A vén diófa 16. meséje - Eszti-mami meséje

A vén diófa 16. meséje - Eszti-mami meséje.

Ezen a reggelen madárkák cserregésére ébredt a nagy fa, és a kis csemete is. Feketerigók ugrándoztak a fűben, erősen átkutatva, hogy van e benne giliszta, vagy pajor. A kis fa, ma valahogy furcsán érezte magát. El is akarta mondani ezt a vén diófának, de mikor ránézett, igencsak meghökkent.

- Mi van kis csemetém? Mit akartál mondani? - kérdezte tőle a nagy fa, látva a meglepett kis fát.

- Nem is tudom! Olyan furcsa vagy ma! Olyan izék lógnak rólad! Ezek nem is levelek! Mintha egy parókát húztál volna fel. - mondta kuncogva a kis diófa.

 - Ja, hogy ezek! - nézett a nagy diófa az ágairól lógó barkákra. És engedte, hogy a reggeli szél meghintáztassa őket az ágain. Ezek nagyon fontos részei az életünknek. A csüngő barkák nélkül nem lenne ősszel termés az ágainkon! De te sem panaszkodhatsz! Neked is lett itt-ott bajuszkád! Mondjuk elég viccesen mutat! - somolygott a vén diófa is, a kis csemete néhány fityegő barkáján. - Hamarosan, ha a barka már elvirágzott, az ágaink végén szunnyadozó rügyecskéinkből előbújnak a kis levelek. Akkor már újra fogunk tudni susogni is.

- Jaj de jó! - örvendezett a kis diófa a bajuszkája alatt. - Azt nagyon szeretem! Miközben így beszélgettek, az egyik feketerigó pár kis ágacskákkal, szöszökkel, és száraz fűszálakkal jelent meg a vén diófa ágán, ami kicsit feljebb, és eldugottabb részén volt a fának. A két fa feszülten figyelte a fészek épülését. Nagyon szorgosan hordták az építő elemeket, és nagy hozzáértéssel rakták össze. Végül elkészült a rigó lakosztály, és rigó mama helyet is foglalt benne. Kényelmesen elhelyezkedett, és már csak nagyon ritkán röppent le róla. A kis fa lelkendezve állapította meg, hogy mindig egy tojással több van a fészekben.

  - Ez csodálatos! - suttogta oda a nagy fának. És innentől kezdve a rigó mama is csendben hallgatta két hétig a vén diófa meséit. Ott kotlott a fészekben, melengetve a kis tojásokat. - Ilyet még nem láttam! - suttogta a kis diófa. Ez alatt a két hét alatt, szinte csak a szellő szállította csendben a két fa beszélgetését egymás között. Nagyon vigyáztak, hogy meg ne ijesszék a kotló madárkát. Aztán mintha nagyon halk pattanást hallottak volna, megint egy kis repedés, és valami pattogást. Később gyenge hangon kis csipogást. A vén diófa és a kis diófa is nagyon fülelt. S mikor a rigó mama leröppent a fészekről, kiderült, hogy honnan jött a hang. Kettő pirinyó kopasz rigó már kibújt a tojásból, a harmadiknak pedig a csőre látszott ki. Aztán már mind a négy fióka kikelt. Igen ám, de innentől aztán volt is olyan hangzavar, mikor valamelyik madárszülő megjelent a fészeknél teli csőrrel, hogy csak na! Mind a négy fióka farkaséhes volt, és hangos jajgatással, teljesen kitátott csőrrel várták az elemózsiát. A rigó mama olyan sok gilisztát gyűjtött és tartott a csőrében, hogy olyan volt, mintha óriási bajusza nőtt volna. Rigó papa ugyanígy. De mintha soha nem laktak volna jól a kicsik. Két hétig folyt így az etetés, aztán a kis tollas, de még repülni nem tudó fiókák sorban kiugráltak a fészekből. Innentől csendesebb lett a két fa élete. A kicsik még két hétig ugrándoztak a szülők után ennivalóért kunyerálva, aztán szépen megtanultak önállóan repülni, és gondoskodni magukról. A vén diófát, és a kis csemetét észrevétlenül vette körül a tavasz, és zsongva, duruzsolva énekelt nekik a rovar világ zümmögő kórusa. A barkák elnyíltak, és előbújtak az új még csillogóan zöld leveleik. A feketerigó pár új fészekalj költésébe fogott, és fáradhatatlanul gondoskodtak pici fiókáikról. A tavasz megújuló ajándékaiként, virágba borultak a kertek, mezők, és a környéken élő állatok hada boldogan vezette elő apró ivadékaikat. A kis diófa önfeledten merült bele ágaival a friss, illatos puha levegőbe, és fürdőzött a nap melengető sugaraiban. A vén diófa pedig büszkén tekintett le a napról napra sudárabb csemetére.

Aztán egyik nap egy régi barátjuk tett náluk látogatást.

 - Oda nézz! - mutatott a csemete a kerítés irányába. Újra karcsú pocakkal, lassú, megfontolt lépésekkel jött meg a cica. Őt pedig négy vidám, csetlő botló kis cica követte. Tulajdonképpen vágtatni próbáltak anyukájuk után, de igazából, bukdácsolva gurultak a cica mama nyomában. Közben közben egymással is nagy hancúrozást csaptak. A cica, mintha csak szerette volna bemutatni a vén diófának, és a csemetének az apró tappancsosokat, oda telepedett a pad alá a puha fűbe. A picik rögtön megtámadták anyukájukat, aztán kifáradva a hatalmas túrától, az éhségüket csillapították, majd összekuporodva édesen szundikáltak. A csemete, és az öreg fa is elragadtatva figyelte ezt a szívet melengető látványt. Innentől a cicák mindennapos látogatók voltak itt.

- Ma is szép napunk volt! - mondta betelve a sok élménnyel a kis fa.

 - Bizony így van! - susogta barkái közül a vén diófa.

- Holnap mesélsz majd? - kérdezte félálomban a kicsi.

- Persze!

- De a Gyurikát! Jó?

 - Jó-jó! A Gyurikát. Jó éjt kis csemetém. - suttogta félálomban a vén diófa.