Harcsi, a hős

Harcsi, a hős.

Augusztus 31. A Velencei-hegység lábánál elterülő tó népes élővilága nagyon várta ezt a napot! Ilyenkor a tavat körbetekerők kerékpárját és az autókat felváltják a döcögő ördögszekerek. Mielőtt az utolsó is elhagyta volna a Velencei-tavat, azonban történt valami: a benne ülők nem vették észre a jármű tetején maradt úszómatracot, ami rögtön lepottyant, ahogy az autó gyorsítani kezdett, majd felpattant egy szellő hátára és belebuckázott a tóba. A legtöbb nyaralónak fánkos vagy flamingós matraca van, de ez cápás volt. Valahol ekkortájt kezdődött a bonyodalom.

***

 – Hogy micsoda??? – kérdezett vissza nagyra guvadt szemlencséivel egy ponty.

– Mondom, bizony! Egy cápa! – felelte egy szuszra a szélhajtó küsz, aki lélekszakadva úszott, hogy megossza a hírt a többiekkel.

– De hát ez lehetetlen! – hebegett egy balin.

– Mondom, hogy cápa! – vette vissza a szót a küsz. – Először a Szúnyog-szigetről látta egy kis vöcsök, majd a Bencehegyi-kilátó nyugalmazott dankasirálya is jelentette: Cápa van a tóban!

– Magasságos földigiliszta, leteszem a hátuszonyomat, ha ez igaz! – szólt közbe egy ezüstkárász.

– Nem fog itt senki semmilyen uszonyt letenni! – kiáltotta el magát ismét a küsz. – Azt tesszük, amit ilyenkor mindig! Felkeressük tavunk legbölcsebb és legöregebb lakóját, Bütyit! Mindenki utánam!

***

Bütyi, fajtáját tekintve bütykös hattyú volt, és épp békésen ringott a vízen, nem messze kedvenc nádasától. Korára igencsak büszke volt, épp úgy, mint az úszóhártyás lábán sárgálló gyűrűre. Mindenki tudta, hogy ez mit jelent. Bütyi már állt szemtől-szemben emberrel, tehát nagyon bátor, korából kifolyólag nagyon bölcs. Nem volt hát kérdés, hogy rögtön hozzá kell fordulni segítségért.

Kisvártatva fel is bukkantak mellette a kétségbeesett tavi lakók, és egymás körszájába vágva ömlött belőlük a szó. Olyanok, mint a Teringettét! Hűha! Megeszem az uszonyom! Tovább is mondták volna még a magukét, de a hattyú felemelte az egyik szárnyát, s csöndre intette őket.

– A nemjóját! Hát egy szavatokat se értem! Egyszerre csak egy beszéljen! – rikkantotta. A szót a küsz kapta meg, aki annak rendje és módja szerint elmesélte a felfedezést.

– Hümm – mondta Bütyi – És meggyőződött-e bárki is arról, hogy a cápa tényleg itt van a Velencei-tóban? – kérdezte. A halak némán tátogtak.

– Úgy értem, látta-e valaki közületek a cápát a saját szemlencséivel? – A válasz ez alkalommal néma fejrázás volt.

– Sejtettem – mondta. – Maradjatok itt, megnézem én a ti cápátokat!

Azzal futni kezdet a vízfelszínen, majd lassan felszállt. A halak még hallották evezőtollai jellegzetes fütyülő hangját, amikor rikoltozva visszafordult.

***

– Nos, pikkelyes barátaim – kezdte a hattyú–, a hír igaz. Valóban egy cápa vert tanyát a mi kis tavunkban. Amit az édesvízi cápákról tudni érdemes, hogy nagyon szeretik a gyerekeket, főleg akkor, ha hot-dogon és lángoson nevelkedtek, ezért ez nyaralási időszakban akár tragédiába is torkollhatott volna.. De most, hogy vége a szezonnak, mi vagyunk veszélyben. Pontosabban ti, pikkelyes barátaim, mert a cápák kifejezetten utálják a hattyúhúst, ellentétben a haléval. A megmentésetekre ki kell eszelnem valamit. Holnap hajnalban, mikor még nem kelt fel a nap, legyetek itt!

A halak úgy is tettek. A nap még közel s távol sem volt a horizonton, ők már Bütyi nádasánál tébláboltak. A hattyú fenséges tartással úszott eléjük és izgatottan kattogtatva csőrét már bele is kezdett a mondandójába.

 – Megvan a terv! Elég csak egy halat feláldoznunk közületek, aki nem lesz más, mint a törpeharcsa! – No, Harcsi – fordult a falfehérré vált halhoz – a feladatod nem lesz bonyolult. Itt ez a háló, amit egy horgász ejtett a vízbe még tavaly nyáron. Ezt a többiek szépen kifeszítik, és tőled kissé lemaradva úsznak majd utánad, míg te a cápát a nádasba kergeted.

– Én? Kergetem? – kérdezte a törpeharcsa sipító hangon. Majdnem ájultan hanyatlott a tófenékre, de a többiek azonnal fellocsolták.

– Igen, te. Ha bajuszt is tudsz pödörni, akkor igazán semmiség egy cápát a nádasba kergetned – felelte Bütyi.

– A terv a következő: Messziről megközelíted a cápát, vízfelszín alatt osonva. Megbököd kicsit a csonttüskéddel, mire a fenevad megijed, és a nádas irányba fog indulni. Ha a cápa mégsem arra indulna, a többiek majd a hálóval a jó irányba terelik. Ezután egy ember majd észreveszi, és szépen kipecázza. Ennyire egyszerű! Hipp-hopp, volt cápa, nincs cápa! – csattintott elégedetten a csőrével.

Harcsi még most sem volt meggyőzve arról, hogy ő a legalkalmasabb az ötlet sikeres kivitelezéséhez. Úgy tervezte, hogy kér egy kis gondolkodási időt, és ezalatt szépen elúszik valamerre, de ötlete a következő pillanatban elillant, mint motorcsónak a vízen.

– A feladatot most kell véghezvinni! – jelentette ki Bütyi.

***

Harcsi vacogott, mintha jeges vízben úszna, pedig elhihetitek, a tó vagy 26 fokos volt! Már messziről meglátta a cápát, ahogy ringott a víz tetején. Hatalmas fogai voltak, tíz, húsz, ha nem harminc is! És vicsorgott! Harcsi, ha lassan is, de kitartóan mozgatta uszonyait, így egyre közelebb és közelebb került a cápához, aki épp a nádas mellett úszkált és forgolódott. A törpeharcsa egyre közeledett. A többiek valahol mögötte úsztak, uszonyaikban a kifeszített hálóval.

Harcsi összeszedte minden bátorságát, amikor a cápa hirtelen megfordult és egyenesen rárontott! A törpeharcsa félelmében befogta két szemlencséjét, és úgy összehúzta magát, hogy a hátúszóján lévő csonttüske pont megbökte a hatalmas cápát!

A cápa erre nemhogy megijedt volna, hanem elkezdett fütyülni. A kis törpeharcsa tátott szájjal hallgatta. A fenevad már nem is tűnt olyan nagynak. Ezen felbuzdulva Harcsi újra nekiiramodott, és kitolta a nádasba. Mutatványát több pukkanó hang követte, majd még több füttyszó. A cápa már egészen kicsi volt. A távolban feltűnt két horgász is, aminek normális körülmények közt nem, de most roppantul megörült. Ekkor az egyik megszólalt:

– Nézd már! Ezek a gyerekek mindent képesek elhagyni. Hogy nem vették észre ezt a hatalmas úszógumit? Na, gyere pajti, szedjük ki, ne lebegjen a vízen jövő nyárig!

Harcsi éktelen kacagásra fakadt, amikor rájött, hogy a cápa nem volt egyéb, mint jól megfestett úszómatrac. De még milyen jól megfestett! Hátrapillantott, ám a többi halnak nem volt se híre, se hamva. Kereket oldottak azon nyomban, ahogy a szél felkapta a cápát, így ők az ég egy adta világon semmit sem láttak vagy hallottak az egészből. De ezt Harcsi valahogy nem is bánta. . Attól a naptól kezdve már nemcsak Bütyi volt a Velencei-tó leghíresebb lakója, hanem a hőssé vált Harcsi is.