Guszti és a villámlás

Guszti és a villámlás.

Viharos szél rázta meg a park fáit. Apró levelek szaladtak el sietve a nyirkos padok előtt. A hajnali égbolton villámok cikáztak, és fénnyel borították be a tájat. Még a földigiliszták járatait is, arasznyira a talaj felszínétől.

– Láttad, kis unokám? – kérdezte nagypapa jókedvűen, miközben szikrázó fény járta be a földalatti nappalit.

– Hú, de káprázik a szemem. Mi volt ez? – kérdezte Guszti.

– Odafent villámlott. Hát nem csodálatos?

A kis gilisztának nem maradt ideje válaszolni. Kisvártatva égzengés rázta meg a kuckó mélyét.

– Mi ebben a csodálatos? – kérdezte reszketve és besietett az asztal alá. – És mi az a villámló? 

Nagypapa elnevette magát.

– Az nem villámló, hanem villám. Vagy más néven elektromos kisülés. A Földön ez megszokott dolog – mondta, majd szélesre tárta az ajtót. – Gyere utánam, közben elmagyarázom!

Az ifjú földigiliszta összeszedte minden bátorságát. Gyűrűs testével kicsúszott az asztal alól és megindult az egyik járaton felfelé.

– Mi az a Föld? – kérdezte Guszti, ahogy utolérte nagypapát.

– Egy csodálatos égitest, a mi élőhelyünk. A Föld része a naprendszernek, amiben olyan bolygók vannak, mint a Mars, a Jupiter, vagy a…

– Én azt hittem a giliszták a földben élnek – vágott közbe Guszti.

– Igen, a földben, és ezzel együtt a Föld nevű bolygón.

– Furcsa – töprengett Guszti. – És ez miért lényeges?

– Mert minden élőlénynek szerepe van a Föld életében, legyen akármilyen apró is.

– Nekem Kornél azt mondta, olyan parányi vagyok, hogy kizárólag csalinak lennék jó a szezon végi horgászversenyen. Amúgy nem is tudok pecázni – horgasztotta le a fejét.

– Annyi sületlenséget mond az a csenevész giliszta – mondta nagypapa, és ahogy felért, egy adag földkupacot tolt a felszínre. Guszti közvetlenül a nyomában haladt.

A környező fűszálakat átlátszó vízcseppek díszítették. A levegő párás volt és nedves por szagot árasztott.

– Kornél még azt is mondta, hogy nem kell vigyázni semmire, mivel csak néhány évig élünk.

– Ne higgy el mindent annak a fafejűnek! A gondoskodás nem attól függ, hogy mennyi ideig élsz.

– Hanem?

– Várjál, mindjárt megérted. Ugye te is szoktál törődni a kishúgoddal?

– Igen, bár Helga néha roppant idegesítő. De azért szívesen viszek neki ebédre korhadt akác levelet.

– Nagyon szép tőled. Ahogy törődünk egymással, ugyanúgy kell vigyáznunk a bolygónkra is. Na, gyere, tisztítsuk tovább a talajt!

– Értem. De azért fogócskázunk előtte?

– Nem is tudom. Annyi dolgunk van még. Idén több tonna földet kell felhoznunk a mélyből.

– Úgy sokkal szórakoztatóbb, ha közben jól érezzük magunkat. És most igazán mókás, hogy csúszik az út.

– Mondasz valamit – gondolkodott el nagypapa. – Na, szedd a nyakadba a gyűrűs testedet, különben elkaplak! – kiáltotta és egykettőre Guszti után sietett, aki már a közeli pitypangok felé tartott.