A Csoda-Kórház - Eszti-mami meséje

A Csoda-Kórház - Eszti-mami meséje.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű nagy színes épület. Az egyik oldalára körjátékot játszó gyerekek voltak festve, a másik oldalára napsütötte táj, vidám állatokkal, akiket boldog gyerekek simogattak. Ebbe a kórházba csoda doktorok jártak. Mindennap alig várták, hogy mehessenek a kis betegekhez… Mégis a legkedvesebb orvos Áron Doktor bácsi volt… Mellette Mesi-nővérke, és Csillag ápoló néni baktatott.

-Van új páciens Mesike? - kérdezte Áron Doktor bácsi.

-Ma Petike érkezett hozzánk. - válaszolta Mesi-nővérke.

-Jó, akkor őt látogassuk meg először! - mondta Áron Doktor. Csillag-ápoló néni mutatta az utat. Kinyitotta az ajtót, és kedvesen Petikére mutatott. Itt van a mi kis páciensünk.

-És mi a panasz Petikével kapcsolatban? - nézett kíváncsian Áron Doktor bácsi Mesi- nővérkére.

-Sajnos Petike sokat verekszik…- mondta szomorúan Mesi- nővérke.

-Ó ha… nahát, nahát, nézett a jegyzet füzetébe a Doktor bácsi…majd keresünk rá gyógyszert. - kacsintott a bánatos kisfiúra… -Holnaptól az én munkatársam leszel! Jó? - nézett Petikére. Petike bólintott, bár semmit nem értett. Bizony tényleg igen rossz híre volt a kisfiúnak. Sajnos ha bárki felbosszantotta, rögtön ütött, vágott, rúgott, harapott. A végén magában mindig nagyon sajnálta, de nem merte bevallani, inkább még dühösebben nézett mindenkire…

-Ki a másik vendégünk? - kérdezte a Doktor bácsi Csillag-ápoló nénit.

-Ő egy olyan kisfiú, aki nagyon csúnyán beszél a szüleivel, és a tanító- nénivel is. Soha nem fogad szót, mindig valami rosszaságban töri a fejét… mutatott Csillag néni szeretettel Somára…

-Szóval csúnyán beszél, szófogadatlan….hümm hümm…vakarta a fejét a Doktor bácsi. Holnap te is velem jössz gyógyítani Petikével. - nézett nagy barna meleg szemeivel Somára. Soma sem értett semmit. Azt hitte majd mindenki ráförmed, hogy miért ilyen rossz, meg miért nem fogad szót, meg miért beszél csúnyán…és hogy csak akkor mehet ki innen, ha megígéri, hogy megjavul.

   Másnap reggel aztán Jött Mesi- nővérke, hozott reggelit, és segített, hogy elkészüljenek a fiúk, a mai munka napjukra. Nemsokára meg is jött Áron Doktor bácsi, kézen fogta a két kisfiút, és elindultak.

-Hova megyünk? - kérdezte Petike.

-Ma meglátogatjuk az állatorvos nénit. Ella állatorvos néni, éppen egy kiskutyát ápolt. Be kellett kötni a lábát, mert eltört. A füle is vérzett szegénykének.

-Mi történt vele? - tudakolta Soma

-Sajnos ezt a kiskutyát bántotta a gazdája, mert sokat ugatott. Persze, hogy ugatott…nem nagyon kapott enni, és inni sem…Készen is vagyunk! Vihetitek a menhelyre…

Áron Doktor fogta a kiskutyát, egy kis szállító ketrecbe tette, és rábízta a fiúkra, hogy nyugtatgassák, amíg oda nem érnek. A fiúk szeretettel simogatták, hogy nincs semmi baj, minden rendben lesz. Aztán a menhelyen is kaptak egy kis munkát. Kiosztották az ennivalókat, aztán sorban megsétáltatták a kutyusokat. A kutyusok kimondhatatlan hálával és szeretettel viszonozták a törődést. A fiúk mindegyik nevét megtanulták,és megtelt a lelkük szeretettel.

-Nagyon óvatosan, és sok sok türelemmel lehet begyógyítani a szegény jószágok összetört szívét. - mondta a Doktor bácsi. Most pedig elhozzuk magunkkal Morzsa kutyát. Ennek a kutyusnak sajnos meghalt a gazdája, ezért nagyon szomorú. Csak búslakodik bent a ketrecben. Bemutatjuk Béla bácsinak, hátha megszeretik egymást. A két kisfiú most már rutinosan nyugtatgatták a szomorú négylábút. Mikor megérkeztek, és becsengettek, Béla bácsi lassan kijött a botjára támaszkodva, és beengedte a vendégeket. Áron Doktor bácsi rendszeresen jön megvizsgálni idős barátját. Megméri a vérnyomását, felügyeli a gyógyszereit. De most Béla bácsi meglepődve látta, hogy a Dr. nem egyedül jött. A két kisfiúnak nagyon örült. Kezet fogott velük is, majd megkínálta őket üdítővel, pogácsával, nápolyival. Peti és Soma látták, hogy milyen nehezen jár, ezért megkérdezték, hogy segíthetnek-e valamiben.

-Ha hoznátok be fát, az nagyon jó lenne, akkor könnyebben menne a befűtés. - mondta Béla bácsi. A fiúk egymást túlszárnyalva siettek, és kisvártatva megtelt a láda. A doktor bácsi kinyitotta a ketrec ajtaját, és Morzsa kutyus óvatosan ki ballagott. Közben nagyon figyelt. Szaglálódott, lépegetett. Béla bácsi hangjára nagyon fülelt.

-Gyere ide kiskutyám! - mondta meleg, barátságos hangon Morzsának. A kiskutya először tétovázott, de aztán egyenesen odament az idős emberhez, és leült a lábához. Béla bácsi megsimogatta a szőrös ebet, a kutyus pedig szeretettel megnyalta a közeledő kezet.

-Ez a kutyus eddig még soha nem ment oda senkihez. - állapította meg Áron Doktor. - Na de ha barátot talál… Béla bácsin, és Morzsa kutyuson látszott, hogy soha nem szakíthatják már el egymástól. Béla bácsi még mosolygott is, pedig nem szokott…

-úgy látom hat a gyógyszer… - állapította meg a Doktor, a  bajsza alatt somolyogva. Petike, és Soma megígérték, hogy majd eljönnek meglátogatni az idős Béla bácsit, és segítenek neki fát hordani. Béla bácsi meghatottan köszönte meg, és szeretettel simogatta meg a fiúkat. Nagyon jóra való gyerekek vagytok!

Petikét és Somát valami olyan melegség öntötte el, amilyet még nem éreztek… Meghatottan lépegettek a Doktor bácsi mellett, fogva a kezét.

-Holnap hova megyünk? - kérdezték.

-Sehova. Akarom mondani haza mehettek! Nagyszerű munkát végeztetek! Otthon aztán folytassátok amit elkezdtünk, és soha ne felejtsétek, hogy mindig az én munkatársaim vagytok!

  Petike, és Soma nem is felejtette el. Továbbra is jártak a kutyamenhelyre segíteni, Béla bácsit is minden héten meglátogatták. A szülők, és az osztálytársak legnagyobb meglepetésére, már nem rosszalkodtak, inkább arra készültek, hogy ha felnőnek, ugyan olyan kedves orvosok lesznek, mint Áron Doktor bácsi…