Mióta eszméltem, azóta csak beszéltem, olvastak nekem, később én olvastam, majd írtam.

Mindenem a szó. Pompázatos anyanyelvünk magával ragad, a szavak szárnyán száguldó gondolataimat kezem, illetve  billentyűzetem nem tudja követni. Írtam őrsi, majd rajnaplót, titoknaplót, újságot: gimiset,kolisat.

Szent Tamás Tamáskájának kersztanyja alapítója, felelős és olvasószerkesztője, kiadója vagyok egy személyben.

Írtam magamnak,magamról, másoknak,másokról. Tanítom az írást. Lévén magyartanár és könyvtáros,még ha akarnám sem kerülnének el az írások, az őket őrző, örök barátok: a könyvek. Olvasni nem csupán magamban, némán szeretek..., érteni vélem mások szövegeit, így aztán saját értelmezésemben hangosan is olvasok, hozzátéve nem én vagyok A felolvasó.

Ohh, mily remek társalkodónő és/vagy felolvasó lettem volna, a 19. és 20. század fordulóján..., ennél kellemesebben már csak irodalmi, művészeti szalonomban valósíthattam volna meg magamat.

Dúsgazdag burzsoá férjem oldalán, a pesti társaság feminizmustól sem mentes középpontjaként nagy házat vittem. Hervadtlila csupa tüll, csupa csipke tornűrözött ruhámban, hosszú fekete hajjal. valóban nehéz lett volna nem észrevenni. A dresskódot magam szabtam, párizsi, bécsi modellek viselése a kontrasztok keresésén túl számomra a kifinomult eleganciát jelentette. Mindenütt, mindenben. A dekadencia életelemként határozta meg stílusomat,- írásaimat egyénieskedés, öncélúság, ösztönuralom hatotta át.

A nagy házról még annyit, hogy a budai elit negyed kora historizáló kastélyát a szecesszió, s a modernitás szellemében építette át az én Jóuram. A pesti bérházaink legszebbike a Váci utcabélit valójában egy- egy opera, színházi est után használatam, hogy ne kelljen még átautómobiloznom a túlparta. ...igazán szabad a rózsadombi kastélyunkban tudtam lenni..., leginkább zongoráztam, festegettem, de leginkább a napfényes és árnyas kertben méláztam, olvastam és írtam.