A vén diófa 6. meséje - Eszti-mami meséje

A vén diófa 6. meséje - Eszti-mami meséje.

- Szóval Mártikának lett egy kis kutyája? - kíváncsiskodott a kis fa korán reggel.

 - Igen, igen. bólogatott a vén diófa. Lett egy rosszcsont kiskutyája. Bolhás is volt, meg a szőre is tele volt bogánccsal. A csontjai zörögtek, olyan soványka volt. Mikor hazaértek a piacról, először is meg kellett fürdetni egy lavórban. A kis csontos olyan prüszkölést, meg ribilliót csapott, hogy a kutya fürdető csapat is tetőtől talpig vizes lett. Végül aztán becsavarták egy régi zsák darabjába. Mártika ölébe vette a kis kutyát, aki már nem csak az idegen hely miatt reszketett, hanem a vizes bundája miatt is. A kislány megpróbálta kifésülni a gubancos szőrét. Végül, mire megszáradt, egészen helyes jószág lett belőle. Mindennap kapott tejet, vagy aludttejet, éppen ami maradt, meg egy tojást, és a konyháról egy kis maradékot. Szépült is, gömbölyödött is a kis kópé. Márton gazda készített neki egy kutya-házat, és ide tette a törzsem mellé. Így már tényleg nem voltam magányos. Igaz eleinte idegesített kicsit, de aztán megszoktam a kis kelekótyát. Mindennapra tartogatott valamilyen turpisságot a háziaknak.

- De miket csinált? Mivel tudott téged idegesíteni? Te mindig is olyan nyugodt voltál! - nézett fel a kis fa, a vén diófára.

- Hát, szó ami szó, tényleg nyugodt féle fajta vagyok, de ez a kis mini gombóc, mindig talált valami rosszalkodni valót. Egyszer a gazdasszony készített egy portalanítót, pókháló leszedőt. Egy hosszú egyenes bot végére egy tyúktoll csokrot kötött. Még meg kellett volna jobban erősíteni. Amíg beszaladt madzagért a házba, ez a kis fekete gombóc kezelésbe vette a hosszú boton a tyúktollakat. Mintha csak a tollak támadtak volna a kis kutyára, olyan nagy méreggel ugrott rá. Húzta, cibálta, morogva tépte az ellenségnek hitt portalanítót. Az udvar tele lett a hatástalanított tyúktollakkal, és a botot is erősen megrágcsálta. És hogy senkit ne támadjon meg soha többé a hosszú bot, ezért behúzta az istállóba. Amikor az asszony kilépett, a pelyhekkel szétterített, tollakkal belepett udvar nézett vissza rá.

- Mártika! - kiáltotta. - Már megint mit csinált a kutyád? - korholta Mártikát, és az ebet csípőre tett kézzel. A nagy hangzavarra, a gazda is kilépett az istállóból, egy vödör frissen fejt tejjel. De az elfektetett hosszú botban megbotlott, és a vödör tej nagy része kiloccsant.

 - Ej, ebugatta kiskutyája! Emelte fel ő is a hangját. - Ez már több a soknál. Mártika! - kiáltott a kislány után.

- És elő jött Mártika? - kérdezte a csemete.

- Gondolhatod, hogy most nem merészkedett elő a nyuszik közül. Szokás szerint ott bujkált, míg el nem ült a baj.

- És a kis kutya? Ő is elbújt? - kíváncsiskodott a kis fa.

- Dehogy is! Úgy jött elő, mint egy hős, aki megmentette az egész udvart az ellenségtől. Farkát csóválva nézett hol az asszonyra, hol a gazdára a kis okos fekete gomb szemeivel.

- Hát te meg mit csináltál? - kérdezte először mérgesen az asszony. Aztán szeretettel megsimogatta kis hős bundáját. - Hát neked mindent szét kell szedned? - kérdezte most már kedves meleg hangon. A kis kutya mintha csak helyeselte volna, hogy igen, ő minden betolakodóval így fog elbánni! Csak próbálja betenni a lábát ide bárki, vagy bármilyen furcsa tárgy!

- És Mártika? - kérdezte a csemete. Meddig bújkált? - nézett a nagy fára a kicsi.

- Ahogy hallotta, hogy elmúlt a veszély, előbújt. Ő is meglepődött a látványon. Apukája meghagyta neki, hogy tegye rendbe az udvart, és minden egyes tollat pihét, forgácsot szedjen össze. Persze mondanom sem kell, hogy nem sok kedve volt hozzá.

- Most ezt is miattad kell csinálnom! - dohogott a kis kutyára, aki boldogan ugrándozta körül a mérgelődő kislányt.

- Végre velem játszol! - csaholta a kis fekete gombóc.

- És még mi történt? Miket csinált még a kis kutya? És mi volt a neve? - kérdezgette a csemete.

- Bizony történt még egyéb is! Mikor Mártika tanítgatta libát terelni. Na abból is lett galiba. De azt már holnap. - mondta a vén diófa, akinek az alakja már bele olvadt a szürkületbe. A kis fa csemete már álmában is azt látta, hogy hogyan birkózik a kis kutya a tollas bottal.

- Majd holnap. - nyugtázta szelíden.