Giminapló 8. rész


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    máj
  • 01

    Gyorsan beillesztettük a zászlót az üregbe, az ajtó pedig rögtön ki is nyílt. Odaszaladtunk a többiekhez. -És az utolsó még játékban lévő csapat is megérkezett.-jelenti be az igazgató.-Most ránk gondolt, ugye?-súgja a fülembe Ádám.Én körül nézek,...

Kép forrása: google

    Gyorsan beillesztettük a zászlót az üregbe, az ajtó pedig rögtön ki is nyílt. Odaszaladtunk a többiekhez.
-És az utolsó még játékban lévő csapat is megérkezett.-jelenti be az igazgató.
-Most ránk gondolt, ugye?-súgja a fülembe Ádám.
Én körül nézek, hogy a másik csapat hol lehet, de csak az ünneplő tömeget láttam.
Ebben a pillanatban befutott lihegve az a páros, akikre azt  hittük, hogy beelőztek minket.
-Itt vagyunk, igazgató úr!-mondja az egyik tag.
-Sajnálom, de beelőztek titeket.-azzal felénk biccent az igazgató savanyú képpel.
Ők ránk néznek, mi Ádámmal pedig egymásra és immár másodszor is egymásra mosolyogtunk.
-Ajj, ne már! Ha rögtön nyílt volna az az ajtó!-dühöngött a páros egyik tagja.
Hát igen, valószínű én sem örültem volna, ha épphogy nem nyertünk volna.
  Az igazgató bejelentette, hogy meglett az első 12 csapat, jöjjenek ki a többiek.
A kiesett nyolc csapat búsulva jött ki és mind azt mondogatták, hogy már „majdnem megvolt”. Mi viszont Ádámmal nagyon örültünk a továbbjutásnak. Mindaddig még az igazgató el nem rontotta a kedvünket.
-Remélem tisztában vagytok vele, hogy csak a bónusz 10 perc miatt juthattatok tovább!
-Igen, viszont azt a bónusz 10 percet megnyertük magunknak, kiérdemeltük. Így ez nem számít!-vág vissza Ádám.
Az igazgató szemöldök ráncolva nézett Ádámra, de nem szólt semmit, inkább tovább állt.
-Hú, ez azért húzós volt!-súgom Ádám fülébe.
-Figy’, én csak a jogainkat védtem!

    Amikor visszatértünk a táborhoz, Csilláék rögtön odaszaladtak hozzánk.
-Na, mi volt?-vág bele rögtön a közepébe Csilla.
-Továbbjutottunk!-mondjuk egyszerre.
-Na ezt már szeretem!-mondja Csilla és a többiek is körül ugráltak bennünket és gratulálnak.
  Aztán leülünk egy padra és Ádámmal elmeséljük, milyen is volt a szabadulószoba (persze a falhoz lökést és a kis veszekedésünket kihagytuk).
 Aztán ők is mesélnek, hogy milyen volt, míg távol voltunk. Aztán már nem is a táborról, a versenyről beszélgettünk, csak úgy magunkról. Persze viccelődtünk is. Olyanok voltunk, akár egy igazi baráti társaság.  Még Bella is kerülte a divat témát.
   Ebédig beszélgettünk, utána jutott eszembe, hogy Zsejkének is kéne írnom.
Meg is nyitottam a messengert, láttam, hogy három olvasatlan üzenetem is van tőle. Az egyikben a filmes továbbjutásunk miatt gratulál, aztán sok szerencsét kíván a szabadulószobához, végül megkérdezi, hogy továbbjutottunk-e.
 Én gyorsan írok neki egy „igent” és, hogy majd este elmesélem részletesen, amikor valaki megkocogtatta a vállamat.
-Csak gratulálni akartam.-kezdi Gina.
-Aha, köszi!-morogtam oda neki és, hogy éreztessem vele, hogy még mindig haragszom, vissza is bújtam a telefonomba.
-Ne már Mir, még mindig haragszol rám? De hát annyi idő eltelt!
Ekkor én eltettem a telefonom és mélyen Gina szemébe néztem.
-Vannak dolgok, amiket nem old meg az idő! Egy áruló mindig is áruló marad! És most, ha megbocsátasz…-azzal faképnél hagytam Ginát.
  Visszamentem a faházba, ahol épp Bella mesélte lelkesen baráti gárdájának a továbbjutást.
Annyira belemerült az önfényezésbe (pedig még nem is ő volt a versenyző), hogy észre se vett engem, meg a többiek sem.
  Én fogtam a töri cuccom és le is ültem a fa árnyékába. Muszáj tanulnom, különben megbukom a vizsgán, akkor aztán lesz balhé! Így is el vagyok maradva.
 Észre sem vettem, hogy repül az idő, úgy bele mélyedtem a könyvbe, már épp naplemente volt.
Akkor tértem magamhoz, amikor valaki lehuppant mellém.
-Szia Büfés-Leveses Lány, mit tanulsz ennyire, hogy vacsorázni sem jöttél?-kérdezte Ádám és ő is beleolvasott a könyvbe. Ó tényleg, a vacsora! Most ébredek rá, hogy kezdek éhes lenni.
-Csak törit. Akkor lemaradtam a vacsiról?
-Ja, de semmi vész! Megmentettem egy szendvicset!-nyomta a kezembe.
Én ezen meglepődtem.
-Mi ez a hirtelen kedvesség? Remélem nem mérgezted meg!-mondom mosolyogva.
-Ajjaj, lebuktam!-emeli fel védekezően a kezét és elneveti magát. Milyen édes amikor nevet…Vagyis inkább röhejes! Igen, abszolút röhejes!
  Még tovább viccelődtünk a szendvicsen, én viszont már nem bírtam tovább.
-Jó tudod mit, vállalom, ha mérgező is, de menten éhen halok!-azzal bele is haraptam a szendvicsbe.
Egy darabig csöndben ültünk, én a szendvicset habzsoltam, Ádám meg a könyvet nézte.
-Egyébként miért tanulsz nyári szünetben? Nem is tudtam, hogy ennyire stréber vagy!-töri meg a csendet.
-Ja, nem ez hosszú történet.-terelem a témát.
-Úúú csak nem megbuktál?-kérdezi vigyorogva. Mivel nem válaszolok csak jobban felbátorodik.
-Te megbuktál! Azta! Ez kínos! Mikor lesz a pótvizsga?
-Augusztus 26.-mondtam csüggedten.
-Addig még van időnk! Mi nem megy?-húzta az ölébe a töri könyvemet.
-Hát főleg az évszámok és keverem a neveket, a történéseket, ki milyen törvényt hozott. Csak ennyi.-vágok egy grimaszt.
-Szóval minden. És mit tudsz pl. a Mohácsi csatáról?
Én próbáltam összeszedni a gondolataimat, de pár dolgot ki is hagytam meg összekevertem. Aztán Ádám is mesélt az eseményekről és így szépen összeállt a kép. Egy csomó anyagot átvettünk és meg kell hagyni Ádám egész jó töriből. És én is többet fejlődtem az ő oktatása alatt. Aztán szépen ránk sötétedett.
-Oké, mára ennyi.-dobta félre a könyvem, mikor már vagy a negyed könyvet átbeszéltük.
-Ajj, ez a töri! Olyan unalmas!-heveredek le a fűbe és nézem a csillagos égboltot.
-Unalmas? Izgalmas! Jó megismernünk a múltat. Nekem a töri a kedvenc tantárgyam.-heveredik le Ádám is.
-Nekem nem éppen. Olyan zavaros az egész!
-Mert nem érted!-vág vissza.
Már épp szólásra nyitom a szám, amikor egy hullócsillag halad át az égbolton.
-Húúú, láttad!-nézek Ádámra.
-Igen, gyönyörű volt!
Ezután Ádám a csillagokról, csillagképekről mesélt nekem. Nem is gondoltam volna, hogy ez a beképzelt suhanc (már bocsánat) ilyen sok mindent tud.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?-kérdezem meg.
-Mármint miről?
-Töriről, csillagokról?
-Ja, a töri csak simán érdekel, plussz az apám ügyvéd, ő is sokat mesél nekem, vagyis mesélt. A csillagokról meg a nagyapámtól hallottam, még régen. Ő valaha csillagász volt és mikor náluk nyaraltam mindig távcsővel kémleltük az eget. De itt, Hortobágyon a legszebb az égbolt, nem?
-De!-vágom rá.
-És egyébként hogy értetted azt, hogy az „apukád mesélt”? Most már nem mesél?
-Sajnos a nagyapám halála óta csak a munkája érdekli, alig látom. Ők nagyon jó viszonyban voltak és egy kicsit megkeseredett lett a nagyapa halála után.
-Sajnálom.-mondom őszintén. Talán Mr. Gólkirály is ezért lehet néha olyan rideg. Mert szörnyű lehet apa nélkül felnőni. Én már csak tudom.
-Erre csak rátett egy lapáttal, hogy az anyukám lelépett egy másik fickóval.-folytatja keserű szájízzel Ádám.
-Ó!-lepődök meg.
-Na de most te mesélj valamit Büfés-Leveses Lány!-bökött oldalba és egy mosolyt erőltetett az arcára.
-Tudod az én apukám se él már, két éve halt meg autóbalesetben. Plussz van két idegesítő kisöcsém. Tényleg, neked van tesód?
-Ja, egy bátyám, de kb. annyit látom őt is mint az apámat. Most épp fősulis a mérnökin, de tudod nem is hiányzik annyira, még örülök is, hogy elment. Szörnyen idegesítő volt a matematikus dumájával, meg folyton ki is oktatott!
  Ebben a pillanatban egy zseblámpa világított ránk, hunyorognunk kellett a fénytől.
-Ti meg mit csináltok itt kint fél 11-kor?!-szólalt meg dühösen Szilvia tanárnő.-Azonnal be a házba!-Gyerünk, egy-kettő!
  Mi gyorsan bemenekültünk a házunkba, ezzel a nővel nem jó viccelni!
A többiek már aludtak, Bella nagyon csúnyán horkolt is.
Én gyorsan elővettem a telefonomat, két üzim jött, egy nem fogadott hívás Zsejkétől, úgy három órával ezelőtt és egy „Aludj jól kicsim” anyutól.
 Mindkettőnek válaszoltam, Zsejkével holnapra toltam a beszélgetést. Mikor már elrakni készültem a telefonom, az hirtelen felzúgott. Ádámtól jött egy messenger üzenet:
 „Szia Leveses Lány, mit szólnál, ha szombatig minden délután korepetálnálak, nehogy megbukj a pótvizsgán is töriből? Mondjuk mindig 6-kor megfelel a szokásos helyen?
Én mosolyogva visszaírtam, hogy „megfelel” és eltettem a telefonom. Ádámmal már sokkal élvezetesebb lesz a töri tanulás, az egyszer biztos!  

 

   Reggel arra eszméltem fel, hogy valaki a nyakamba önt egy vödör jég hideg vizet. Én levegő után kapkodva tértem magamhoz és először amit megláttam, az Bella gonosz vigyora volt.
-Teljesen elment az eszed?! Hát már minden reggel ezt fogod csinálni?!-süvítettem rá indulatosan.
-Ó, bocsi!-tett úgy mint aki nagyon bánja a dolgot.-Csak hiába ébresztgettünk, sehogy se akartál magadhoz térni. De ez a módszer mindig beválik.-lóbázta maga előtt elégedetten a vödröt.
 Én még tovább veszekedtem volna, de inkább a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy átöltözzek és megszárítkozzak.
 Ám még szinte be sem léptem a fürdőhelyiségbe, amikor Szilvia tanárnő  hangja hasított a levegőbe.
-Minden még versenyben lévő csapat tagjai jöjjön azonnal a nagyházhoz! Amelyik csapatnak akár csak egyetlen tagja nem lesz itt 2 percen belül, automatikusan repül a csapata!
-Mi?! De hát még csak most keltünk, hogy várhatják el tőlünk, hogy két perc alatt felöltözzünk?
-Ööö, már rajtad kívül mindenki fel van öltözve.-mondta gonosz mosollyal Bella, és valóban rajta már normál csini ruha volt és a haja is be volt lőve.
Én ijedten ránéztem az órára. Fél 12 volt.
-Miért nem ébresztettél fel?! Remek a reggeliről is lemaradtam!-bosszankodtam és gyorsan a fürdőszobába rohantam, hogy még menthessem 2 perc alatt a menthetőt.
  Gyorsan egy törülközővel megtöröltem a hajam, már épp a fésűért nyúltam volna, amikor Bella kirángatott onnan.
-Most erre nincs időnk, gyere!-azzal futásnak eredtünk a nagyház felé.
Már ott ült a többi csapat, csak mi hiányoztunk. Le is ültünk a többiekhez. Persze engem mindenki megbámult és vihogva össze is súgtak, a csapattársaim is megrökönyödve néztek rám a vizes pizsamám miatt. Csak Ádám mosolygott egy kicsit, viszont Bellával madarat lehetett volna fogatni, a nyomorúságom miatt.
-Még épp időben értetek ide!-jött hozzánk az igazgató. Amint engem meglátott egy kicsit még el is borzadt.
-Látom Miranda, te még egy kis fürdőt is vettél.
-Az biztos.-pillantottam a kárörvendően vigyorgó Bellára.
-Ha vége a megbeszélésnek, szedd rendbe magad! És ez a hajszerkezet! Rettenet!-csóválta a fejét az igazgató, de a szemében láttam, hogy jót mulat rajtam. A többiek már nem bírták visszafojtani a vihogást, egyszerűen hangos hahotában törtek ki, és vihogva megjegyzéseket tettek a hajammal kapcsolatban.
Én ijedten a fejemhez kaptam és elöntött a szégyenpír. Remek, már megint én vagyok a nevetség tárgya!
-Mi van a hajammal?-fordultam a még komolyságát megőrző Csilla felé.
-Csak egy kicsit kócos.-legyintett Csilla.
-Nem is olyan kicsit!-vigyorgott gonoszul Bella és a kezembe nyomta a sminktükrét. Amint megláttam magam, elborzadtam! A hajam égnek állt, nyilván attól, hogy megtöröltem idegesen.
-Ó, ez rettenetes!-mondtam és visszaadtam Bellának a tükröt, persze legszívesebben széttörtem volna a fején, mert mint már annyiszor, most is Bella miatt kerültem kínos helyzetbe.
-Miért, szerintem vicces, Kócoska.-vigyorgott Ádám. Na remek már ő is kezdi!
  Szerencsére az egyik felügyelőtanár csendet teremtett a vihogó tinik között.
Az igazgató a mikrofonhoz lépett és már mindenki levette a szemét rólam és a kínos frizurámról és rá figyeltek.
-Közeledünk az utolsó feladathoz, egyben a tábor végéhez. Ma és holnap információkhoz juttok a nemzeti parkkal kapcsolatban, ami mihamarabb segíthet nektek megtalálni a győztes kupát. Mindenki kap egy jegyzetet a parkról és ma és holnap is körbe viszünk benneteket az utolsó feladat helyszínén.
  A tanárok minden csapatnak osztottak egy-egy füzetet.
Már épp kezdtem örülni, hogy elterelődött rólam a figyelem, amikor hangosan megkordult a gyomrom (mivel nem reggeliztem). Persze ezt mindenki hallotta és újból rajtam vihogtak, én meg elvörösödve, a kezemet a hasamra tapasztva húzódtam össze. Persze a mellettem ülő Bella vihogott a leghangosabban.
-Hallom, valaki nem reggelizett.-lépett fejcsóválva a mi asztalunkhoz az igazgató és osztott mindenkinek egy-egy füzetet.
  Én szégyenkezve nyúltam a sajátomért és csak reméltem, hogy nem kordul meg ismét a gyomrom.
Szerencsére Csillánál volt ropi, azzal oltani tudtam az éhségemet.
-Oké, szerintem fel kéne osztanunk, hogy ki mit tanulmányozzon. – terelte el Csilla a korgó gyomromról a témát és pörgette át a füzetet amelyben állatfalták, növények és a Nemzeti Park története volt benne.
-18 oldalas, hatan vagyunk, mindenki három oldalt nézzen át szerintem.
-Mi, csak nem várod el tőlem, hogy mindenféle gazról meg még nem is tudom miről magoljak nyári szünetben? Na felejtős!-kényeskedett Bella.
-Akarod azt a kupát vagy sem?-kérdezte Csilla.
-Hát, igen…
-Akkor szépen segítesz! Három oldalt kérünk tőled, nem háromszázat!
  Miután felosztottuk, hogy ki-mit nézzen át (én a vízi madarakról kaptam szöveget), mindenki a dolgára ment, én átöltöztem, mert már szörnyen zavart a vizes hacuka, plussz rettenetes hajamat is rendbe tettem, majd felhívtam Zsejkét, mert már rég nem beszéltünk. Szerencsére most sokkal jobban nézett ki, mint mikor hazakerült.
-Szia Zsejke, hogy vagy?
-Jobban. Na de mesélj már! Milyen volt a verseny?
Én szépen töviről-hegyire mindent elmondtam Zsejkének a szabadulószobáról, hogy Ádámmal hogy dolgoztunk össze és milyen kicsin múlt, hogy ki ne essünk. Aztán rátértem a mai kínos (vizes hajas és pizsamás) incidensre.
-Ó ez kínos!-húzta a száját Zsejke.-És miért nem tudtunk beszélni tegnap? Mi dolgod volt?
Itt bár nem volt szándékos, éreztem, hogy egy kicsit elpirulok.
-Csak Ádámmal tanultam, törit.-motyogtam.
-Kivel, mit csináltál?-hitetlenkedett Zsejke.
-Jó, tudom, Ádám nem az a tanulós típus, vagyis így hittem, de aztán kiderült, hogy tök jól tudja a törit és egész rendes is és képzeld, megbeszéltük, hogy minden délután a verseny végéig foglalkozik velem.
  Azt reméltem, hogy Zsejke sikítani fog és gratulálni meg ilyenek, de Zsejke nem szólt semmit csak komor tekintettel rázta a fejét.
-Mir, nem szeretném, ha közeli kapcsolatba kerülnél azzal a fiúval.
-De miért?-ráncoltam a szemöldököm.
-Mert ismerem én már az ilyen „menősködő fiúkat”. Márkról is azt hittem más, még el is hívott fagyira a tábor után, ha jobban leszek és kétszer egész jól elbeszélgettünk még a suliban. Ezt akartam neked olyan nagyon elmondani tegnap. Aztán ma látom a face-n, hogy egy szőke libával pózol, akit nyilván a táborban szedett össze.
  Én itt elhúztam a szám, mert én is láttam már Márkkal azt a lányt. Olyan 11-es körül lehetett, gyönyörű szőke hajjal, keskeny csípővel és trendi cuccokkal. Nem csoda, hogy Márknak megtetszett.
-Szóval labdába se rúghatok amellett a lány mellett.-folytatta komoran Zsejke.
-Úgy sajnálom! És mi lett a fagyival?
-Lemondtam, természetesen amint megláttam a képet. Márk értetlenkedett egy sort, de én csak annyit írtam, hogy „még sincs kedvem fagyizni” és leszállt rólam. Nehogy már egyszerre két lánnyal randizzon! Na nekem az ilyen nem kell!-mondta határozottan Zsejke, de a szeméből áradt a szomorúság.
-Nézd Zsejke, rettenetesen sajnálom, ami történt, de nem értem, hogy emiatt miért ne tanulhatnék Ádámmal. Őneki ehhez az egészhez semmi köze! Ráadásul nekem még csak nem is tetszik Ádám. Csak azért tanulok vele, hogy ne ismételjek évet. Amint vége a tábornak a közös órák se lesznek többet.
-Persze, csakhogy te szépen az órák alatt belészeretsz, aztán jól pofára esel, mert ő más lányt választ, példának okáért Bellát.
-Nem fogok belészeretni és ha tényleg ez meg is történne, ő miért ne választhatna engem? Talán csúnya vagyok?!
-Nem, nem félreértesz. Az ilyen fiúk, mint Ádám vagy Márk csak kihasználja az olyan lányokat, mint mi.
-Az, hogy Márk átvágott téged, még nem azt jelenti, hogy Ádám is át fog ejteni engem!
-Azt montad, nincs semmi se köztetek. Akkor most mi van?-forgatta ki a szavaimat Zsejke.
-Ajj, tökmindegy! Nem lesz semmi köztünk, de ha lenne is miért ne kellenék Ádámnak?
-Hajj, Mir hidd el, én is azt hittem, hogy bejöhetek a menő fiúknál, mint Márk, de tévedtem. Az ilyen fiúk mindig is a menő lányokat fogják választani, mi max csak másod hegedűsek lehetünk. Ez nem egy tündérmese, hogy a herceg beleszeret a szolgálólányba és feleségül veszi. Ez a kőkemény valóság. És jobb, ha te vagy én nem is álmodozunk az olyan fiúkról, mint Ádám vagy Márk, mert szörnyen csalódottak leszünk utána.
  Én nem bírtam tovább hallgatni Zsejkét, szó nélkül megszakítottam a hívást. Elegem volt abból, hogy magához hasonlítgatott. Holott tudtam a szívem mélyén, bár nem akartam elfogadni, hogy igaza van. De nekem se jön be Ádám, szóval nincs mitől tartani. Csak tanulunk, azért ez nem randi.
  Felzúgott a telefonom, sejtettem, hogy Zsejke valami mentegetőző üzenetet küldött, de nem volt kedvem megnyitni.
Különben is, indulni kellett a számháború helyszínéhez.

 

   Péntek délután hat volt, épp a fa alatt üldögéltem és vártam a töritanáromat. Ez volt a harmadik találkám Ádámmal, és meglepően jól felfejlesztett töriből. A tábor már teljesen kiürült szinte, mindenki a faházban trécselt vagy fürdött. Zsejkével a tegnap délutáni veszekedésünk óta nem beszéltem és az üziket sem néztem meg amiket küldött. Egyébként az elmúlt másfél nap elég fárasztó volt, én felváltva a törit, plussz azt a három oldalas madaras dolgot tanultam és még egyszer körbejártuk a holnapi verseny helyszínét. Tényleg a verseny! Már a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom!
-Szia Kócoska! Vagy nevezzelek Büfés-Leveses Lánynak?-vágta le magát mellém Ádám. Igen, tegnapi beeégésem óta Kócoskának is nevez. De jó!
K
-Nyugodtan szólíts Mirnek vagy Mirandának.-biccentettem.
-Szerintem a Kócoska jobb.-mondta Ádám rövid gondolkodás után.
Én csak sóhajtottam egyet és már adtam volna neki a töri könyvem, amikor megállított.
-Várj, előbb adni szeretnék neked valamit!-azzal előhúzta a dobozt, amibe év elején gyűjtöttem a 19 000 forintot. Kinyitottam és az összes pénz megvolt.
-Ezt miért adod nekem? Nem elköltötted egy új pólóra?-vontam fel kérdőn az egyik szemöldököm.
-Nem, csak egy kicsit ki akartam veled szúrni, amiért olyan béna voltál. De amikor láttam, hogy milyen keményen dolgozol a büfében úgy döntöttem, hogy alkalmasint visszaadom a pénzt. És az alkunkban, amit még első táboros nap kötöttünk is úgy volt, hogy aki tovább eljut, az ad pénzt a másiknak. Jó, csapattársak vagyunk, de nélküled már a csapatnév választásnál kiestünk volna, vagy a kisfilmnél, szóval neked köszönhetjük, hogy idáig eljutottunk.
  Én egy kicsit elérzékenyültem.
-Egész kedves vagy ha akarsz.
Ádám felnevetett.
-Te is Kócoska, te is!
-Hé, én csak azért voltam undok, mert te is az voltál!
-Jó, beismerem, igazságtalan voltam veled.
-Hát, én is lehettem volna kedvesebb.-ismertem be.
Egymásra néztünk és mindketten elnevettük magunkat.
-Na jó, én is adni szeretnék neked valamit.-azzal kivettem a dobozból 1000 forintot és felé nyújtottam.
-Ezt miért?
-Ha te és a töri tudásod nincs a szabadulószobánál, kiestünk volna. Neked is ugyanúgy köszönhetjük a továbbjutást, mint nekem.
Ádám elmosolyodott és zsebre dugta az 1000 forintot.
-Na, most, hogy ezt rendeztük kezdhetjük is a tanulást!
Ám amint belemerülhettünk volna a töribe, rögtön meg is szólalt az igazgató hangja.
-10 percen belül mindenki menjen a házába lefeküdni! Aki nem megy holnap se versenyzőként se nézőként nem jöhet a versenyre!
-Mi?! Még csak fél hét van!-kiáltottam fel.-Még le se zuhanyoztam.
-Én se!-kezdett kétségbeesni Ádám.
Gyorsan a fürdő felé vettük az irányt. Mielőtt még Ádám a férfi és én a női zuhanyzóba mentünk volna be, Ádám megragadta a karom.
-Várj Mir!
Én kíváncsian néztem rá. Ez az első alkalom, hogy a rendes nevemen szólított.
-Aztán aludd ki magad rendesen! Holnap szükségünk lesz a leleményességedre a versenyen!
Én elmosolyodtam és bólintottam.
-És lehetőleg ne kócosan és vizes pizsamába menj a hortobágyi pusztába!-kezdett el heccelni.
-Ezt inkább Bellának mondd!-nevettem fel. Kezdünk egész jól kijönni. Már-már barátoknak is mondhatnám magunkat. Ami viszont ezután történt, az tényleg nagyon meglepett. Ugyanis Ádám az arcát közelebb kezdte vinni az én arcomhoz és a kezét is a fejemre tette. Éreztem, hogy felgyorsul a szíverrésem és megremeg a lábam. Istenem, most biztos meg akar csókolni! Oké, össze kell szednem magam, hiszen a gimi egyik legnépszerűbb fiúja készül megcsókolni. Ezt nem szúrhatom el!
   Én is közelebb vittem a fejem az ő fejéhez, behunytam a szemem, lábujjhegyre álltam és csücsörítettem. Épp vártam, hogy a szánk egymáshoz érjen, már csak pár mm…
-Te mit művelsz?-hallottam meg Ádám hangját.
Gyorsan kinyitottam a szemem és elhúzódtam tőle. Láttam, hogy a szemöldökét ráncolja értetlenségében, de a szeme csillogott. Biztos jól szórakozik rajtam.
-Ööö, izé…Te mit művelsz?-korrigáltam gyorsan.
-Csak kivettem a hajadból egy falevelet.-mutatta fel a levelet. Biztos a fa alatt eshetett a hajamba.
  Én persze azon nyomban paprikavörössé váltam.
-Szerintem menjünk zuhanyozni, mert kifutunk az időből.-mondtam halk, remegő hangon még mindig a szégyentől. Miért kell nekem folyton beégni?!
-Oké.-mosolyodott el elégedetten Ádám, bedobta egy közeli kukába a falevelet és mielőtt még eltűnt volna a fiú zuhanyzóban mosolyogva visszafordult.
-Na jó éjt Kócoska!-mondta azzal belépett az egyik zuhanyzófülkébe.
Én még egy darabig álltam ott, de aztán remegő végtagokkal elindultam a lány zuhanyzó felé.
Istenem, milyen kínos volt ez már! Mégis hogy gondolhattam, hogy Ádám komolyan megcsókolna? És mi történt velem? Miért kezdett remegni mindenem és miért akartam megcsókolni?
  Talán Zsejkének igaza van. Tudtam, hogy tökéletes úton haladok afelé, hogy tényleg beleszeressek Ádámba. De talán egyvalamiben tévedett. Talán Ádám is mutatott irántam egy kis érdeklődést, már csak azért is, mert felajánlotta a töri korepetálást. És ugyan most nem csókolt meg, de néha a szemében felfedezek egy apró csillogást amikor rám néz. Na jó, lehet, hogy ezt csak beképzelem. De az igaz, hogy Ádám közelében nincs egyetlen olyan lány se aki a barátnője lehetne, vagy már az (jó Bella, de Ádámot ő nem érdekli). Szóval még az is lehet, hogy Zsejke tévedett és Ádám valóban belém szerethet. Az, hogy neki volt egy rossz tapasztalata Márkkal, még nekem nem kell így járnom Ádámmal.
  Ezen gondolkodva el is felejtettem, hogy milyen kínos helyzetbe kerültem az imént és mosolyogva, Ádámmal való közös jövőnkön ábrándozva álltam be a zuhany alá.

 

JJJ

 

   Totál görcsbe volt a gyomrom, már megérkeztünk a mezőre, ahol a verseny lesz, és a fejünkre raktak egy papír pántot, amin a számunk volt. Mindenkinek meg kellett jegyeznie a számát. Az enyém 6656 volt.  

A kiesett csapatok tagjai a lelátókon ültek és onnan drukkoltak nekünk. Most hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak mi is kiestünk volna és onnan drukkolhatnék!
-Nos a szabály egyszerű. Minden csapatnak van egy kiindulási helye. És kapnak egy kártyát, ami a következő kártyához vezet és az a következőhöz végül a kártyák segítségével eljuttok a kupához. Ahhoz, hogy könnyebben megfejtsétek a kártyán levő rejtvényt, ismernetek kell a kis füzet adatait, összesen négy kártya lesz, ezzel együtt. Aki leghamarabb találja meg a kupát, annak a csapata nyer. Természetesen külön is lehet válni a csapatnak, de az úgy veszélyesebb, így javaslom, hogy maradjatok együtt. Akinek leolvassák a számát, automatikusan kiáll. Amelyik tag nem áll ki, annak egész csapatát kizárjuk a versenyből. Sok sikert!
   Ezután mindenkinek osztottak egy kártyát, mi a 13-as sorszámút kaptuk.
Majd mindenki megkereste a kiindulási pontját, mi a 13-as bójához álltunk és elolvastuk a kártyán szereplő írást. Egy szűk kört alkottunk, hogy nehogy egy közelben lévő csapat leolvassa valamelyikünk számát és összedugtuk a fejünket.
 Csilla felolvasta a kártyán lévő szöveget:
„Ez a növény a park legidősebb teremtménye, ennek ajándékánál van, amit kerestek”
-Olvasd tovább!-unszolta Bella.
-Csak ennyi van.-sóhajtott Csilla.
-Mi az, hogy csak ennyi!?-tépte ki Csilla kezéből a papírt.-De mi az, hogy ennek ajándékánál?! Még is mi lehet egy növény ajándéka?
-Nem tudom, de szerintem előbb meg kéne keresnünk ezt a növényt. Szerintetek melyik növény lehet ez? Én marha csordákról olvastam, szóval nem tudom.
-Én se, én valami
Przewalski lovakról, vagy mikről.-vont vállat Ádám
-Én a park történelméről.-tette fel a kezét védekezően Kristóf, a 11-es.
-Én vízi madarakról, nem növényekről.-bólintottam én is.
-Én a szárazföldi madarakat olvastam el.-vonta ki magát Gina.
Itt egyöntetűen Bellára néztünk, ugyanis ő olvasott a park növényeiről.
Bella egy kissé elvörösödött.
-Ugye elolvastad Bella?-kérdezte fenyegetően tőle Csilla.
-Öööö, szóval elkezdtem, de nem volt benne ilyen, hogy a park legidősebb növénye!
-Tuti volt, csak nem olvastad el!
-Jaj, Bella! Remek, most a lustaságod miatt járhatjuk körbe az egész parkot!-rótta meg Csilla.
-Na nehogy már minden az én hibám legyen! Én megmondtam, hogy nem fogom ezt a vackot elolvasni!
-Pedig erről szól a csapat, mindenki kiveszi belőle a részét! Eddig szinte semmit sem csináltál!-vitatkozott vele Csilla.
-Mert te olyan sokat tettél!-rivall rá Bella.-Miss főnöknőcske! Te eddig csak annyit tettél, hogy mindenkit kioktass!
-Elég lányok! Hagyjátok abba!-próbáltam leállítani őket, mielőtt még egymás torkának ugranának. Közbe észrevettük, hogy minden csapat már elhagyta a kiinduló helyét, csak mi állunk még mindig ugyanott.
-Te csak ne szólj bele!-morgott rám Bella.
-Várjatok csak! A nagyapám egyszer azt mesélte, hogy valami öreg barackfa a legidősebb fa! Van vagy 500 éves! -kezdett lelkesedni Kristóf.
-És tölgyeseket a túrán arra felé láttunk.-mutatott egy kisebb erdő felé Gina.
Összenéztünk és gyorsan oda rohantunk, amerre Gina mutatott.
Szerencsére nem találkoztunk másik csapattal, így akadálytalanul odaértünk a fához.
-Oké, és most?-kérdezte Bella.
-Itt az áll, hogy az ajándékánál van. De mi egy fa ajándéka?-gondolkodott Csilla.
Én felnéztem a fa ágaira és az egyik ágon lógó baracknál megláttam egy cetlit.
-Talán a gyümölcse a fa ajándéka! Nézzétek!-mutattam fel a fára.
-Tényleg, ott a cetli! De hogy szedjük le?-kérdezte Kristóf.
-Én fel nem mászok érte, még csak az kéne, hogy letörjön a műkörmöm!-mondta kényesen Bella.
-Ó az pedig rettenetes lenne!-gúnyolódott Csilla.
-Akkor majd én.-azzal Ádám felkapaszkodott az egyik ágra és fel is húzta magát. Már épp megragadta volna a cetlit, amikor a talpa megcsúszott a fa törzsén és, ha nem kapaszkodik meg le is esik.
-Jaj, vigyázz Ádikám!-sikantott fel Bella. Én csak a szememet forgattam. Még hogy „Ádikám”. Ez a csaj most komolyan azt hiszi, hogy járnak vagy mi?
-Jól vagyok.-szólt le Ádám, mi meg visszafojtott lélegzettel néztük ahogy lemászik a fáról, a cetlivel egyetemben.
-Oké, nézzük!
Újra a cetli fölé hajoltunk, és ezúttal Ádám olvasta fel.
-Néha a napnál is korábban kelek, miattam van tele néha a hasad és oltom a szomjadat.
-Micsoda hülyeség!-vágta rá rögtön Bella.
-Jaj Bella neked minden hülyeség, amit nem értesz!-forgatta a szemét Csilla.
-Hé ez nem a szarvasmarha?-kérdezte Gina.
-Igaz! És ki olvasott a szarvasmarhákról?-kérdezte gúnyosan Bella.
Mindnyájan Csillára néztünk.
-Igen, de ez csak a nőstény tehenekre vonatkozik, ugyanis csak ők adnak tejet, amivel „oltani lehet a szomjadat”. Azok máshol vannak, mint a hímek, ők általában a naposabb…-ám nem tudta befejezni a mondandóját, ugyanis egy hang hasított hirtelen a levegőbe.
-7456!-mondták gyorsan.
Mi itt összezártunk, nehogy más számot is leolvassanak, de már késő volt.
-Kiestem.-mondta szomorúan Csilla.
-Állj ki!-mondta az aki leolvasta a számát.
-Sok sikert!-intett nekünk Csilla és elindult a kiesettekhez.
Mi körül néztünk a szemünk sarkából, ki olvasta le Csilla számát, de jól elbújt.
-2345!-harsant újra a hang, ezúttal Kristóf esett ki.
-Ne már, hol van ez az alak?!-kezdett bosszankodni Ádám.
Én is körül néztem és hirtelen megláttam a bokorban egy fejet rajta a számokat. Szóval ott van! Sajnos csak két számot sikerült leolvasnom.
Ám újra előbukkant a fej, ezúttal az enyémet kezdte volna hadarni, de én gyorsabb voltam.
-4569!-kiáltottam.
Ekkor előjött Kira. Akkor ő volt.
-Szóval te voltál. Van még veled valaki?-kérdezte tőle Bella
-Nincs, egyedül vagyok!-mondta Kira és elindult arra amerre Kristóf és Csilla ment.
Mi óvatosan széthúztunk, nem igazán bíztunk Kirában, de tényleg senki nem volt ott már.
-Szerintetek mire gondolhatott Csilla? Milyen napos hely?-kérdezte Ádám.
-Én asszem tudom, hogy hol láttunk a múltkor teheneket! Gyertek!-mondta Gina és óvatosan, a fejünket forgatva elindultunk.
  Igen Gina elég jól meg tud jegyezni helyeket.
Oda is értünk a tehenekhez.
-Ott van!-vette észre Bella és a tehén itató tálján lévő cetlire mutatott.
Gyorsan odamentünk és levettük.
-„Imádom az egeret, vérbeli ragadozó vagyok. Az én házamnál lesz, mit kerestek”
-Ez mi lehet?-kérdezte Ádám.
-Ó, én erről olvastam!-jutott gyorsan eszembe.-Ez a réti sas!  A háza pedig a fészke lehet! Arra fészkelnek!-mutattam gyorsan néhány magasabb fa felé.
-Akkor menjünk gyorsan!-kiáltott Bella.
Ám mielőtt még elindulhattunk volna, hirtelen egy hang harsant a levegőbe.
-3412!
Mi gyorsan kört alkottunk. De sajnos Gina kiesett. De csak a verseny miatt sajnos! Nem mintha hiányozna, vagy ilyesmi.
  Mi kört alkottunk, Gina pedig elindult a kiesettekhez.
-3456!-mondta egy másik hang, de ez nem a mi csapatunknak szólt.
-Azt hiszed legyőzhetsz, Tomi?-hallottuk azt a hangot, aki kiejtette Ginát.
-Nem hiszem, tudom! Már ki is esett egy embered!
-4587!-mondta, aki Ginát ejtette ki.
-6598!-mondták a másik irányból.
A két csapat nagy rivalizálásba kezdhetett, mert rólunk teljesen elfelejtkeztek.
-Szerintem menjünk!-súgtam a többieknek, akik egyöntetűen bólintottak és, hogy ne vonjuk magunkra figyelmet, szép csendben elvonultunk, be az erdőbe.
-Oké szerintetek, hol lehet a fészek?-kérdezte Bella.
-Általában jó magasan fészkelnek, ahogy olvastam.
-Én még egyszer fára nem mászok!-kötötte Ádám az ebet a karóhoz.
-Talán nem is kell!-lelkesedtem, mert megpillantottam egy alacsonyabb bokron egy fészket, melyben a cetli volt.
Odarohantunk és én hadarva elolvastam mi áll rajta.
-„Gratulálok, hogy idáig eljutottál, de itt még nincs vége. Ott van amire vágysz, hol láthatod az egész teret”.
-Na ez tényleg hülyeség!-bólintott Ádám.
-A számból szedted ki a szót, drága!-mondta mézes-mázosan Bella.
-Hé, ez nem a kilátó?-jutott gyorsan eszembe.
-Tényleg, mennyi eszed van!-bólintott elismerően Ádám, az én arcomat pedig elborította a pír és éreztem, hogy a szíverrésem is felgyorsul. Burkoltan okosnak nevezett! Hűha!
-Én is ezt akartam mondani!-törte meg a pillanatot Bella.
-Akkor menjünk!
Ám két lépést sem tehettünk, ugyanis valakinek a hangját újból meghallottuk.
-78…-kezdte az illető, ám mi gyorsan a fához szorítottuk a fejünket.
-Hé ez szabályellenes!-mondta a másik.
-Csak kézzel takarni szabályellenes!-javítottam ki.
-Mindegy mi várunk. Egyszer majdcsak megfordultok!
-Oké, ha jól láttam ketten vannak, én gyorsan leolvasom az egyik számát, ti addig rohanjatok a kilátóhoz, amíg a másik is velem foglalkozik! És ne nézzetek vissza!
  Mindnyájan bólintottunk, Ádám pedig megfordult és szélsebesen leolvasta az egyik számát.
-7893.-mondta a társa Ádám sorszámát.
Bella futásnak eredt, én viszont csak azért is leolvastam annak a számát is aki kiejtette Ádámot.
Majd én is Bella után loholtam.
  Hamarosan a kilátóhoz értünk, ahol még szerencsére ott volt a kupa. A közönség, a felügyelő tanárok és a kiesettek is ott voltak. Lényegében majdhogynem ott vagyunk, ahonnan elindultunk, csak tettünk egy kört a Nemzeti parkban. Olyan fura, hogy a verseny elején nem vettük észre a kupát, de hát ki gondolta volna, hogy pont ott lesz.
-Oké, menjünk fel!
Ám még a kilátó lépcsőjéig sem jutottunk, amikor két másik lány, Gréti és egy 12.-es, ha jól emlékszem Míra is feltűntek a színen.
Mi gyorsan összeszorítottuk a fejünket Bellával és ők is olyan szögbe álltak, hogy így ne tudjuk leolvasni a számukat. A közönség már őrjöngött és a kiesettek is.
-Oké, így nem jutunk előre, csak még több csapat ér ide. Én leolvasom az egyik számát, te addig menj föl a kupáért, és siess!-súgtam neki, Bella pedig bólogatott.
-1243!
Vettem le Bella homlokáról az enyémet és az egyik meglepett lányra, Mírára néztem. Viszont Gréti hamar magához tért és a számomat kezdte el mondani.
-665…
-7685!-hadarta rögtön Bella, aki úgy látszik nem a kupáért indult, hanem segített nekem.
-Köszi!-súgtam oda neki hálásan és rohantunk fel a kilátóba.
-Csapat társak vagyunk, segítsünk egymásnak.
Ám mielőtt még elérhettük volna a kupát szemből mások is a kilátó felé rohantak és az egyik le is olvasta a számom:
-6656!-mondta.
-8945-ejtette ki rögtön Bella.
Én itt lefékeztem, és szomorúan elindultam a kiesettekhez. Viszont Bella a kupához ért, mielőtt még egy másik tag az ő számát is leolvasta volna, boldogan emelte fel a kupát.
  A közönség üdvrivallásban tört ki, de leginkább a mi csapatunk örült a sikernek. Megnyertük a versenyt!
Bella büszkén lejött a kupával, mi meg a nyakába vetettük magunkat és gratuláltunk. Ő pedig büszkén fogatta a gratulációkat.
-Te se voltál rossz! Gratulálok!-bökött oldalba Ádám és megsimította a hátam, amitől azonnal felforrósodott az arcom és még nagyobb boldogsághullám tört rám.
-Nem is vagy te olyan reménytelen!-dicsérte meg Csilla Bellát.
-Igen.-értettem egyet és értékeltem, amiért nekem is segített. Olyan boldog voltam, megnyertük a versenyt!  És szerintem most már bizonyos, hogy Ádámnak is tetszem! Ráadásul talán Bella még se olyan vészes, még barátnők is lehetünk. Ám ez az öröm nem tartott sokáig ugyanis Bella Csilla kezébe nyomta a kupát, majd örömébe Ádám nyakába ugrott és megcsókolta! És ha ez még nem lenne elég, Ádám nem lerázta Bellát, hanem szorosan átfogta a derekát és visszacsókolt!
  Mindenki füttyögött és tapsolt, Márk és a szőke tyúk (aki miatt Zsejke lemondta a fagyit) is lejött a nézőktől és ők tapsoltak a leghangosabban.
  Én meg csak álltam lemerevedve és alig hittem a szememnek. Mégis hogy lehettem olyan naiv, hogy én PONT ÉN tetszhetek egy olyan fiúnak, mint Ádám. Zsejkének igaza volt, ezek a fiúk tényleg csak játszanak az olyan lányokkal, mint mi, de a végén folyton a menőbbeket választják, mint Bella vagy az a szőke tyúk.
   Éreztem, hogy alig bírom visszatartani a könnyeimet. Mikor végre az igazgató köhögésére befejezték a csókolózást egymást átkarolva fogatták a gratulációkat, hogy milyen jó, hogy összejöttek meg ilyenek. Márk is megveregette Ádám vállát, rajta se látszott, hogy nagyon megviselte volna, hogy Zsejke lekoptatta. Aztán jött a díjkiosztó, de én már semminek sem tudtam örülni. Annyira fájt, hogy ezt a kényes királykisasszonyt választja Ádám helyettem.
  De mégis mit vártam? Igaza volt Zsejkének mindenben és az biztos, ha kicsit lenyugodtam és kibőgtem magam első dolgom lesz, hogy bocsánatot kérek tőle. Az élet tényleg nem egy habos-babos hamupipőkés történet, Ádámnak én sose fogok tetszeni. De az is biztos, hogy Bella se lesz a barátom, mivel ő csókolta meg Ádámot. Még mindig ugyanolyan, csak azért segíthetett nekem is, hogy imponáljon Ádámnak. Hajj, Istenem, miért jöttek össze PONT most? És nekem miért PONT ekkor kellett beleszeretnem ebbe az öntelt hólyag Ádámba?
















 

Lulu2.0, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Lulu2.0 amatőr meseíró

Lulu2.0 vagyok, 15 éves és már kicsi korom óta rajongok a mesékért. Örömmel emlékszem vissza arra, hogy a szüleim esténként izgalmasabbnál izgalmasabb meséket olvastak fel nekem és ez mindig beindította a képzelőerőmet. Egy nap úgy döntöttem, hogy én is megpróbálkozom a meseírással. Először csak a mesék elejét kezdtem el írni és nem volt befejezés, mert mindig jött egy újabb ötlet. Ez az első mesém, amit telje...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!