12. rész A lánykérés

12. rész A lánykérés.

12. rész

A lánykérés

A NAGY IZGALMAK UTÁN MA, VALAHOGY MINDENKI TOVÁBB ALUDT A MEGSZOKOTTNÁL. A mormoták tudták, hogy veszedelmes a réten az élet, mégis nagyobb volt az akarás bennük, hogy egy igazán csodálatos helyen töltsék el a melegebb napjaikat.

Már korán reggel lágy szellő fújdogált, ami szorgoskodott az egész nap folyamán, így nem engedte egekbe szökni a forróságot. Kellemes volt. A fuvallat által enyhén borzolt fák különös látványt mutattak, életre keltek ezernyi kezecskéikkel és mind magyaráztak valamit. Nem lehetett értelmezni, mert ez csupán a fák nyelve volt. Apró kórus, fajtánként különböző hangokkal. Titokzatos volt.

A vizet, a nagy gyűjtőbe hordó mormoták keltek fel elsőként, persze az őröket leszámítva, mert nekik nem volt pihenés. A beszerzők kinyitották a falvat védő kaput és kis guruló kannáikkal elindultak az erdei forrás felé. Természetesen mindvégig az őrök vigyázó szemei kísérték őket a távolból. A forrás csoda szép hely volt. Nem nagy, de éppen elegendő ahhoz, hogy néhány óra alatt feltöltsék a kannákat, amely a falu két napi vízellátáshoz volt elegendő. A hegyből érkező forrásvíz kristálytiszta volt és nála finomabbat messze vidéken nem találhattak. Sokszor fordult elő, hogy találkoztak más erdei állatokkal is, akik távolabbról érkeztek, csak hogy megízleljék a környék legfinomabbnak ismert vizét. Ez az idő, amíg megteltek a kannák, beszélgetésekkel és álmodozásokkal telt.

- Asszonyaitok készülnek a nagy piknikre? - kezdte a beszélgetést az egyik mormota.

- Hát persze, az enyém már napok óta készül, hogy a legújabb süteményeket vigye el! - hangzott a válasz.

- Az enyém mindig a hagyományoshoz ragaszkodik csak! Igaza is van, attól nem is lehetnek jobbak! A régi bevált - elmélkedett egy másik.

- A bográcsot már előkészítették Jenőék? - érdeklődött Béla.

- Igen, láttam ahogy előhozták, majd tisztogatták. Azt is hallottam, hogy az is valami különleges lesz, egy kicsit más, mint máskor - tájékoztatott Jakab.

- Oh, pedig az a zöldségpörkölt, amely abban készül! - ámuldozott Barna.

- Na, fiúk! Megteltek a kannák! Ne csak álmodozzunk, hanem menjünk gyorsan vigyük a vizet és álljunk be mi is segíteni a nagy mulatságra!- adta ki a parancsot Alex, a víz beszerzéséért felelős mormota.

Hamarosan minden baj nélkül térhettek vissza a felelősök a teli vizes kannákkal. Már akkor fent volt mindenki, a falu apraja-nagyja. Nem volt olyan, aki ne várta volna nagy izgalommal a mai réti mulatságot. Különös nap volt ez a mormoták életében. Éppen itt tartózkodásuk 50. napján tartották meg minden évben. Ez körülbelül, pont ugyanannyi nap, mint amennyi még hátra van a réti életből ebben az évben. Ilyenkor Olga tanító néni élvezetesebbnél-élvezetesebb játékokat szervezett a kicsiknek és a nebulóknak. Az asszonyok és lányok sok-sok fajta süteménnyel gazdagították az alkalmat. A férfiak dolga pedig a bogrács elkészítése volt. Van, aki fát szerzett be, van, aki a tüzet őrizte, van, aki előkészít és mások pedig főznek. A hűsítő nedűk elkészítését pedig Karcsira bízták, aki korábban az erdőben már többször is jeleskedett eme feladat kitűnő elvégzésében. Különböző gyógynövényekből, virágszirmokból és csak ő tudja, miből készítette el ezeket a finom üdítőket. Az az igazság, hogy senki nem szállhatott vele versenybe, a receptek titkosak voltak, ő pedig hűségesen őrizte őket.

Karcsi előkészítő asztala éppen a kölykök játékát szervező Olga tanító néni mellé került. Ennek láthatóan mindketten örültek. Barátságuk már az erdőben elkezdődött. Olgának Karcsi számtalanszor segített megjavítani egy-egy elromlott dolgát otthon. Mivel Karcsi mindig azt mondta, hogy a köszönömön kívül, nem fogad el semmit, így Olga a javítások után egy-egy sütivel lepte meg a szorgalmas mormotát. Karcsinak egyáltalán nem esett nehezére elfogadni a finom falatokat. Aztán amikor új otthonra talált, akkor Olga tanító néni volt az, aki az új lak függönyeit megtervezte, beszerezte az anyagot és így együtt az asszonyokkal varrták meg az erdő legújabb lakójának. A mormota úr valahányszor ránézett, megállapította, hogy egy női kezet semmivel sem lehet pótolni. Így kezdődött tehát a barátság. Kisegítették egymást és ez mindkettőjük számára nagy öröm volt.

A réti élet csak még közelebb hozta őket, szinte szomszédok voltak. A kölcsönös segítségnyújtás itt sem maradt el. Fontos volt ez mindkettőjük számára, hiszen hiába a mormoták nagy közössége, azért otthonaikban Olga és Karcsi is egyedül voltak. Hiányzott nekik a társ, az akivel megoszthatják az életüket, beszélgethetnek, egymás mellett lehetnek a jóban és rosszban is.

Együtt készültek a mai napra. Olga szervezett játékaiban Karcsi sok ötlete is benne volt. A lemenő napnál a kis kertjükbe kiülve ötlötték ki őket. Pompás együttlétek voltak ezek, tele kacagással, vidámkodással. Aztán napközben, pedig Olga segített Karcsinak összegyűjteni a még hiányzó gyógynövényeket és virágokat a különleges italok elkészítéséhez. Karcsi, hogy kifejezze érzéseit Olga felé, egy hatalmas csokor virággal lepte meg a tanító nőt, aki hazamenve azonnal vázába tette azt, hogy minél hosszabban csodálhassa azokat. Rajongott a virágokért, a kertje is tele volt színpompásabbnál-szimpompásabb virágokkal.

- Hát, elkezdődött a nagy nap, jó reggel Olga! - köszöntötte Karcsi a tanítónőt.

- Igen, végre valahára. Jó reggelt neked is Karcsi! - válaszolt Olga.

- Már nagyon várom, hogy mit szólnak a kölykök a feladatokhoz. El is kezdem! - mondta izgatottan a nebulók tanítónője.

- Rendben! Én meg készítem a mai nap legizgalmasabb nedűjét. Kamillás-bodzás szivárvány. Majd nézd meg, milyen színe lesz, és az íze! - tervezett Karcsi

El is kezdődött a nagy mulatság. Míg a kölykök érdekes, izgalmas és vidám játékokat játszottak. Addig a lányok feladata az asztalok terítése volt. A nap színe a sárga lett, ez olyan világosan kedves szín. Így a terítő, a díszek, a szalvéta mind-mind a sárga különböző árnyalataiban pompáztak Hogy lehet-e ilyet mondani egy terítésre? Határozottan igen! Hiszen még versenyt is rendeztek, hogy kié lesz a legszebben megterített asztal. Ebben, maga a falu népe fog étkezés után dönteni.

Ehhez se kellett sokat várni már, a zöldségválogatás, Robi a főszakács vezetésével már reggel óta ott rotyogott a tűzön.

- Már csak egy kis nokedli és kész is! - hívhatjátok ebédre az éhes népet! - mondta Robi.

A csengő, az ebéd kezdetét jelezte. A finom illatok, a terített asztal, a sütemények, a csábító italt rejtő poharak láttán senkinek sem kellett könyörögni. Csak azon izgulni, hogy a nagy sietségben fel ne borítsák az asztalokat. Végül mindenkinek sikerült leülnie. A szót, Misi bácsi a legidősebb mormota kapta meg.

- Köszöntünk mindenkit sok szeretettel a hosszú évek óta újból és újból megrendezett 50. napi mulatságunkon. 20 éves voltam, amikor ez az ötlet született, ma már 90 vagyok. Számoljátok ki csak kölykök, mennyi az?

- 70 év! - kiabálta be Gege.

- Igen, okos vagy! 70 éve minden évben megrendezzük és eddig hibátlanul sikerültek. Nem is tudom melyik volt a legjobb, de mégis! Azon a nyáron kértem meg feleségem, Emi kezét. De csoda volt! Igent mondott.

Kacajok törtek ki a szabadban, amelyet egy nagy taps követett. Köszöntötték az idős párt.

- Köszönjük! Kívánom, hogy sok ilyen boldog ünnepünk legyen még együtt! - aztán áldásra hajtotta a fejét a vén, bölcs mormota.

Követte azt nagy tolongás, evés-ívás, jóllakás. Már a fenséges főfogás, Robi szakács által főzött különleges zöldségpörkölt után is úgy érzete mindenki, hogy tele lett a pocakja. Azonban, ha ez nem elég? Az asszonyok nagy sürgés közepette szolgálták fel a szebbnél- szebb, finomabbnál-finomabb süteményeket és tortákat. Ha pedig valaki megszomjazott, Karcsi külön erre a napra készített kamillás-bodzás szivárványa mellett még sok más italt is megkóstolhatott.

- Akkor most következzen az eredményhirdetés!- kiabált bele a hangzavarba Kata, az egyik mormota asszonyság.

- Annyira szoros volt a verseny, hogy szinte alig kapott több pontot a győztes, mint a többiek! Az egyik feldíszített asztal ötletesebb volt, mint a másik. Nehéz választás, mégis a győztes Dóra asztala lett. A virágköltemény, a mormotásra hajtogatott szalvéták, a kicsiny, csillogó kövek asztalának kitalálója lett a győztes.

- Nagyon köszönöm! - pattant fel örömében Dóra.

- Ezt a csokrot, szeretném felajánlani Olga tanító néninknek, hogy megköszönjük kedvességét és munkáját a kölykök felé. Nem régen még én is iskolás voltam! - mosolyodott el a fiatal mormotalány.

Egész délután folyt a mulatság. Az asztalokhoz, kis pihenő után ismét visszatértek a vendégek. Beszélgettek a múltról, a jövőről. Vicceket meséltek egymásnak és persze igaz történeteket is. Terveket szőttek és álmodoztak. Közben a kölykök összevissza futkároztak és vidám táncot jártak. Egy valaki merengett el csupán. Talán elfáradt a sok munkában vagy valami más foglalkoztatta? Karcsi a távolba nézett és szép lassan megjelent egy mosoly az arcán. Felállt és odament Olga tanító nénihez.

- Olga, eljönnél velem egy sétára? - kérdezte összeszedve minden bátorságát.

- Szívesen! - ült ki a meglepettség és az öröm is egyszerre Olga arcán.

Az asztalnál ülő hölgyek csak összenéztek és mosollyal az arcukon folytatták tovább a csevegést.

Olga és Karcsi eltávolodott a mormoták zajától. Apró, lassú lépteiket fürkészve követték a már lemenni készülő nap sugarai. A narancssárga legszebben kikevert színei pompáztak körülöttük és csillantak fel Olga szemében, ahogy Karcsi rápillantott. Megfogta a kezét és kiöntötte a szívét neki.

- Olga, kedves tanító néni! Mikor először megláttalak, már sejtettem, hogy jobban foglak kedvelni egy egyszerű barátnál. Aztán, ahogy egyre többet voltunk együtt, segítettünk egymásnak és támogattuk a másikat. Rájöttem megszerettelek téged! Nekem te vagy a legszebb tanító néni mormotaföldön, a legokosabb háziasszony és a legvidámabb teremtés. Szeretném, ha minden nap veled lehetnék és együtt élnénk a mormota életünket.

Aztán gyorsan ki is mondta:

- Hozzám jössz feleségül? - sóhajtott egy nagyot az izguló mormota.

- Kedves Karcsi! Én is nagyon örülök a barátságunknak és hálás vagyok érte, hogy mindig mellettem állsz. Hogy segítesz, megnevettetsz, meghallgatsz. Szeretem a veled együtt eltöltött időt. Én is megszerettelek! És én is szeretnék veled együtt élni és a feleséged lenni! - mondta ki örömkönnyek között Olga az igent.

Karcsi örömében felkapta és mormota puszikkal halmozta el Olgát, mindenki szeretett tanító nénijét.

Gyönyörű volt ez a nap minden mormota életében, de azt gondolom a legszebb Olgának és Karcsinak lehetett. Hiszen most már azzal a reménnyel folytatták, hogy nem maradnak egyedül, hanem közösen tervezhetik az életüket tovább. Mindennél jobban várták a napot, amitől kezdve házasként folytathatják életüket.