A vén diófa 15. meséje - Eszti-mami meséje

A vén diófa 15. meséje - Eszti-mami meséje.

- Szóval az úgy volt, - kezdte másnap a meséjét a vén diófa    

  - hogy az iskola első napjának reggelén, Gyurika nehezen ébredt.

- Gyurika! - szólongatta a mamája. - Ébredj kisfiam! Ma van az első nap az iskolában. - noszogatta a kis álomszuszékot.

- De kint hideg van! - panaszkodott, miközben anyukája öltöztette. - Majd siessél, nehogy elkéss! Vidd ezt a fadarabot, ezt majd ráteszitek a tűzbe, és a kályha bemelegít az iskolában! Táskád még nincs, de hamarosan szerez neked édesapád! Itt van ez a két darab hajas krumpli. Most készült el! Még jó meleg. Tedd zsebre! Ez melegíti a kezed míg oda érsz, aztán meg jó lesz uzsonnának! - bocsátotta útjára Gyurikát az anyukája.

- De mért nem adott kesztyűt neki? - kérdezte csodálkozva a kis csemete.

- Tudod, akkoriban még nagyon szegény világ volt. Nem volt pénzük az embereknek. Nem voltak nagyon boltok sem. Maguk sütötték a kenyeret, maguk termelték a krumplit, a búzát, kukoricát. Nem igen tellett ruhára sem. A kisebb gyerekek, a nagyobb testvéreik kinőtt ruháit hordták, és örültek, ha volt mit felhúzniuk. Szóval a két krumpli ott lapult a zsebében Gyurikának, miközben a tanító néni kint magyarázott a gyerekeknek a táblánál. Hosszú pálcával mutatott az A betűre, aztán a B betűre, majd a C-re. Mivel Gyurika az uzsonna szünetben a fán lapult, nem tudott enni sem. Így aztán most, óra alatt nagyot kordúlt a hasa. Óvatosan benyúlt a zsebébe, és miközben a többiek hangosan mondták kórusban, hogy Á, ő is mondta, hogy Á, és beleharapott a krumpliba. A tanító néni végig kérdezgette a gyerekeket külön is, és mikor Gyurikához ért, a kis fiú meg sem tudott szólalni, mert mindkét pofazacskója ki volt tömve krumplival. Végül Gyurika a sarokban kötött ki, mert hogy óra alatt tilos volt enni. Aztán kicsöngettek, és a szünetben az udvaron nagy volt a ricsaj. A gyerekek fogócskáztak, voltak akik itt ezen a padon ülve beszélgettek. Gyurika zsebre tett kézzel poroszkált ki az udvarra. Nem igazán sikerült jól bemutatkoznia. Először a fa, aztán a szamárpad, és ez még nem elég, a sarokban állt egész órán. Pedig ő igazán nem akart semmi rosszat. Egy vörös copfos nagyobb lány látta, hogy egyedül, zsebre tett kézzel éppen kavicsokat rugdos. Nagyon megsajnálta. Oda sétált a kisfiú mellé. Egy darabig hangtalanul sétáltak együtt, aztán a lány megszólalt:

- Hogy tudtál olyan magasra felmászni? Én biztos soha nem tudnék! - mondta Juci, a vörös copfos, 4. osztályos nagy lány.

- Hát fölfelé mentem a mókusok után. Meg akartam simogatni őket. És közben észre sem vettem, hogy milyen magasra jutottam. - felelte a kis fiú. - Majd megyünk együtt haza? - kérdezte még Juci befelé menet, mert közben már Matild tanító néni megrázta a csengettyűt, jelezve, hogy kezdődik az óra.

- Persze! - vágta rá elmenőben a kis fiú. Most számtan óra volt, és Gyurika sokat jelentkezett, sőt, még piros pontot is kapott. Matild tanító néni, meg is dicsérte.

- Na látod! Tudsz te ügyes lenni! - simította meg kócos kobakját Gyurikának. Gyurika most tetőtől talpig elpirult. Aztán a következő óra torna óra volt.

- Gyerekek! most torna helyett fát fogunk behordani, a kályha mellé! - mondta a tanító néni. Mikor ez meg volt, mind a négy osztály kijött az udvarra, és figyelte Kázmér tanító bácsit. Gyurika kicsit tartott tőle, ezért amennyire lehetett bújt Juci háta mögé.

- Hogy holnap is melegben tudjunk tanulni itt az iskolában, ezért fa gyűjtő versenyt rendezünk. Kettesével keressetek a tanya környékén fát, rőzsét, venyigét. Akik a legtöbbet gyűjtik, kapnak egy piros pontot, és egy egy zacskó diót. Vigyázzatok gyűjtés közben, nehogy valaki megsérüljön! - majd a tanító bácsi felemelte a karját és ezt mondta:

- Vigyázz, kész, rajt! - indította el a gyerekeket. Juci megkérdezte Gyurikát, hogy lesz e a párja. A kis fiú boldogan csapódott a nagy lány mellé, és büszkén keresgélt Jucival. Sokáig nézelődtek, de semmit nem találtak. Úgy tűnt a többiek sűrűn szaladoztak egy egy darabkával, és dobták le a tanító bácsi mellé.

- Hát, úgy látszik nem mi leszünk a nyertesek! - szólalt meg Juci. De Gyurika nem válaszolt. Ő ugyanis addigra már egy gyíkot üldözött.

- De Gyurika! - kiáltott utána Juci! Aztán a kis fiú valamiben megbotlott, és elhasalt a magas még tavalyi elszáradt fűben.

- Megfogtad? - kérdezte Juci, mikor látta, hogy a gyík után fut.

- Nem! De mi ez a kemény amibe elestem? - nézte a kis fiú azt a valamit. Hát az, éppen egy régen kidőlt fa gyökere volt. A fát már eléggé beborította a száraz fű, szinte ki sem látszott.

- Nézd milyen kincset találtál! - nézett Juci Gyurikára. - Na ezt pipálja le valaki! Nagy nehezen kibontották, kifordították a földből, aztán az egyik végét Juci, a másik végét Gyurika fogta. Botladozva cipelték be az iskola udvarba.

- Ez igen! - csapta össze a kezét a tanító néni. Nem volt vitás, a versenyt Juci, és Gyurika nyerte. Meg is kapták a piros pontot, meg az egy egy csomag diót. Gyurika úgy fogta a diós zacskót, mintha drágakő lenne benne.

- Hogy fog ennek örülni anyukám! - gondolta magában. - És a két piros pontnak is! De a fáról, a szamárpadról, meg a sarokról nem biztos , hogy kellene beszélnem…Na mindegy! És boldogan baktatott hazafelé, a dűlő úton Jucival, az új barátjával.

- És mit szóltak hozzá otthon? - kérdezte a csemete?

- Pont ezt kérdezte tőle Juci is másnap itt a padon. - felelte a vén diófa.

- És mit válaszolt? És sikerült neki kijutni a szamárpadból? - kíváncsiskodott tovább a kis fa.

- Holnap azt is elmesélem! - ígérte az öreg. Jó éjszakát kis csemetém!

- Jó éjt! - suttogta a kicsi is. És az esti tavaszi szellő lágy ringatásában elpihent a vén diófa, és a kis csemete is.