A szilvás szeretetgombóc


https://webshop.meskete.hu

Egy napsütéses kora őszi reggelen Sünmama sebesen szaladt a rozsdaszínű avarban a Süntanya felé. Táskájából frissen főtt gombócok illata áradt, szíve pedig csordultig tele volt melegséggel és szeretettel. A legkisebb unokájához sietett, aki aznap jött a vi...

Kép forrása: Canva

Egy napsütéses kora őszi reggelen Sünmama sebesen szaladt a rozsdaszínű avarban a Süntanya felé. Táskájából frissen főtt gombócok illata áradt, szíve pedig csordultig tele volt melegséggel és szeretettel. A legkisebb unokájához sietett, aki aznap jött a világra.

Mikor megpillantotta a kis Vili pufóka arcocskáját édesanyja karjaiban, Sünmama az arcát a mancsai közé temette örömében és csak annyit mondott: "Én kicsi szeretetgombócom!"

Abban a pillanatban egy pimasz szellő lecsiklandozott egy szilvaszemet a közeli gyümölcsfa ágáról, ami aztán pontosan a kicsi Vili fején lévő aprócska tüskéken landolt.

"Én kicsi szilvás szeretetgombócom!" – nevetett fel boldogan Sünmama.

Attól a naptól kezdve Sünmama és Vili a legjobb barátok lettek. Sünmama sokat vigyázott a kis sünfiúra, és mindenfélét játszottak együtt. Érdekes formájú kavicsokat gyűjtöttek, tobozokból tornyokat építettek, megszámolták az összes bárányalakú felhőt, és kitaláltak egy teljesen új labdajátékot is, amit bimliboppnak neveztek el, és amit Vili barátainak is megtanítottak. Sünmama szerint ugyanis a bimlibopp akkor a legjobb, ha pontosan három makkal és a legjobb barátainkkal játsszuk!

Sünmama Vili minden születésnapjára szilvásgombócot készített. A sünfiú pedig, aki még a tortánál is jobban várta a gombócokat, minden alkalommal megkérte Sünmamát, hogy mesélje el, milyen volt, amikor a szilva a fejére pottyant azon a bizonyos legelső reggelen.

Aztán eljött Vili hatodik születésnapja, és egyben az első, amin Sünmama már nem lehetett velük. Vili végtelenül szomorú volt, és az anyukája nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg. Mindent megpróbált, hogy felvidítsa a kicsi sünit, még szilvásgombócot is főzött neki, de Vili nem kért belőle, mert biztos volt benne, hogy soha többé nem lehet finom egy szilvásgombóc sem.

Teltek a hónapok, és Vili egyre csak szomorkodott, még a barátaival sem ment el játszani, pedig az anyukája folyton bíztatta, hogy tartson velük.

  • Úgy hallottam, bimliboppot játszanak! Azt mindig szeretted! – noszogatta Sünanyuka.
  • Már nincs kedvem hozzá, mama nélkül az sem az igazi. – rázta a fejét Vili, és inkább a kavicsgyűjteményével babrált.
  • De hiszen mama szerint a bimlibopp mindig akkor a legjobb, ha a barátaiddal játszod! Biztosan ő is örülne neki, ha nem felejtenéd el, hogy hogyan kell játszani, hiszen együtt találtátok ki a szabályokat. Ha sokszor játszátok a többiekkel, mama emlékét is tovább őrzitek vele.

Vili elgondolkodott azon, amit az anyukája mondott, de végül az odúban maradt, és egyedül játszott tovább a kavicsokkal. Eközben a barátai, Móki, Mackó, és Mosóka próbálták felidézni a bimlibopp játékszabályait, de sehogy sem akart összeállni az egész.

  • Hogy is volt? – vakarta a fejét Móki, a vörös mókus, miközben kipakolta a makkokat a zsebéből az előtt álló farönkre. – A legjobb makkok és három barát kell? Mert akkor megvagyunk.
  • Szerintem ezek nem éppen a legjobb makkok. – húzta fel a szemöldökét Mosóka, a mosómedve. – És játszottuk már többen, mint hárman.
  • Mi lenne, ha megkérdeznénk Vilit? – vetette fel Mackó, a barna medvebocs.

Azzal a három barát felkerekedett a Süntanyához, és bekopogtatott a kis barna faajtón.

  • Csókolom! – kiáltották kórusban, mikor Sünanyuka ajtót nyitott. – Vili itthon van? Kijöhet velünk bimliboppozni?
  • A szobájában játszik éppen, de sajnos nem tudom rávenni, hogy kijöjjön onnan. Tudjátok, nagyon hiányzik neki a mamája.
  • Nekünk is hiányzik. – sóhajtott nagyot Móki.
  • Olyan jó játékokat talált ki. És a legfinomabb szilvásgombócot is ő főzte! – mosolyodott el a pocakját simogatva Mosóka.
  • Az a helyzet, hogy nélküle és Vili nélkül nem emlékszünk a bimlibopp szabályaira. – mondta bánatosan Mackó.
  • És a szilvásgombóc ízére is alig. – tette hozzá Mosóka.
  • Nos, én próbáltam már megfőzni mama szilvásgombócát Vilinek, de nem sikerült felvidítanom vele.

Mókiék egy darabig szomorúan álltak az ajtóban, aztán a kis mókus egyszer csak felkiáltott:

  • Mi lenne, ha mi főznénk meg a gombócot Vilinek? – lelkendezett. – Olyan finom lesz, hogy biztosan jobb kedvre derül majd!
  • Jó ötlet, kihozom nektek a receptet a konyhából. – mosolyodott el Sünanyuka, és nemsokára egy kis gyűrött papírlapot nyomott Móki kezébe, melyre Sünmama körmölte le a szilvásgombóc recepjét.

A papíron ennyi állt:

Szilvás szeretetgombóc

Hozzávalók:

 - főtt krumpli

- liszt

- vaj

- cukor

- fahéj

- szilva

  • Azt nem írja a recept, hogy miből mennyi kell. – vakarta a fejét Móki.

  • Azt hiszem, azt nektek kell kitalálnotok. Sünmama mindig érzésre mérte ki a hozzávalókat. – mosolygott bíztatóan Vili anyukája.

Miután elbúcsúztak, Móki, Mackó és Mosóka elindultak, hogy összegyűjtsék a hozzávalókat.

  • Krumpli. Ez könnyű lesz. – kezdte olvasni a listát újból Móki.
  • Az a föld alatti zöldség? – kérdezte Mosóka. – Nyuszkó folyton azt eszi. Kiássa, és már rágja is. Biztosan tudunk tőle kérni.

Így hát a három jóbarát felkerekedett és meglátogatta Nyuszkót, a szürke nyulat az odújában.

  • Répa! Én répát eszem! - csattant fel a nyúl, amikor Mosóka a krumpliról kezdte kérdezgetni. – Krumplit nem termeszt errefelé senki. A Bokros-patakon túl a harmadunokatesóm pár évente szerez valahonnan krumplit, de az legalább 3 napi ugróföldre van innen. Répát viszont szívesen adok nektek, alig fér már el a kamrában.

Mókiék egymásre néztek, megvonták a vállukat és elfogadták a zsák répát, amit a nyuszi felajánlott nekik.

  • Szerintem ezt is meg lehet főzni. Ráadásul Vili olyan régen evett már gombócot, hogy nem is fog neki feltűnni neki a különbség. – állapította meg Mackó, és rápillantott a recepten a következő összetevőre. – Liszt. Valakinek van ötlete?
  • A bátyám szerint többféle liszt létezik, de ő csak a mandulalisztet tudja megenni, minden mástól feldagad a nyelve. – magyarázta Móki. – Egyébként saját maga őrli minden nap. Szerintem kaphatunk belőle. Gyertek utánam!

Mikor Móki és barátai megérkeztek Misihez, a kis mókus éppen egy faággal csapkodott egy kupac mandulát. A szemek össze-vissza repültek, Misi pedig folyton visszaigazgatta őket a mélyedésbe, melynek az alján a bot apró, az ütésektől leszakadó darabkái keveredtek a szétmorzsolódott mandulaszemekkel.

  • No lám csak, hát mégiscsak kíváncsi vagy az ízére? Persze, vigyetek csak belőle! – mondta Misi az öccsének és egy kis tálkába szedte a bot- és mandulamorzsalékot. – Ennyi elég lesz, nehogy aztán elcsapjátok a hasatokat!
  • Köszi Misi! – kiáltották a kis barátok.

Móki újból tanulmányozi kezdte a listát. Vaj, cukor, fahéj és persze szilva.

  • Ez így sosem lesz meg. Szerintetek biztosan kell minden? Vaj is és cukor is? Az a kettő összekeverve igazából olyasmi, mint a méz. Sűrű, sárga és folyós. – gondolkodott el Móki. – Mackó, te vagy a mézfelelős! Mit gondolsz?
  • Szerintem.... – kezdte vakarni a fejét. – Szerintem jó lesz. – mondta, bár igazából sosem gondolt még úgy a mézre, mint a vaj és a cukor keverékére.
  • Akkor tudsz nekünk szerezni?
  • Egy csuporral mindig tartok magamnál. – válaszolt Mackó, és már nyitotta is ki a hátizsákját.
  • Kiváló! – vágta rá Móki. – Akkor már csak fahéj kell és szilva. Fahéjat szedünk itt erről a fáról. – mondta a mókus, miközben a támasztékául szolgáló fatörzset simogatta.
  • Szilva viszont nem terem ilyenkor. – rázta a fejét Mosóka. – Szerintem helyettesítsük szederrel. Nagyon hasonló a színe.
  • Rendben, jó lesz. – értettek egyet mindannyian, és már másztak is bele a szemközti szederbokorba.

Hárman összesen 4 árva szemet tudtak összeszedni a bokorról, mert folyton beleakadtak a szúrós szárába, ami arra volt hivatott, hogy távoltartsa a nassolókat a finom terméstől.

  • Szerintem elég lesz. – nyávogta Mosóka, miközben a bundájába ragadt tüskéket próbálta kiszedegetni. – Én legalábbis biztosan nem megyek vissza oda többet.

Móki, Mackó és Mosóka ezután fogta az összegyűjtött alapanyagokat és nekiláttak a gombócgyártásnak.

  • A krumplit meg kellene főzni. Szóval akkor mi most megfőzzük a répát. – fogott egy csokor répát a zöldjével együtt Móki, és beledobta a tűzön melegedő fazékba. – Ez kész is!
  • A többit szerintem keverjük össze. – mondta Mackó, és óvatosan csorgatni kezdte a mézet a bottal fűszerezett mandulalisztbe, amihez egy csipet frissen kapart fatörzset is szórt. – Ez is kész!
  • A szedret gondolom a végén kell belerakni. – okoskodott Mosóka. – Hogy áll a répa?

Móki megkavarta a répákat a böndönben, majd kihalászta őket egy edénybe. Úgy megfőttek, hogy szinte azonnal darabjaikra hullottak, így aztán a kis barátok rögtön hozzá is dobták őket a mézes keverékhez. Mosóka egyáltalán nem gyakorlott mozdulatokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel gyúrni kezdte a felettébb érdekes színű és állagú keveréket.

  • Most dobd bele a szedret, Mackó! – utasította barátját, és tovább gyúrta a tésztát, ami ahogy hűlt, egyre keményebb lett. Aztán egyszer csak összeállt egy nagy, lilás, pöttyös gombóccá. - Kész! – kiáltotta Mosóka, a többiek pedig egyetértően mosolyogtak és csodálták a kész művet.
  • Vigyük el Vilinek! – mondta Móki, és már emelte is fel a gombóccal teli barna tálka egyik fülét.

A másik fület Mackó és Mosóka együtt ragadta meg és már szaladtak is a Süntanya felé, ahová megérkezve vadul kopogtatni kezdtek az a faajtón.

  • Csókolom! – kiáltották kórusban újra az ajtót nyitó sünanyukának. – Kész a gombóc!

Vili anyukája döbbenten nézett az ajtó elé letett tálkára, és az abban szétterülő hatalmas, furcsa színű gombócra. Móki észrevetette Sünanyuka kétkedő tekintetét.

  • Apró módosításokra szükség volt. De lényegében még mindig szeretetgombóc.
  • Abban biztos vagyok! – húzódott mosolyra Vili anyukájának szája, majd bement a házba, hogy kihívja a szobából a kicsi sünt.

Vili nemsokára megjelent az ajtóban, és csodálkozva nézett hol a barátaira, hol pedig a furcsa nagy gombócra a barna tálban.

  • Neked csináltuk, Vili! Sok szeretettel! – mondták egyszerre a barátai.

Vili nem szólt semmit, csak szótlanul a gombócért nyúlt. 

Tudta, hogy sem Móki, sem Mackó, sem Mosóka soha nem sütöttek még semmit. És azt is tudta, hogy csak miatta próbálták most meg mégis, hogy jó kedvre derítsék őt. Aztán arra gondolt, hogy attól, hogy valaki másnak a szilvásgombócát eszi, még megőrizheti a mamája emlékét. 

 A gombóc nagyon kemény volt, de Vili nagy nehezen beleharapott, és miután lenyelte a falatot, nagy mosollyal nézett a kis barátaira.

  • Ez a második legjobb szilvás szeretetgombóc, amit valaha ettem! – mondta, miközben megtörölte a száját. – Nagyon köszönöm nektek! Akkor indulhatunk bimliboppozni?
  • Persze! – kiáltották a többiek.
  • Ajajj. – mondta Móki a zsebéhez kapva. – Azt hiszem, elvesztettem a legjobb makkokat.
  • Semmi gond! - mondta Vili. – A legjobb barátok már itt vannak, a többit majd kitaláljuk!
Mese Nektek, hobbi meseíró

Ezt a mesét írta: Mese Nektek hobbi meseíró

Próbálok igazán rövid lenni, mert nem én vagyok a lényeg, hanem a mesék. Úgyhogy csak címszavakban: Multis arc. HR-es.Szabadidőmben szakácsnő, futó, túrázó. Feleség, Legújabban pedig Anyuka és mesekönyv imádó. A 2021-ben született kislányom mesekönyveit lapozva uralkodott el rajtam az érzés, hogy "ilyet én is írhatnék!". No de akkor miért nem csinálom meg? Most itt vagyok, és megcsinálom. Nem könyv, de k...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!