Röfi Dönci kalandjai V. Rész: Szánkózás

Röfi Dönci kalandjai V. Rész: Szánkózás.

Kerekerdő szélén van egy kis falucska, ahol a malackák laknak. Itt él Röfi Dönci a kíváncsi és segítőkész kismalac, aki mindig valami kalandba keveredik.
Egyik reggel nagy pelyhekben kezdett esni a hó. Régóta nem volt már havazás, de most végre egész nap hullott. Délutánra jó nagy hótakaró lett belőle. A sok kis malac vígan játszott a hóban.
Dönci se tétovázott, gyorsan felöltözött és már szaladt is a szánkójáért. Csak egy baj volt, sehol se találta a sufniba.
- Apu hol a szánkó? - kérdezte.
- Úgy emlékszem felvittem a padlásra a többi kacat mellé, évek óta nem volt nagy hó csak a helyet fogalta a sufniba.
Dönci szaladt a padlásra ahogy csak bírt. Sok holmi volt odafent, régi kacatok és ritkaságok. Nagypapi bakelit lemezei, az egyikre az volt írva Borda György, a Pácdalfesztivál Ásza. Aztán ott volt még nagymami régi varrógépe, meg még sok más limlom. A szánkó a padlás legvégében volt, oda már nem ért a lámpafény, de Dönci nem félt, mindenáron szánkózni akar.
Nagy nehezen lecipelte, leporolta és már indult is a hóba.
A faluszéli domboldalon már sokan csúszkáltak. Ott volt Csülkös Csabi is aki újdonsült barátnőjével, Csengével épített hómalacot.
Karajos Alajos és ikertestvére Karola azon versenyeztek melyikük szánkója gyorsabb. Így hát Dönci inkább egyedül indult fel a dombra. Többször is lecsúszott. Olyan boldog volt, hogy végre lehet szánkózni.
Egyszer csak nagy kacagásra lett figyelmes. Az egyik kislány elesett és a szánkója széttört, Alajos hangosan kinevette. Pipacs volt az. Dönci odaszaladt, hogy felsegítse.
- Mit vihorászol itt te vadmalac? Szégyeld magad, inkább segítettél volna neki.
- Ez igazán vicces volt, ahogy repül és belefejelt a hóba!
- Kopj le Alajos!
- Nézd mán a kis Dönci micsoda nagy lovag lett! - kacagott Alajos majd ott hagyta őket.
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad?
- Nem, nincs semmi bajom, köszönöm. Csak a szánkóm. Jajj eltört!
- Ne csüggedj, apukám megtudja javítani, addig meg szánkózhatsz velem ha van kedved. Még be se mutatkoztam. Dönci vagyok.
- Pipacs. Örülök a szerencsémnek! Nagyon kedves vagy!
Dönci felsegítette a kislányt és lesöpörte a ruháját. Együtt mentek szánkózni. Dönci ült elől, Pipacs pedig mögötte átölelve őt. A hó lassan, de még hullott mindig. A kis malacok jókedvűen játszottak a téli tájban. Alajos nem figyelte, hogy egy kő kiáll a hóból, szánkója megakadt benne ő pedig egyenest egy nagy hókupacba röpült. Csak a lábait lehetett látni ahogy kapálóznak.
Dönciék jót nevettek rajta. Sokáig szánkózott még Pipaccsal a domboldalon, míg végül csak ők maradtak.
- Köszönöm Dönci, hogy megvédtél! - hálálkodott Pipacs.
- Ugyan már erre valók a barátok!
- Sötétedik, lassan haza kell mennem. Anya aggódni fog ha későn érek haza.
- Akkor menjünk, elkisérlek!
Dönci hazáig sétált újdönsült kis barátjával, az eltört szánkót pedig feltették az övére.
- Köszönöm, hogy hazakisértél Dönci!
- Nincs mit! Máskor is eljössz velem szánkózni?
- Hát persze! - válaszolt és adott egy puszit Dönci arcára. A kis legény belepirult.
Elbúcsúztak egymástól, Pipacs még az ajtójuk előtt visszafordulva integetett neki. Döncivel madarat lehetett volna fogatni. Ahogy ment haza majd kiugrott a bőréből a kis malac, olyan boldog volt.