A Dongó bébik és a szél(3.) -Eszti-mami meséje

A Dongó bébik és a szél(3.) -Eszti-mami meséje.

Egyik reggelen Döngicse és Dundi Dongó arra ébredt, hogy a viharos szél ágakat tör le a fákról, száraz, és letört gallyakat hemperget a földön, a levegőben leveleket, tollakat hömpölyget maga előtt. Döngicse és Dundi Dongó aggódva nézett a Dongó gyerekek ágyikójába. Ami bizony üres volt. Most mitévők legyenek? Kihez forduljanak segítségért? Kétségbeesetten próbáltak széllel szemben repülni Bagoly bácsihoz, hátha ő tudna mondani egy jó ötletet, a Dongó bébik keresésére.

   De ugorjunk kicsit vissza az időben. Bömbike ébredt először, és ébresztette a testvéreit.

- Nézzétek! Táncolnak a tollpihék a szélben! - mind hárman a levélszőnyegen csodálták a látványt, mikor is megmozdult alattuk a levélszőnyeg, majd felkapta őket levelestől a légáramlat, és már ők is ott lebegtek, a tollpihék nyomában. Bimbike nagyot kacagott, mert az egyik tollpihe az arcára szállt. Próbáltak minél több repülő tollat elkapni. Nagyon élvezték a szélszörfözést. Hamarosan a szél ereje alábbhagyott, és Bimbike, Dömike, meg Bömbike ereszkedni kezdett lefelé. Ahogy lassultak, Dömike valahogyan lecsúszott a levélről, és hamarabb földet ért, mint a testvérei. Bukfencezett egyet, majd begurult egy bokor alá. Bimbike, és Bömbike most nagyon megijedt. Mi van a testvérkéjükkel? És mi lesz velük? Nagyon kapaszkodtak a repülőszőnyeg szélébe, míg végül ők is földet értek.

- Jól vagy? - kérdezte Bömbike Bimbikét.

- Jól vagyok! És te?

- Én is jól vagyok. De mi lehet Dömikével? Keressük meg! Keresték a szemükkel, hogy merre pottyanhatott le a testvérkéjük, majd elindultak abba az irányba. Repülni még nem tudtak a pici szárnyaikkal, de azért néha már el-el rugaszkodtak a földtől. Így bukdácsolva, fel-fel reppenve haladtak tovább.

- Dömike! Dömike! - kiáltották. Közben a Dongó szülők már megérkeztek  Bagoly bácsihoz, s mi után elmondták, hogy mi is történt, Bagoly bácsi ezt javasolta:

- Kapaszkodjatok a hátamra! Felrepülünk, és körözni fogok itt a környékben! Ti is nagyon figyeljetek, hátha meglátjuk őket! - Így is tettek. Ahogy a levegőben rótta a köröket Bagoly bácsi, hátán a Dongó szülőkkel, észre vették Bimbikét, és Bömbikét.

Nagyon megörültek egymásnak, ám még Dömikét is meg kellett keresni.

Amikor Dömike lecsúszott a testvérkéi mellől, egy bokor mellé pottyant. Nagyon meg volt ijedve. Egyedül volt, és a lábát is megütötte. Észre vett egy üres csigaházat, bicegve oda menekült. A csigaház ablakából leskelődve, egyszer csak észre vette Bagoly bácsit, a szüleit, és a testvérkéit.

- Itt vagyok! Itt vagyok! - kiáltotta. A szülők oda voltak az örömtől. - De jó, hogy megtaláltunk! - ölelték meg Dömikét.

- Minden rendben? Jól vagy?

- Nagyon fáj a lábam.- mondta a kis Dongó bébi. Bagoly bácsi bekötötte és sínbe tette Dömike eltört lábát, és az egész Dongó családot haza szállította a hátán. Otthon aztán megköszönték Bagoly bácsinak a segítséget, majd helyre hozták a megrongálódott Dongó fészket. Nagy volt a boldogság, hogy újra együtt lehetnek. A Dongó bébik elmesélték, hogy milyen nagy élmény volt a szélszörfözés, de azt is megbeszélték, hogy mindig nagyon fognak egymásra vigyázni, és egyedül nem mennek el messzire. Este aztán megnyugodva bújtak az ágyikóba, és békésen szuszogtak reggelig.

A köv.rész: A Dongó bébik és a repülés