Nyári mese

Nyári mese.

Csupa fény, ragyogás, gyönyörű kék ég, enyhet adó szellő, és cirógató napsugár. Így köszönt minden reggel a nyár. Erdő, mező lakói a nap első sugaraival ébredtek. A madarak épp reggeli trillájukat gyakorolták.

Rigó Rita és férje Rigó Róbert éppen elkészültek a tüskés cserjén rakott fészkükkel és a Rigó mama kényelmesen elhelyezkedett, hogy lerakja halványzöld tojásait. Róbert élénken figyelte a műveletet, s közben szemmel tartotta a birodalmuk határát, nehogy az a szemtelen Rigó Ricsi megint betörjön az ő területére. Erre minden rigó érzékenyen reagált hosszú nemzetségek óta.

Rigó Rita jelezte párjának, hogy elkészült, kissé felemelkedett a tojásokról, és megszemlélték az öt darab tojást.

Rigó Robi elgondolkodott, mielőtt elrepült volna egy kis élelemért, büszke volt, hogy ilyen sok kis fiókájuk lesz, de ugyanakkor azt is tudta mennyi erőfeszítést igényel majd tőlük az utódok felnevelése. Szárnyra kapott és hamarosan talált is néhány tollascsápú araszolót, kettőt azonnal bekebelezett belőle, kettőt pedig csőrébe kapott és elvitte Ritának, hiszen ő most nem mozdulhat a tojásokról. Telt-múlt az idő, és pontosan tizennégy nap múlva a tojások mocorogni kezdtek.

- Odanézz – rikkantotta Robi – pont a legkisebb tojás mozdult meg elsőnek.

És bizony, épp azon a tojáson keletkeztek az első repedések is. A két rigó feszült figyelemmel szemlélte a tojáslakó erőfeszítéseit. És egyszer csak, megjelent egy ici-pici lyuk az egyik repedés mentén. A kis lyuk egyre tágult, tágult, mígnem előbukkant az első fióka.

- Éhes vagyok – csipogta rögtön világgá.

Az újdonsült apuka már várta ezt az igényt, mert azonnal a tátogó szájacskába dobott egy falatnyi hernyót. A kicsi hamar végzett vele, és már tátotta is a száját az újabb falatért. Közben a többi tojáson is sorba mutatkoztak a kikelés jelei. Előbb repedések, aztán lyukak, melyek tágultak, és végül előbukkantak sorba a fióka testvérei. Rita és Robi boldogan összemosolyogtak, igazán szép kis családjuk lett a fészekben. A két szülő felváltva repült el élelemért, és ez így ment két hétig.

Történt ám egyszer, hogy mindkét szülőnek dolga akadt ugyanis Rigó Rita volt a soros az élelemszerzésben, viszont Robi megint meglátta Rigó Ricsit az egyik közeli fán. Mit volt mit tennie, oda kellett mennie, hogy elzavarja, és ez a néhány perc elég is volt, hogy megtörténjen a baj. Érdekes módon a legnagyobb tojásból kelt ki a legkisebb fióka, Rigó Reni.  A testvérek, ahogy fészkelődtek, hogy minél előbb jussanak finom falatokhoz, egyikük véletlenül meglökte a fészekből éppen kibámuló Renit, és a kismadár kizuhant. Szerencsére puha fűbe pottyant, de még gyenge volt ahhoz, hogy visszarepüljön, így csak tehetetlenül csipogott a fa tövében. Robi épp ekkor ért vissza a fészekhez. Rögtön észrevette, hogy hiányzik egy fiókája. Kétségbeesetten keresni kezdte, kérdezgette a többieket is, hogy nem látták-e, hová lett, de bizony nem tudtak neki választ adni a kicsik. Ahogy így röpdösött a fészek körül, egyszer csak meglátta a picit, amint a földön hever. És ebben a pillanatban sajnos mást is meglátott…

Karmos Kandúr a hírhedt kóbor macska éppen arra tartott. Szegény Robi teljesen kétségbeesett, most mit csináljon, hogyan védje meg a fiókáját?

Ekkor ért vissza a fészekhez Rita. Robi gyorsan elmondta neki mi a helyzet és rábízta a többi kicsit, mert bizony Karmostól kitelt volna, hogy felmászik a fészekhez és bekebelezi szegény fiókákat.

Robinak óriási ötlete támadt. Elrepült Karmos Kandúr elé, egészen alacsonyan szállt és közben iszonyatos hangokat adott ki, pont olyanokat, amilyeneket a sebesült madár szokott. Karmos felkapta fejét, és megnyalta szája szélét:

- Hm – monda – itt az ebédem.

Robi egészen közel szállt hozzá, majd néhány méterre tőle leereszkedett a földre. Szaladt egy kicsit, közben húzta maga után a szárnyát, mintha tényleg sérült volna.

A macska néhány ugrással ott termett, igaz addigra Robi már újból a levegőbe emelkedett. Karmos olyan magasra ugrott, amilyenre csak tudott, de csak néhány tollat sikerült megszereznie. Robi ezzel a repülési móddal csalogatta maga után a macskát minél messzebb a fészektől. Abba az irányba tartott, ahol a patak csörgedezett. Ott leszállt egy nagy kőre, pont a patak közepén.

A macska köztudottan nem szereti a vizet. Így volt ezzel Karmos is. Először csak szimatolta a köveket, hogyan tudna mégis a madár közelébe férkőzni. Rátette mancsát egy kisebb kőre, de az labilisnak bizonyult. Akkor hátrébb húzódott a pataktól és nekifutásból próbálta elérni a nagy követ, amin Robi álldogált. Persze mire odaugrott Robi már a túlsópartról nézett vissza rá. A macska nagyot ugrott, de nem érte el a túlsó partot, beleesett a vízbe. Nagy nehezen partra evickélt, közben prüszkölt és fújt, és nagyon mérges volt. Robi egy fa ágáról nézte, amint elkullog. Elment a kedve a visszaúttól.

Robi visszarepült a fészekhez. Közben egy testvérpár ment arra, amikor meglátták mi történt, a kisfiú felmászott a fészekig és visszarakta Renit a testvérei közé. Robi hálából egy gyönyörű dalt énekelt nekik.

Így volt, mese volt, aki nem hiszi, járjon utána.