Barion Pixel

A SZEGÉNY EMBER TIZENKÉT FIA


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    aug
  • 25

Volt egyszer egy szegény ember s ennek tizenkét fia.Mikor a gyermekek annyira felcseperedtek, hogy kiki meg tudta keresni a maga kenyerét: a szegény ember mind a 12 fiát elküldte szolgálatot keresni.Az anyjuk aztán mindegyik fia számára kakastejjel sütött ta...

Volt egyszer egy szegény ember s ennek tizenkét fia.

Mikor a gyermekek annyira felcseperedtek, hogy kiki meg tudta keresni a maga kenyerét: a szegény ember mind a 12 fiát elküldte szolgálatot keresni.

Az anyjuk aztán mindegyik fia számára kakastejjel sütött tarisznyát és háziczérnával varrt pogácsát és kinek-kinek odaadta magáét, ez a tiéd, ez a tiéd s igy sorba, mig mind a tizenkettő ki nem kapta a maga részét.

A tizenkét fiú aztán elindult országvilágszerte szolgálatot keresni. A mint mennek mendegélnek, egyszer egy nagy terepély fa alá leültek pihenni s ekkor csak megszólal a legnagyobbik:

- Testvérek! egyet mondok, kettő lesz belőle: minek bontaná fel kiki a maga tarisznyáját, először együk meg közakarattal az egyikét, azután a másikét s igy sorba.

A testvérek ráállottak s legelőször is a legkisebbikét ették meg s azzal aztán tovább mentek; de mikor másodszor került evésre a dolog, senkise akarta a maga részét odadni, hanem kiki felbontotta a maga tarisznyáját s abból evett, csak a legkisebbiknek koppant a szeme; mert annak, bármennyire kért, egyik sem adott; mert arra mindegyik irigykedett, mivel mind a tizenkét testvér között az volt a legszebb és a legokosabb: azért mindegyik csak ennek a vesztére tört.

Kért a legnagyobbiktól, ki azt mondta neki:

- Akkor adok egy pogácsát; ha az egyik kézfődet le hagyod vágni.

Kért a másodiktól ki azt monda neki:

- Akkor adok egy pogácsát, ha a másik kézfődet le hagyod vágni.

Kért a harmadiktól, ki azt mondta neki:

- Akkor adok egy pogácsát, ha az egyik karodat le hagyod vágni.

Kért a negyediktől, az azt mondja neki:

- Akkor adok egy pogácsát, ha a másik karodat le hagyod vágni.

Kért az ötödiktől, az azt mondta neki:

- Akkor adok egy pogácsát, ha az egyik lábodat térdig le hagyod vágni.

S igy sorba, mindegyik testvér csak akkor akart egy pogácsát adni, ha valamely testrészét le engedi vágni.

- Mit volt mit tenni a legkisebb fiúnak, éhen csak nem halhatott meg: le engedte vágni kezét, karját, lábát, lábszárát, fülét, orrát, végre még a szemét is kiszurták. S aztán a tizenegy testvér tovább ment, a legkisebbiket pedig ott hagyták gyámoltalanul, ki, mivel hogy se járni, se csuszni nem tudott, csak arra felé gurult, a merre hallotta, hogy megyen a tizenegy testvér.

Csak gurul, csak gurul, egyszer hogyim se eget se földet nem látott, egy ó-kútba esett. Csak hentereg a kútban, csak hentereg, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ismét lát, hogy keze-lába, orra-füle kinőtt. Eddig is szép volt a fiú, de most hétszerte szebb, ki aztán valahogy nagy nehezen kimászott az ó-kútból és egy fél dióhajban, mely ép a keze ügye alá akadt, merített a csodavizből s azzal aztán tovább ment.

A mint mén mendegél, egyszer elébe szaladt egy kis egér nagy sirva-ríva.

- Mit sirsz, mit rísz kis egérke olyan keservesen? kérdi a fiú.

- Oh jó legényke, hogyne sirnék, mikor az egyik tomporomat összezúzta az egérfogó!

- Ha csak az a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen; jer ide, majd meggyógyítom én!

S ezzel a szegény ember fia a csodavizzel meggyógyította a kis egér tomporát.

- No szegény ember fia, szólt a kis egér, jótét helyébe jót várj. Nesze, itt van ez a kis síp, csak ebbe fúj belé, tüstént a segitségedre leszek; mert én vagyok az egerek királya.

A szegény ember fia elvette a kis sipot s azzal tovább ment.

Csak mén, csak mendegél, egyszer elébe száll egy kis méh nagy sirva-ríva.

- Mit sirsz mit rísz kis méhecske olyan keservesen? kérdi a szegény ember.

- Oh jó legényke, hogyne sirnék, hogy ne rínék, mikor ketté van törve az egyik szárnyam, már most nem repülhetek!

- Ha csak a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen annál, jer ide, majd meggyógyítom én.

S a szegény ember fia a kis méhecske szárnyát is meggyógyította a csodavizzel.

- No szegény ember fia, szólt a kis méh jótét helyébe jót várj. Nesze itt van ez a kis sip s ha valami bajod lesz, csak ebbe fúj belé, tüstént a segitségedre leszek; mert én vagyok a méhek királya.

A szegény ember fia elvette a kis sipot s azzal tovább ment.

Csak mén, csak mendegél, egyszer elő-utó talál egy farkast, mely csak három lábon járt s a negyediket ugy huzta maga után ordítva.

- Mit orditasz olyan keservesen ordas pajtás?

- Oh jó legényke, hogyne orditanék, mikor az egyik lábomat ketté törtem!

- Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél!... Nosza, jer ide, majd meggyógyítom én.

S a szegény ember fia a farkas lábát is meggyógyította.

- No legényke, szólt a farkas, jótét helyébe jót várj: azért nesze, tedd el ezt a kis sipot s ha valami bajod lesz, csak ebbe fúj belé, tüstént segitségedre leszek.

A szegény ember fia elvette ezt a sipot is s aztán tizenegy testvére után sietett, kik már szolgálatban voltak a burkus királynál. A király látta, hogy nem bolond tehén bornyával van dolga, a tizenkettedik testvért is megfogadta.

A szegény ember fiai közül a legöregebbik élt a gyanú perrel, hogy majd a legkisebbik testvér igy panaszt tesz, ugy panaszt tesz a király előtt a rajta elkövetett mocskos tettért: azért mindenféleképen vesztére tört s most is hivatlanul beállitott a király színe elébe s azt találja annak mondani:

- Fölséges király! mondanék én valamit, ha valami bántódásom nem lenne.

- Oh jó Jancsi, mert igy hitták a szegény ember legnagyobbik fiát, már hogy lenne, csak beszélj.

- Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb testvérünk a Miklós, olyan ezermester, hogyha fölséged azt parancsolja neki, hogy 24 óra elforgása alatt minden gabonáját learassa, kévébe kötözze, csomóra rakja, haza hozza, kicsépelje, kiszelelje: igaz lelkemre mondom, bizony megcselekszi, csak akarja.

- Igaz-e az Jancsi?

- Nincs különben.

- Menj, küld be az öcsédet.

Beküldi Jancsi a Miklóst, ki mint a peczek, megállott a király színe előtt, kérdvén:

- Mit parancsolsz fölséges király?

- Azt parancsolom szidom a lelkedet, hogyha 24 óra elforgása alatt minden gabonámat a legutolsó szálig le nem aratod, kévébe nem kötöd, csomóra nem rakod, haza nem hozod, ki nem csépeled és ki nem szeleled: leüttetem a fejedet.

S a király aztán olyan mérges tekintetet vetett a szegény Miklósra, hogy egy lánczhordával ért fel, mintha apját anyját megölte volna.

Itt a mi Miklósunk, mintha pofon ütötték volna, azt se tudta, hogy menjen ki a királyi rezidencziából, s mikor beért a maga szobájába, két kezére nyugasztotta az állát s egészen busulásnak adta a fejét.

Mikor ott legjavában búsul s bánkódik, hogy még az ellenségnek is megesett volna rajta a szíve, még az is megszánta volna, egyszer eszébe jut, mintha az isten megsugta volna neki, hogy van neki egy kis sipja, mit az egérkirály adott neki.

Mondom, hogy eszébe jutott a kis sip, azt elővette s belefújt. A kis fehér egérke honnan honnan nem, tüstént előtte termett s azt kérdi tőle:

- Mit búsulsz, mit bánkodol szép Miklós olyan keservesen?

- Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor a király azt parancsolta, hogy 24 óra elforgása alatt minden életét a legutolsó szálig learassam, kévébe kössem, csomóba, rakjam, de még haza is hozzam, ki is csépeljem és fel is szórjam?!

- Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél, csak te feküdjél le s aludjál szép csendesen és a többit bizd én rám; mert hijába volnék én egerek királya?! nem 24 óra elforgása alatt, de még ez éjszaka a mit ránk virraszt az isten, el lesz az a munka végezve.

Ugy is lett. - Miklós lefeküdt szépen s aludt reggelig, a kis fehér egér pedig a király minden életét még azon éjszaka learatta, kévébe kötöztette, haza hordatta, kicsépeltette, felszóratta.

Reggelre kelve megyen a király a csűrbe, hát látja, hogy minden élete ott áll garmadában, még pedig olyan tiszta, hogy a között aranyért sem lehetett volna egy szem konkolyt, csermolyát, avagy vadlencsét találni, mintha szemenkint szedték volna össze.

A király egy szó sem sok, de még annyit sem szólt, hanem csak a fejét csóválta s aztán szótlanul bement a fehér házba.

Itt a királynak alig melegedett meg a leülőhelye, már ismét előtte állt hivatlanul a szegény ember legöregebbik fia s azt találja neki mondani:

- Fölséges király! mondanék én valamit fölségednek, csak valami bántódásom ne lenne.

- Oh jó Jancsi, szólt neki a király, már hogy lenne, csak beszélj.

- Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb testvérünk a Miklós, olyan ezermester, hogyha fölséged megparancsolja neki hogy egy 24 óra elforgása alatt tizenkét kontignáczios viaszpalotát épitsen szivárványos mézkútakkal: igaz lelkemre mondom, bizony megcselekszi.

- Igaz-e ez Jancsi?

- Nincs különben.

- Eredj, küld be a Miklóst.

Bemegyen a Miklós a király színe elébe s kérdi nagy alázattal:

- Mit parancsolsz felséges király?

- Azt parancsolom - förmedt rá a király - azt parancsolom, hogyha huszonnégy óra elforgása alatt itt az udvarom kellős közepén tizenkét kontignáczios viaszpalotát nem épitesz szivárványos mézkútakkal: rögtön leüttetem a fejed gombját!

A mi Miklósunk ujra, mintha pofon cserditették volna, azt se tudta, hogy menjen ki a rezidencziából s mikor a maga szobájába ért, nem tett egyebet mint, mintha a siralomházban ült volna, két karjára nyugasztotta az állát s búsult olyan keservesen, hogy még a halálos ellenségének is megesett volna rajta a szive, még az is megszánta volna.

A mint ott legjavában búsul és bánkódik, egyszer, mintha az isten sugta volna neki, eszébe jut, hogy van még neki egy kis sipja, melyet a méhkirálytól kapott. Miklós aztán elővette a kis sipot és belefút.

Ime, egyszerre mint varázslat előtte terem a kis aranyos méhecske s azt kérdi tőle:

- Mit búsulsz, mit bánkodol olyan keservesen szép Miklós?

- Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor az a kutyának való király azt parancsolta: hogyha huszonnégy óra elforgása alatt itt az udvar kellős közepén tizenkét kontignáczios viaszpalotát nem épitek szivárványos mézkutakkal: leütteti a fejem gombját?!

- Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél; hát miért volnék én méhek királya, he?!... csak te feküdjél le, pihend ki magad s nem 24 óra elforgása alatt, de még ez éjszaka, mit az isten a fejünkre hoz, kész lesz a tizenkét kontignáczios viaszpalota és a szivárványos mézkútak, csak te aludjál békén, csak te pihend ki magad.

Ugyis lett. - Miklós lefeküdt szép csendesen s aludt, a méhkirály pedig még azon éjszaka elkészittette a király udvara kellős közepén a tizenkét kontignáczios viaszpalotát és a mézkútakat.

Reggelre kelve aztán kitekint a király az ablakán, hát nem tudott hová lenni a csudálkozás miatt; de hogy is ne! mikor előtte állt a tizenkét kontignáczios viaszpalota és a szivárványos mézkútak!

De alig jött magához a csudálkozás miatt, már mint harmadszor is előtte állt a szegény ember legöregebbik fia a Jancsi, ki azt találja mondani a királynak:

- Fölséges király! mondanék én valamit fölségednek, csak valami bántodásom ne lenne?!

- Oh jó Jancsi, szólt hozzá a király, már hogy lenne, csak beszélj.

- Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb fiúnk a Miklós olyan ezermester, hogy ha fölséged megparancsolja neki, hogy egy 24 óra elforgása alatt a kerek föld minden farkasait a város végére gyüjtse egy rakásba: sose lássam a fényes mennyországot, hogy ha meg nem cselekszi, csak akarja.

Ennek hallatára csakugy repesett a király szive örömében s elgondolta, hogy milyen szép farkasbőrrel bélelt subát készittet magának is, a feleségének is és tán meg a leányának is kitelik s azonfelül még a juhaiban s egyéb jószágaiban sem tesznek pusztitást azok a csunya fenevadak.

- Igaz-e az Jancsi?

- Nincs különben.

- Ugy, küld be az öcsédet.

Beküldi a Jancsi a Miklóst, ki a király szine előtt megállott mint a peczek s azt kérdi aztán tőle:

- Mit parancsolsz fölséges király?

- Azt parancsolom, szidom a lelkedet bestelélek - förmedt rá a király nagy mérgesen - azt parancsolom, hogyha egy 24 óra elforgása alatt a kerek föld minden farkasait össze nem tereled a város végére: leüttetem a fejed gombját!

A Miklóst, mintha pofon ütötték volna, nagy szomoruan, lesütött fejjel bandukolt ki a királyi rezidencziából; de még otthon sem tett egyebet, mint a két karjával feltámasztotta az állát s búsult keservesen, mint a ki a siralomházban van.

Egyszer a mint ott legjavában búsul és bánkódik, eszébe jut, hogy, ho, van még neki egy harmadik sipja is, melyet ép a farkasok királyától kapott.

Miklósnak sem kell több, ízibe előveszi a sipot valahonnan a csuhájából és bele fújt.

Ime! egyszerre, mint varázslat, előtte termett a farkaskirály, ki azt találja tőle kérdezni:

- Mit búsulsz, mit bánkodol olyan keservesen szép Miklós?

- Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor az a kutyának való király azt parancsolta: hogyha 24 óra elforgása alatt a kerek föld minden farkasait a város végére össze nem gyüjtöm: csúf halállal múlok ki.

- Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél... hát ki vagyok én he? nem-e a farkaskirály? azért csak ülj fel a hátamra s menjünk ki a város végére s ott aztán, itt van ez a kis síp, csak ebbe fúj bele, majd meglátod, hogy a kerek föld minden farkasai te körödbe gyülnek. Majd csattogtatják a fogukat te reád, de te semmitől se tarts, mert téged nem bántanak.

Ugy is lett. - Miklós felült a farkaskirály hátára, ki ízibe a város végére paripázott vele, hol aztán a kis sípba bele is fújt.

Ime egyszerre minden oldalról csakugy csörtetett elő a sok farkas, hogy jobban se kellett s ugyancsak csattogtatták a fogukat a mi Miklósunkra, de azért egy se bántotta.

Mikor a farkasok mind együtt voltak, megszólal a farkaskirály s azt találja mondani a mi Miklósunknak:

- No Miklós, nesze itt van ez az ostor s hajtsd vele ezt a farkascsordát a királyi rezidenczia felé; mert éhesek a farkasok, mert éheznek tizenegy gonosz bátyád húsára és vérére.

A mi Miklósunk kezébe kapja az ostort, és a sok farkast mind, mind a királyi rezidenczia felé terelte.

Meglátja a király az iszonytató farkas csordát, mely az egész utczát, tért, királyi rezidenczia udvarát elözönlötte, pedig még a végét be se látta, szörnyüképen megijedt s intett a Miklósnak.

- Jól van már fiam Miklós; jól van már, elhiszem, hogy ezermester vagy, csak a farkasokat tereld vissza, mert, minden pereputyostul együtt megesznek!

De a farkaskirály csak biztatta a Miklóst ilyeténképen:

- Hajts, hajts, többet igér, többet ád; - hajts hajts, többet igér, többet ád.

És Miklós ujra szoritani kezdte a farkasokat, melyek már az egész rezidenczia udvarát elözönlötték.

- Édes fiam Miklós, lekiáltott a király az ablakból, tizenkét kas pénzt adok, csak a farkashajtással hagyj fel!

De a farkaskirály még mindegyre biztatta a mi Miklósunkat.

- Hajts hajts, többet igér, többet ád; hajts hajts, többet igér, többet ád.

És Miklós annál jobban szoritotta a farkascsordát; ugy, hogy már azok az ablakokra és falakra is kezdtek felugrándozni.

Kérésről a király könyörgésre forditotta a dolgot.

- Édes Miklós fiam! jaj, neked adom a fele-királyságomat, csak a farkasoktól szabadits meg!

De a farkaskirály még mindegyre biztatta:

Hajts, hajts, többet igér, többet ád; hajts hajts többet igér, többet ád!

És Miklós annál jobban szoritotta a farkascsordát; ugy, hogy már a rezidenczia szobáit is elözönlötték.

- Édes Miklós fiam! könyörgött a király, jaj, neked adom fele-királyságomat és egyetlenegy leányomat is, csak a farkasoktól szabadits meg!

A sok farkas a tizenegy gonosz testvért kihuzta a szobából s ott a király szeme láttára diribről darabra tépték.

- No Miklós, szólt a farkaskirály, most már elég: azért fúj csak bele annak a sípnak a kisebbik lyukába!

Miklós aszerint cselekedett és a sok farkas, mintha soha se lett volna egy is, eltünt. Miklós aztán megkapta a királykisasszonyt és a fele-királyságot és a király holta után az egész birodalom felett ő uralkodott. Majd anyját, apját is elhozatta és még most is élnek nagy boldogan, hogyha meg nem haltak.

 


A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Dunamelléki Eredeti népmesék
Válogatta és szerkesztette: Merényi László
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

MEK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Még 1995-ben lett a mek.iif.hu szerver az Elektronikus Könyvtár központi szolgáltatása. 1996 és 2002 között - nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának köszönhetően - több mint 4 ezer darabra nőtt a könyvtár állománya, havi 60-70 ezerre a látogatóinak száma, s kialakult a jelenlegi gyűjtőköre: A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy ...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások