A csúnya kutya


https://webshop.meskete.hu

Ahogy kezdődött minden
Amikor megszülettem, egy kora tavaszi napon, egyszerre esett az eső és sütött a nap. Anyukám nagyon bájos teremtés volt, nem törődött azzal, hogy órákat vajúdott velem és fivéreimmel, mindannyiunkat egyesével megmosdatott és sz...

Kép forrása: pixabay.com

Ahogy kezdődött minden

Amikor megszülettem, egy kora tavaszi napon, egyszerre esett az eső és sütött a nap. Anyukám nagyon bájos teremtés volt, nem törődött azzal, hogy órákat vajúdott velem és fivéreimmel, mindannyiunkat egyesével megmosdatott és szeretgetett.

Kezdtek telni-múlni a napok és lassacskán elfogyott az összes élelmünk. Anya mindennap megparancsolta nekünk, hogy egymáshoz bújva maradjunk ott, ahol hagyott minket, rövid időn belül visszatér hozzánk. Azonban egy napon nem jött vissza. Reggel felkeltünk és ő el is köszönt tőlünk. Mi, mind a hatan együtt játszottunk és szunyókáltunk. Ha a pocakunk nem szól, hogy elmúlt az ebédidő, szinte fel sem tűnt volna az anyánk hiánya.

Zavarosak az emlékeim, de mintha egy cirmos kismacskát vettem volna észre akkor az út túloldalán, s rögtön át kellett hozzá szaladnom, mivel újnak tűnt a környéken. Körbeszaglásztam és mivel nem jött semmiféle füstölgő, guruló gép, átsétáltam az úton. A cirmos feltekintett a napi mosakodásából és rémülten elszaladt. Fogalmam sem volt mitől ijedhetett meg, de beleszagolni a levegőbe sem volt merszem, ezért utána futottam én is. A macska hátrapillantva még gyorsabban kezdett futni, ezért én is megrémültem és felgyorsítottam a lépteim. Továbbra sem tudtam elképzelni mi lehet mögöttem.  

Egy idő után a kismacska felugrott egy kerítésre és örökre eltűnt előlem.  Jaj, Istenem, gondoltam magamban, mi lesz velem? Gyorsan bebújtam egy fenyőfa mögé és meglestem támadómat. Azonban legnagyobb meglepetésemre az egész utca teljesen kihalt volt. Rajtam kívül egy árva lélek sem volt közel, s távol. Mitől ijedhetett hát meg az a cica?  Gondolkodtam, gondolkodtam, de semmire sem jutottam. Gondoltam anya már biztos otthon vár, friss étellel, meleg fekhellyel. Mielőtt elindultam volna haza, rájöttem, teljesen eltévedtem.

 

Első próbálkozás

Órák hosszat bolyongtam a városban, de egy ismerős fát sem láttam, egy ismerős illatot sem éreztem. Nem tudtam mitévő legyek. Anya, hol vagy? Testvérkéim jelezzetek merre menjek ezen a borús éjszakán?

Hirtelen a semmiből feltűnt, hogy egy háznál ég a villany. Gondoltam hát ott meghúzom magam, mivel tudjátok, egy ilyen icipici kiskutya, mint én, hamar el tud fáradni. A ház közelébe érve éreztem, hogy szabad az út, nincsen másik kutya, ezért hát beszaladtam és az első helyen, ahol biztonságban éreztem magam – a teraszon – elaludtam.

Kora reggel, a nap még fel sem kelt, egy nagydarab férfi lépett ki a házból és rágyújtott. Nem mertem odamenni hozzá, ezért próbáltam magam még kisebbre húzni, mint amekkora voltam. Lehetetlen próbálkozás volt, meglátott. Látszott rajta, hogy meglepődött és dühbe gurult. Ekkor már tudtam, hogy valami nagy baj fog történni, de nem számítottam arra, hogy egy seprűvel fog ütögetni és elkergetni. Aprócska voltam és butuska, de sosem fogom elfelejteni, hogy azt kiabálta utánam, hogy „Tűnés innen, te átkozat!”.

 

A döntés

Eltelt egy hét, két hét, de a korábbi eset miatt nem volt bátorságom ismét bemenni egy udvarra sem. Mindennapos célommá vált az élelemkeresés és a fedett fekhely meglelése, azonban ez nem volt egyszerű feladat! Sokszor keveredtem vitába nagyobb, idősebb kutyákkal, és rengetegszer pofoztak fel macskák, pedig csak ismerkedni akartam. Teljesen egyedül voltam. Vajon mi lehet az édesanyával, a testvérkékkel? Hol lehetnek? Hiányzom nekik?

Egy napon, a tavasz végéhez közeledve megelégeltem a dolgot. Eldöntöttem, lesz, ami lesz, akkor is keresek valamiféle ételt és ágyat, ahol nyugodtan álomra hajthatom a fejem. Így hát mentem, s mentem hosszú utcákon át, és elértem egy hatalmas vaskapuhoz. Időközben rám sötétedett és ebben az éjszakában még ijesztőbbnek hatott az egész hely, mint alapból lenne. Egy próbát megér, gondoltam, s bemásztam a kapu alatt.

 

Kellemes csalódás

Mielőtt felfoghattam volna mi történik, egy hatalmas kutya rohant felém, úgy ugatva, mintha meg akarna enni vacsorára. Félelmemben mozdulni sem bírtam, ezért remegő lábakkal vártam mit tesz velem az óriás. Lepergett a szemem előtt, honnan is jöttem, miként kerültem ebbe a helyzetbe, s gondolatban elbúcsúztam a szeretteimtől.

A gondolataimban elveszve fel sem fogtam mi is történik igazából, a nagy kutya megállt előttem és mérgesen szaglászott. Kérdezte, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit akarok itt. Válaszolni akartam, de nem ment, túlságosan féltem tőle. Láttam a szemén, hogy megsajnált, s ezért azt mondta, hogy „Látom picike vagy és sovány, biztosan nem ettél már hetek óta egy rendes csontot sem, pedig ebben a korban az a legfontosabb! Gyere hát, megmutatom hol tudsz enni és aludni egy keveset. Na, ne félj már, kövess csendben!”

Követtem az idegent, de még mindig reszketett-remegett a lábam és vártam a végső pillanatra, mikor is támad rám. Ha utólag visszagondolok, nem kellett volna félnem, mert sosem akart bántani, csak meg akarta védeni a területét és a családját. Elvezetett az udvarra és egy ajtóhoz ment, amelyen egy apró macskalyuk volt. Azt mondta menjek be és ott tudok majd enni és aludni, ha bármire szükségem van szóljak neki, ő itt lesz kint. Vonakodva, de bementem. Ebben a helységben teljesen vaksötét volt és zsúfolásig tele volt kacatokkal, Én ezzel nem foglalkoztam, mert megéreztem a csont semmihez sem hasonlítható kellemes illatát. Aznap éjjel hosszú idő után végre tele hassal hajthattam álomra a fejem.

 

A pünkösdi csoda

Másnap reggel boldogan ébredtem fel, tele volt a bendőm és végre nem kellett attól félnem, hogy bántani fognak. Hálás voltam Istennek! Azonban, mint minden jónak, ennek is vége lett, egy ember-óriás kinyitotta az ajtót és megpillantott. Ismét az történt, mint az éjjel, ijedtemben mozdulni sem tudtam. Néztem rá könyörögve, ne dobjon ki innen, hagyjon nekem egy kicsi időt, hogy feltöltődjek, s ő nézett rám nagy értetlen szemmel, hogy is kerültem én oda.

Hallottam később, ahogy elmeséli valakinek, hogy hol vagyok, és számonkéri a nagy kutyát, mi ütött belé, hogyhogy itt lehetek. Az óriás-kutya nem tudott mit felelni. Csak nézett rá, mi mást tehetett volna. Nem zavarhatott el. Az egyik óriás lejött megnézni és azt mondta milyen dagi vagyok, biztos sokat éheztem eddig.

Telt-múlt az idő, megjelentek a macskák. Két nagy, egy fekete-fehér és egy tarka, s mögöttük szaladt sok-sok apró-cseprő picike, akik velem egyidősek lehettek. Legelőször féltek tőlem, ám napról-napra egyre közelebb kerültünk egymáshoz és rövid időn belül együtt aludtunk mindannyian. Azonban ebben a családban volt még egy személy, egy kisebb-óriás lány, aki izgatottan pillantott rám, amikor először meglátott. Emlékszem azt mondta az egyik óriásnak, hogy mindenképp meg kell engem tartaniuk, s megmenteniük, mivel egy pünkösdi csoda vagyok. Ötletem sincs mi lehet az a Pünkösd, de biztos valami fontos óriás-dolog.

Így kerültem hát be az óriás-családba, s innentől kezdődik piciny életem legboldogabb időszaka.

Zsibrita Júlia, blogger, amatőr író

Zsibrita Júlia vagyok, 19 éves. A Szegedi Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom - történelem osztatlan tanárszakán tanulok.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!