A vén diófa 17. meséje - Eszti-mami meséje

A vén diófa 17. meséje - Eszti-mami meséje.

Másnap reggel a cicák ébresztették a vén diófát, és a kis csemetét. Ugyanis, a fák törzsei nagyon jó kaparó-fának minősültek. A cica mama a nagy diófára tette fel a két mancsát, majd bele mélyesztette a karmait a fa törzsébe, és így nyújtózkodva szántotta, dagasztotta, csíkokat húzva a vén diófa törzsén.

- Hát hogy meséljek így, ha valaki folyton csiklandoz? - panaszkodott a nagy fa.

- De mesélj légyszi! Mi lett otthon Gyurikával? - hajtogatta a kis fa. A vén diófa ágainál fészkelő feketerigó is kérdőn nézett az öreg mese mondóra. Eközben, a mamájuktól eltanult módszert követve a kis cicák is nekiláttak a kis fa törzsén, a reggeli nyújtózásnak, dagasztásnak az éles karmaikkal. A kis csemete fiatal törzsén szép kis csíkok rajzolódtak a cica torna nyomán.

- Juj! Ez nagyon csikis! - kuncogott a csemete! - Így nem lehet mesét hallgatni! - panaszkodott most már ő is nevetgélve. Miután a cica mama és a kis cicák is kitornázták magukat, szépen elsétáltak a pad alá. Úgy döntöttek, hogy ők is meghallgatják a mesét, szopizás közben.

- Szóval az úgy volt, hogy az iskola második napján Juci, és Gyurika érkezett elsőnek az iskolába. Ide telepedtek a padra beszélgetés közben.

- Kérsz egy almát? - kérdezte Jucit Gyurika. - Ma kettőt kaptam. - tette hozzá, és benyúlt a tarisznyájába a két piros almáért.

- Köszi! - harapott a ropogós gyümölcsbe a nagy lány. - Lett tarisznyád? - kérdezte a kis fiút.

- Lett. - mondta félig örömmel félig szomorúan Gyurika.

- Na mi volt? Mesélj már! - kérlelte Juci.

- Tegnap amikor haza mentünk, nagyon izgultam, hogy hogy mondjam el a büntetéseket a szüleimnek. Először nem akartam bevallani, csak a jó dolgokat. Mikor hazaértem, láttam, hogy anyukám kenyeret dagaszt. Így, látva, hogy könyékig benne van a tésztában, gondoltam biztosan nem fog utánam szaladni. Ezért aztán mindent gyorsan bevallottam neki. Amikor azt kérdezte, hogy na milyen volt kisfiam az iskola első napja, akkor mindent elmondtam.

 - Az úgy volt, hogy először is elkéstem, és felmásztam a diófa tetejére, a mókusok után, de Kázmér tanító bácsi lementett onnan, aztán a legutolsó padba ültettek, aminek nem tudom miért, de szamárpad a neve, pedig én nem is vagyok szamár, és aztán amikor az ÁBC- t tanultuk, én véletlenül beleharaptam a krumpliba, és ettől aztán nem tudtam felelni a tanító néninek, pedig tudtam a választ, de akkor meg kikellett mennem a sarokba, egészen óra végéig, aztán lett egy lány barátom, ő Juci, és negyedikes, meg matek órán kaptam egy piros pontot, és mi találtuk a legnagyobb fát gyík üldözés közben, és kaptunk még egy piros pontot, meg egy zacskó diót. - és a beszámoló végén Gyurika oda nyújtotta a diós zacskót anyukája elé. -  Sajnos már csak három szem dió maradt benne. Ugyanis hazafelé az úton a többi megtörődött, és beszélgetés közben, valahogy elfogyott.  - tette még hozzá Gyurika.

- És mit szólt anyukád? - kérdezte Juci.

- Hát anyukám először sokáig nézett rám, mintha nem értett volna semmit, aztán felkacagott. És azt mondta: - Na gyere ide te diófa betyár! - és a tésztás kezével körbe simogatta az arcomat, de nyomott egy barackot is a fejemre. - Hát hogy fogjuk ezt elmesélni édesapádnak? - és tovább dagasztotta a tésztát elgondolkodva.

- Na és mit szólt apukád? - izgult Juci.

 - Nem tudom, én már aludtam mikor hazaért. De reggel ő ébresztett. Ezt a két piros almát a két piros pontért adta, és a fáramászás, meg sarokban állás miatt pedig most nem kapok háti iskolatáskát, csak ezt a tarisznyát. Ez egy régi terítőből van. - simogatta Gyurika a tarisznyát. - Örültem volna egy új iskolatáskának, de ezt meg annyira szeretem, mert csak is nekem varrta az anyukám. - mondta szeretettel a fiú.

- Nagyon szép! - simította meg Juci is a tarisznyát. Közben észre sem vették, de megérkezett a többi diák is. Matild tanító néni kiállt az ajtóba, és megrázta a csengettyűjét, jelezve, hogy kezdődik a tanítás.

- Na menjünk! - mondta Juci. - Ma ne csinálj semmi galibát! - figyelmeztette még nevetve Gyurikát a lány.

- És nem csinált semmi galibát? Mi történt aznap? Ugye nem mászott fel újra rád? És ugye nem kapott büntetést? - kérdezgette kíváncsian a kis csemete a vén diófát?

- Erről majd holnap mesélek. - mondta mosolyogva az öreg fa. Ezt hallva a cica mama is felkerekedett, és elhívta kicsinyeit az esti szálláshelyükre. Mintha csak azt mondta volna

- Gyertek, itt ma már nem lesz mese. Majd holnap újra jövünk. A góré alatti alvós kuckójukban körbe ölelte kis cicáit, és így szundikáltak reggelig.