Elvakította szemét saját kapzsisága. 

 

Kedvesen elköszönt, s ki is ment a csapatból,

Csak arra gondolt, hogy mit vegyen az aranyból,

Lassan a többi tündér komoran követte,

S a három barát gyorsan egymást megölelte.

 

Átkeltek a folyón, szép mezőn mendegéltek,

Beszélgetve vidáman, jókat nevetgéltek.

Így mentek három nappalt és három éjszakát,

Míg meg nem látták egy nagy hegy fénylő érc falát. 

 

A hegy oldalában egy robusztus barlang volt,

És morgó hangon valaki rájuk parancsolt.

"Ki zavarja nyugalmam, otthonomban ki jár?

Én vagyok Fáfnir a hatalmas sárkány király! 

 

Félelem támadt rájuk, a madár elrepült,

És a róka, mint egy zsák, a földön elterült. 

Samu maradt talpon, és szembenézett vele,

Tudta, hogy talán ez a nap lesz a végzete. 

 

Fáfnir nem hezitált, a róka felé indult,

Samu harcra kész várta, hogy a sárkány mit tud.

Ahogy a rókát elérte, harapni készült,

De hirtelen érezte, hogy nagyon megszédült. 

 

Nem látta, hogy Samu egy sziklával kezében,

Jó nagyokat rásózott a kopasz fejére! 

Nem is kellett neki sok, menten össze esett,

A teste befedte az egész barlang teret. 

 

Fogta hát a rókát és menten elszaladtak,

Vissza se néztek, a barlangtól elhaladtak.

Kismadár a levegőből csendben leszállott,

Szomorú kisírt szemmel, komor fejet vágott.

 

Szánta-bánta, sajnálkozott, gyáva volt, tudja,

Milyen az ilyen, barátait hátba rúgja?

"Nem kell félned, más is hibázott már ekkorát,

S bármi történjék, egy igaz barát megbocsájt."

 

Megnyugtatták a madárkát, s vándoroltak el,

Néhány nappal később egy hegyre jutottak fel.

Mint kiderült a hegy neve,igen! Madár-Hegy!

Az örömük olyan volt, hogy nem lesz ma már szebb!

 

Madárka fivérével újra találkozott,

S Samuékkal is hamar össze barátkozott,

Tényleg igaz volt a rege, boldogan éltek,

Együtt minden állat, békében, mást nem kértek.

Kovács Rudolf József, Író, költő

Kovács Rudolf József vagyok, egyetemi hallgató, amatőr író, költő. Szerzeményeimet a poet.hu-n, illetve a közösségi médiákban publikálom. Jelenleg is dolgozom az első regényemen.

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!