A hóember és a virágok

A hóember és a virágok.

A hóember és a virágok

Annyi hó esett azon a télen, hogy a környékbeli gyerekek egy nagy hóembert építettek a járdára. A fiúk felöltöztették: a fejére egy régi kalapot raktak, nyakára egy elegáns sálat, még mellényt is adtak rá, melyen aranyszínű gombok voltak.  Szemeinek két gesztenyét, orrának pedig sárgarépát használtak. Amikor elkészült a remekmű, megcsodálták alkotásukat, majd hazamentek, mivel már erősen sötétedett.

 A hóember a szemközti járda túloldalán,  a csúnya téli időjárástól védett kis virágágyásra  lett figyelmes, melyben lila és sárga koratavaszi virágokat ültettek, hogy élénk színeikkel dacoljanak a téllel. Teljesen elbűvölték azok a virágok. Át akart kelni az utcán, elérni a virágágyást,  megismerni és összebarátkozni ezekkel a rendkívüli lényekkel..

Megpróbált megmozdulni, de a fiúk nem csinálták neki lábakat, s arra volt ítélve, hogy mozdulatlan maradjon. Erőfeszítései hiábavalóak voltak. A hóember feladta kívánságát, és nagy szomorúság fogta el. Minden reggel mélabús pillantást vetett a virágokra, hogy ne felejtse el őket, aztán álmodozni kezdett, és a szerencsétlenségén merengett. Végül meggyőzte magát, hogy a legjobb dolog az, ha  türelmesen vár a jövőre, hogy az valami jót hozzon neki.

Telt az idő,  elérkezett a márciusi enyhe idő,  közeledett a tavasz, és a hó olvadni kezdett. A hóember is egyre kisebb lett, már-már  teljesen vízzé vált, amikor észrevette, hogy most  mehet, amerre akar,  mert a járda igazi vizes csúszdává változott. Micsoda öröm! 

A hóember nem vesztegette az időt,  csúszni kezdett le a járdáról, át az úton,  meg sem állt a virágágyásig. Épp csak annyi ideje volt, hogy elmesélje nekik a történetét, amikor  a  déli napsütésben teljesen vízzé nem vált, és örökre ott maradt velük.