Kép forrása: pinterest
A vén diófa 6. meséje - Eszti-mami meséje.
- Szóval Mártikának lett egy kis kutyája? - kíváncsiskodott a kis fa korán reggel.
- Igen, igen. bólogatott a vén diófa. Lett egy rosszcsont kiskutyája. Bolhás is volt, meg a szőre is tele volt bogánccsal. A csontjai zörögtek, olyan soványka volt. Mikor hazaértek a piacról, először is meg kellett fürdetni egy lavórban. A kis csontos olyan prüszkölést, meg ribilliót csapott, hogy a kutya fürdető csapat is tetőtől talpig vizes lett. Végül aztán becsavarták egy régi zsák darabjába. Mártika ölébe vette a kis kutyát, aki már nem csak az idegen hely miatt reszketett, hanem a vizes bundája miatt is. A kislány megpróbálta kifésülni a gubancos szőrét. Végül, mire megszáradt, egészen helyes jószág lett belőle. Mindennap kapott tejet, vagy aludttejet, éppen ami maradt, meg egy tojást, és a konyháról egy kis maradékot. Szépült is, gömbölyödött is a kis kópé. Márton gazda készített neki egy kutya-házat, és ide tette a törzsem mellé. Így már tényleg nem voltam magányos. Igaz eleinte idegesített kicsit, de aztán megszoktam a kis kelekótyát. Mindennapra tartogatott valamilyen turpisságot a háziaknak.
- De miket csinált? Mivel tudott téged idegesíteni? Te mindig is olyan nyugodt voltál! - nézett fel a kis fa, a vén diófára.
- Hát, szó ami szó, tényleg nyugodt féle fajta vagyok, de ez a kis mini gombóc, mindig talált valami rosszalkodni valót. Egyszer a gazdasszony készített egy portalanítót, pókháló leszedőt. Egy hosszú egyenes bot végére egy tyúktoll csokrot kötött. Még meg kellett volna jobban erősíteni. Amíg beszaladt madzagért a házba, ez a kis fekete gombóc kezelésbe vette a hosszú boton a tyúktollakat. Mintha csak a tollak támadtak volna a kis kutyára, olyan nagy méreggel ugrott rá. Húzta, cibálta, morogva tépte az ellenségnek hitt portalanítót. Az udvar tele lett a hatástalanított tyúktollakkal, és a botot is erősen megrágcsálta. És hogy senkit ne támadjon meg soha többé a hosszú bot, ezért behúzta az istállóba. Amikor az asszony kilépett, a pelyhekkel szétterített, tollakkal belepett udvar nézett vissza rá.
- Mártika! - kiáltotta. - Már megint mit csinált a kutyád? - korholta Mártikát, és az ebet csípőre tett kézzel. A nagy hangzavarra, a gazda is kilépett az istállóból, egy vödör frissen fejt tejjel. De az elfektetett hosszú botban megbotlott, és a vödör tej nagy része kiloccsant.
- Ej, a terem-buráját! Emelte fel ő is a hangját. - Ez már több a soknál. Mártika! - kiáltott a kislány után.
- És elő jött Mártika? - kérdezte a csemete.
- Gondolhatod, hogy most nem merészkedett elő a nyuszik közül. Szokás szerint ott bujkált, míg el nem ült a baj.
- És a kis kutya? Ő is elbújt? - kíváncsiskodott a kis fa.
- Dehogy is! Úgy jött elő, mint egy hős, aki megmentette az egész udvart az ellenségtől. Farkát csóválva nézett hol az asszonyra, hol a gazdára a kis okos fekete gomb szemeivel.
- Hát te meg mit csináltál? - kérdezte először mérgesen az asszony. Aztán szeretettel megsimogatta kis hős bundáját. - Hát neked mindent szét kell szedned? - kérdezte most már kedves meleg hangon. A kis kutya mintha csak helyeselte volna, hogy igen, ő minden betolakodóval így fog elbánni! Csak próbálja betenni a lábát ide bárki, vagy bármilyen furcsa tárgy!
- És Mártika? - kérdezte a csemete. Meddig bújkált? - nézett a nagy fára a kicsi.
- Ahogy hallotta, hogy elmúlt a veszély, előbújt. Ő is meglepődött a látványon. Apukája meghagyta neki, hogy tegye rendbe az udvart, és minden egyes tollat pihét, forgácsot szedjen össze. Persze mondanom sem kell, hogy nem sok kedve volt hozzá.
- Most ezt is miattad kell csinálnom! - dohogott a kis kutyára, aki boldogan ugrándozta körül a mérgelődő kislányt.
- Végre velem játszol! - csaholta a kis fekete gombóc.
- És még mi történt? Miket csinált még a kis kutya? És mi volt a neve? - kérdezgette a csemete.
- Bizony történt még egyéb is! Mikor Mártika tanítgatta libát terelni. Na abból is lett galiba. De azt már holnap. - mondta a vén diófa, akinek az alakja már bele olvadt a szürkületbe. A kis fa csemete már álmában is azt látta, hogy hogyan birkózik a kis kutya a tollas bottal.
- Majd holnap. - nyugtázta szelíden.
Ezt a mesét írta: Eszti-mami amatőr meseíró
Üdv! Magamról: Már gyermekkoromban sokat meséltem a kisebb testvéreimnek, amit nagyon szívesen hallgattak.Majd a gyermekeimnek, és most a kis unokáimnak. Sokszor hallom, hogy " mami mesélj még"! Előfordult többször is, hogy ez volt a kérés: "meséld el újra " azt a régebbi mesét! Nos ezért elkezdtem leírni őket, hogy ne merüljenek a feledés homályába ezek a kis történetek. Bízom benne, hogy más gyermekeknek is mos...
Ubulka4
2024-08-23 21:33
Nagyon aranyos ez a mese, minidg várjuk az újabb részeket!
Eszti-mami
2024-08-23 21:50
Kedves UBULKA4! Nagyon örülök, ha tetszik! :)
Gabici
2024-08-25 21:22
Nagyon szeretjük a vén diófa meséit
Eszti-mami
2024-08-26 00:07
Kedves GABICI! Nagyon örülök, ha tetszik!:)