Királylány a szigeten


http://mocorgohaz.hu/

            Innen nagyon messzire, ott, ahol az ég a földdel összeér, és még azon is túl, állt egy rubinnal díszített palota, melyben élt egy csodaszép királylány, testvéreivel és szüleivel együtt.
Kedvességéért és szerénységéért a nép nagyon szerette, es...

Kép forrása: pixabay.com

            Innen nagyon messzire, ott, ahol az ég a földdel összeér, és még azon is túl, állt egy rubinnal díszített palota, melyben élt egy csodaszép királylány, testvéreivel és szüleivel együtt.

Kedvességéért és szerénységéért a nép nagyon szerette, eszét és szépségét pedig tisztelték az egész országban.

            A csodaszép királylány két bátyja gyakran kihajózott a tengerre, ilyenkor meglátogatták a szomszéd királyságban élő barátaikat, Napsugaras ország királyfiait. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, a két királyi család jó kapcsolatot ápolt.

Egyik alkalommal húguk, a csodaszép királylány megkérte őket, hogy vigyék el magukkal a hajóútra.

– Kedves testvéreim, szeretném látni mikor a nap sugarai megcsillanak a fodrozódó hullámokon, szeretném hallani, ahogy a tenger vize csobban a hajó oldalán, szeretném érezni a lágy szellőt a bőrömön, szeretném a sós tengeri levegő illatát magamba szívni. Kérlek benneteket, vigyetek magatokkal! – szólt a királylány a két királyfihoz.

– Nem vihetünk magunkkal, tudod jól, hogy édesapánk nem enged téged a tengeren hajózni! – szólt az idősebb.

– Nem kell apámnak tudnia erről! Magammal viszem a legkedvesebb komornámat, mindvégig mellettem lesz! Kérlek, had menjek veletek! – könyörgött a csodaszép királylány, és tengerzöld szemét könny borította el.

– Kedves bátyám, engedd, hogy velünk jöjjön a húgunk! Apánk nem fogja észrevenni, hogy nincs a palotában, ma érkeznek a távoli országok követei, azokkal lesz elfoglalva – mondta a fiatalabb királyfi.

Addig - addig könyörögtek a testvérek az idősebb királyfinak, míg ő végül ráállt, és hamarosan elindultak a nagy királyi hajóval a tenger közepe felé. A csodaszép királylány élvezte a napsütést, a hullámok csobbanását, a sós illatot, a szellő érintését. Éppen a fedélzeten álltak a komornájával, mikor hirtelen megdörrent az ég, és villámok hasítottak keresztül az égbolton.

Annyi idejük sem volt, hogy leszaladjanak az utastérbe, és már zuhogott is az eső, hánykódott a nagy királyi hajó. Mire a két királyfi felért az utastérből, őket a hatalmas szélvihar belesodorta a vízbe, nyomuk sem látszott. A testvéreik kétségbeesetten kutatták a habokat a tekintetükkel, majd leengedték a mentőcsónakot, és a keresésükre indultak. Keményen eveztek a hullámok között a nagy szélben, bár azt sem tudták, melyik irányba menjenek. A vihar olyan gyorsan elcsendesült, amilyen gyorsan feltámadt. A hullámok kisimultak, az ég kéklőn ragyogott. A két királyfi és a nagy királyi hajó egész legénysége a csodaszép királylányt és az ő komornáját kereste.

            Egy távoli sziget homokos partján ébredt fel a királylány, egy pillanatra nem is tudta, hogy mi történt vele, aztán lassanként eszébe jutott, hogy a nagy viharban a tengerbe sodorta a szél. Szétnézett, és látta, hogy tőle kissé távolabb fekszik a komornája, aki éppen akkor ébredezett. Közelebb ment hozzá, és letelepedett mellé.

– Emlékszel, mi történt velünk? – kérdezte tőle.

– Rémlik, hogy a tengerbe zuhantunk, aztán valaki felemelt és száguldottunk előre, de többre nem emlékszem – felelte a komorna.

A királylánynak lassan visszatért az emlékezete. Delfinek hátán ültek, ők hozták ide őket, így menekültek meg.

– Delfinek hoztak ide bennünket, már emlékszem! – mondta a komornának.

Miután ez tisztázódott, a két lány azon tanakodott, hogyan juthatnának innen haza, a rubinnal díszített palotába, ahol az öreg király és királyné már minden bizonnyal nagyon aggódik értük.

Eszükbe jutottak a testvéreik is, nem tudták, hogy velük mi történhetett a nagy égzengés alatt. Elindultak a szigeten, mert arra gondoltak, talán ők is itt vannak a környéken. Ekkor látták, hogy rajtuk kívül itt nincs senki. Csend vette őket körül, csak a tenger morajlása hallatszott. Gyönyörű színes virágok nyíltak, a fák lombjai úgy zöldelltek, mint sehol máshol. Megpihentek egy narancsfa árnyékában.

            Ezalatt a két bátyjuk szakadatlanul kereste őket. Egyszerre feltűnt előttük Napsugaras ország királyfiainak hajója. Mikor a mentőcsónak közelébe értek, megkönnyebbülten szállt át a két királyfi a barátaik hajójára, és elmesélték, hogy mi történt velük út közben.

– Ne aggódjatok, én tudom, hogy hol kell keresni a húgotokat! – mondta az idősebb fiú, aki már nagyon jól ismerte a tengert.

Egy darabig hajóztak, majd megpillantották a sziget homokos partját. Kikötettek, és mind a négyen kiszálltak. Négy különböző irányba indultak, hogy minél hamarabb megtalálják a csodaszép királykisasszonyt és a komornáját. Napsugaras ország királyfija a narancsfák irányába indult. Már messziről látta, hogy az érett gyümölccsel telt fák lombja alatt két lány fekszik. Felgyorsította a lépteit, attól tartott, hogy bajuk esett. Fellélegzett, mikor melléjük ért, és meglátta, hogy csupán elaludtak. Lehajolt, és megdobbant a szíve, mert ilyen szépet még sosem látott. A királylány hosszú, barna haja lágyan omlott fehér arcára, félig eltakarva azt. Karcsú alakját rózsaszín csipkeruha takarta, melyet épp a meleg napsütés szárogatott.

– Te vagy a csodaszép királylány, a barátaim húga! – szólt a királyfi. A királylány álmából felébredt, és meglátta Napsugaras ország erős királyfiját, aki megtalálta őt. Azonnal beleszeretett a daliába.

Mire megérkeztek a testvérei és Napsugaras ország fiatalabb királyfija, a komorna is felébredt. Mindannyian elindultak a sziget partja felé, és felszálltak a közelben lehorgonyzott hajóra. Végre elindultak a rubinnal díszített palotába. Út közben Napsugaras ország idősebb királyfija el sem mozdult a csodaszép királylány mellől. Nézték egymást szótlanul, megbabonázva. Mikor kikötöttek a rubin palota közelében, egy sereg ember várta őket a parton. Üdvrivalgással köszöntötték a királyi testvéreket és az ő barátaikat. Az öreg király és a felesége megkönnyebbülten ölelte magához őket, hálásan köszönték a baráti segítséget. A hajó, mellyel elindultak a kikötőben horgonyzott, a legénységnek haja szála sem görbült a nagy viharban.

            A rubinnal díszített palotában gazdagon megrakták étellel és itallal a nagyterem asztalát, és meghívták vacsorára Napsugaras ország királyfiait. Az idősebb fiú nem vesztegette az időt, meg sem várva a vacsora végét azon nyomban megkérte a csodaszép királylány kezét. A királylány boldogan igent mondott, idős édesapja és édesanyja még aznap kitűzték az esküvő napját. Néhány hónap múlva olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy az egész világon elterjedt a híre. A két ország népe boldogságban és szeretetben élt tovább, egymással még szorosabb barátságban, mint eddig.

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!