Az öreg vízimalom titka 11-12. befejező rész

Az öreg vízimalom titka 11-12. befejező rész.

  Lassan meneteltek, hogy az őzsuta is bírja az iramot. Néha megálltak pihenni. Esteledett, mire elértek a 10. szomszédig. A birtokon egy fiatal leány éppen vizet mert a patakból. Feltűnt neki a távolból közeledő furcsa csapat. Elöl egy legény, hátán tarisznya és egy zsák. A legény egy kecskét vezet, mellette egy kutya szaladozik, mögötte pedig egy őzike baktat. Ilyet még nem látott. Mosolyogva várta a vándorokat.

- Jó estét! - bólintott a legény a lány felé.

- Jó estét! - köszönt vissza a lány is. - Majd beszaladt a házba szólni a gazdának, és a gazdasszonynak. - Jött egy vándor, egy kutya, egy kecske, meg egy őzike! Biztosan szállást keresnek! - mondta izgatottan. Az idősödő gazda és a felesége meglepődve néztek a lányra. Aztán látva, hogy komolyan beszél, kimentek, hogy lássák a jövevényt.

- Jó estét! - köszönt nekik is a legény.

- Jó estét! - válaszolt a gazda. - Mi járatban errefelé? - kérdezte a vándort. Regő most mindent elmondott töviről hegyire. Hogy ő most a vízimalomtól jött, amit rendbe tett, és talált egy ládikát, és  levelet az előző gazdától, amiben arra kérte, hogy nézze meg a kislányát, hogy jól van e, sőt, a kulcsot is itt fogja megkapni a ládikához. Nem tudja, hogy jó helyen jár e, de úgy számolta, ez a 10. tanya a malomtól. Az öreg végig hümmögött, aztán megszólalt.

- Mondok én valamit! - kapirgálta botjával az öreg a földet.   

- Szükségem lenne nekem segítségre. Sok javítani valóm van a házon, és a ház körül. Ha segítesz nekem, én is elmondom hogy mit tudok a kislányról, és a kulcsról! Addig is kapsz szállást, és ételt. Megegyeztünk? - nézett kérdőn az öreg a legényre. Regő gondolkodott az ajánlaton, aztán belecsapott az öreg tenyerébe.

- Áll az alku! - mondta. - Hiszen mi egyebet tehetnék? Végülis minden jószágom itt van, és fontos, hogy megtaláljam a kislányt, és a kulcsot. Úgyhogy maradunk! - simította meg Loncsost Regő. Így is lett. Kaptak szállást, és ételt. Regő mindenféle munkába besegített. Tetőt javítottak, kerítést hoztak rendbe, és a termés betakarításából is szorgalmasan kivette a részét. Amíg a férfiak dolgoztak, a nők készítették az ebédet, gondozták az állatokat, és csinosították a portát.  A leány különösen megszerette az őzikét. De az őzike is ragaszkodott hozzá. Loncsos is nagyon megszerette a lányt. Regő már szinte féltékeny volt a kutyusra, bár megértette az állatok ragaszkodását, hiszen a leány Regőnek is egyre kedvesebbé vált. Végül, mikorra minden fontos feladatot elláttak, és már nem maradt javítani való, a házigazda így szólt.

- Beszédem van veled Regő! - szólt a legényhez.

- Bátyám uram! Nekem is lenne mondanivalóm! - nézett az öreg szemébe Regő. Az öreg és a fiú az asztalhoz ült, a gazdasszony és a leány hátrébb állt a tűzhely mellett.

- Akkor kezd te! - adta át a szót Regőnek a gazda. Na most Regő zavartan gyűrögette a kalapját, de aztán bele kezdett.

- Szóval, bátyám uram! Én a kulcs, és egy kisleány miatt jöttem idáig. Erőmet időmet nem kímélve segítettem a ház körül. A szállást és az ételt köszönöm. De most nagy kérdésem volna - és Regő most a leányra sandított, aki rögtön elpirult, ahogy a legényre nézett. - Tisztelettel megkérem, hogy adja hozzám feleségül a lányát! - mély csend ült a szobára ebben a pillanatban.

- Na, most az úgy van, hogy én nem adhatom hozzád feleségül a lányt! - mondta nagy komolyan az öreg. Erre most megint megfagyott a levegő. Regő elsápadt, de a leány is. Még Loncsos sem csóválta a farkát.

- Hanem térjünk vissza az eredeti gondolatokhoz. Szóval mi vagyunk a tizedik tanya, a vízimalomhoz mérten. Valóban volt itt a vízimolnár. És egy kulcsot is hagyott itt. Én ezt most oda adom. - majd egy ismerős erszényt nyújtott oda Regőnek.

- Tessék, nyisd ki a ládikát! - Regő remegő kézzel vette ki a kulcsot az erszényből. Majd bele illesztette az asztalon lévő ládába. Miután elfordította, a láda kitárult. Egy újabb erszény volt benne, egy nyaklánc, és két levél.

    12. rész

Regő fogta a levelet, és olvasni kezdte.

KEDVES IDEGEN!
HA MOST EZT A LEVELET OLVASOD, AZ AZT JELENTI, HOGY MINDEN PRÓBÁN ÁTMENTÉL! GRATULÁLOK! ITT VAN A VÍZIMALOM ÖSSZES PAPÍRJA! AMI MÉG NAGYON FONTOS, A LEÍRÁS, HOGY HOGYAN KELL A BÚZÁT ELŐKÉSZÍTENI, ÉS BEÁLLÍTANI A MALOM KÖVEKET AZ ŐRLÉSHEZ. EZEK AZ IRATOK A TIÉID. ÍGY MÁR BIZTOSAN JÓ MINŐSÉGŰ LISZTET FOGSZ TUDNI KÉSZÍTENI!

A LÁDIKÁBAN VAN EGY ERSZÉNY. AZT KÉRLEK ADD ODA A GAZDÁNAK! EZZEL KÖSZÖNÖM MEG, HOGY VIGYÁZTAK AZ ÉN  KISLÁNYOMRA. A NYAKLÁNCOT PEDIG KATICÁNAK SZÁNOM, AMI AZ ÉDESANYJÁÉ VOLT.

VIGYÁZZ A VÍZIMALOMRA, LEGYÉL JÓ MOLNÁR!

Regő most felnézett. A pénzes erszényt a gazdának nyújtotta, aztán kiemelte a nyakláncot, de keresgélt a szemével.

- Gazduram! Hol találom a kislányt? - nézett kérdőn az öregre.

- Katica! Gyere! Ez a lánc a tied! - szólt a gazda. Most Regő meglepődve nézte a piruló leányt .

- Nahát! Visszatérve az előző kérdésedre. Én nem adhatom neked a leányt, mert nem az én gyermekem! Úgyhogy őt kell megkérdezned! - mondta nevetve az öreg. Regő az egyik ámulatból a másikba esett. Loncsos, még soha nem tapasztalta, hogy ennyire zavarba tud jönni a gazdája. De Regő nagy levegőt vett, felállt a nyaklánccal a kezében, odafordult Katicához, hogy megkérdezze.

- Kedves Katica! Én egy kulcsért jöttem, és egy kislány miatt. Nem gondoltam, hogy ilyen értékes kincset találok itt, a tizedik szomszédban mint amilyen te vagy! Hozzám jössz e feleségül? Leszel e az édesapád vízimalmában a gazdaasszony?

- Leszek! - válaszolta a kedvesen a Katica. Leszek a feleséged! És a vízimalom gazdaasszonya! - mintha csak mindent értett volna Loncsos, farkát csóválva örömében megnyalta Katica karját.

- Na! Ha már ilyen ünnepivé vált ez a nap, és minden rejtély napvilágra került, én azt mondom, hogy mától nektek adom az én lovamat, és szekeremet. Egy vízimolnárnak nagy szüksége van rá! Én már úgysem tudom használni. Regő megköszönte a gazdának Katicát, hogy felnevelték és vigyáztak rá, a szíves vendéglátást, a lovat szekérrel, de már alig várta, hogy újra otthon lehessen. Hiába marasztalták őket, most már indulniuk kellett haza. A gazdasszony és a gazda pakolt még a szekérre két tyúkot, két malackát, két zsák kukoricát, és két zsák búzát. Majd hosszas búcsúzás után Elindult a szekér Regővel, és Katicával a vízimalomhoz. Hátul  Loncsos kutya, a pettyes hátú őzike és a szekérhez kötött kecske menetelt Regőék után. Az úton hazafelé aztán, volt mit megbeszélni. Mikor megérkeztek az öreg vízimalomhoz, Regő mindent megmutatott Katicának. Hogy mit hol talált, mit hogyan újított fel. A fát is megmutatta, ahol a ládika lapult. Katicának nagyon tetszett a környék, az édesapja vízimalma, amit Regő olyan szépen felújított. Tetszett az erdő, és a kedves kis patak. És az egész történet, ami az édesapjához, a vízimalomhoz, és a férjéhez kötődik! Dalolva fedezte fel a csodás környéket. Regő még soha nem volt ilyen jókedvű, és boldog. Úgy érezte megtelt a ház és a környék melegséggel, kedvességgel, és igazi otthonra lelt itt az öreg vízimalomban Katicával. Hanem most már itt volt az ideje a munkának is. Kiterítette a malom kövek mellett a padlóra a ládikóban talált leírást, és aprólékosan elolvasott minden sort.

- Aha! Értem! Szóval nem jól állítottam be a malomkövek távolságát! - vonta le a tanulságot Regő. Nekilátott, és pontosan úgy állította be, ahogy az írásban szerepelt. Aztán kiderült a papírokból az is, hogy nem szabad egyből felönteni a garatra a gabonát, hanem előtte le kell locsolni vízzel. Beállította a malom kereket is a patakba, majd a pontos adatokat követve, a péktől kapott maradék zsáknyi búzát a leírtak szerint lelocsolta, és így öntötte fel a garatra. A patak boldog csobogással mozgatta meg a malom kerekét, a kerék pedig vidám, dallamos kattogással forgott a vízben. A malom kövek serényen neki láttak a szemek őrlésének. Katica Loncsossal és az őzikével, arra érkezett haza, hogy Regő dalolva fütyürészve tett vett a búzát őrlő malomban.

- Katica! - kiáltotta Regő. - Működik! Most már olyan finom lisztet tudunk őrölni, mint édesapád! - újságolta kedvesének a férj. Loncsos ismerte Regőnek ezt a fajta boldogságát. Hátrébb is húzódott, mert nem akart a gazdával táncolni. De Regőnek eszébe sem jutott Loncsossal ilyet tenni. Inkább Katicát kapta fel a boldog férj, és őt forgatta meg örömében. A kacagásuktól az egész erdő zengett. A kis patak vize messzire vitte a boldog nevetés hangját.

- Na, most már elhozhatjuk édesanyámat is! - tette le a legény Katicát.

- Annyira várom hogy megismerhessem! - ölelte meg Katica Regőt.

- Holnap indulunk érte! - és úgy is lett. A gazdától kapott szekérrel indultak neki az útnak. Közben akivel csak találkoztak, közölték, hogy működik az öreg vízimalom, lehet jönni gabonát őröltetni. Végül odaértek, a szülői házhoz. Regő édesanyja boldogságában hol sírt, hol meg nevetett. Hol Regőt ölelte, hol meg Katicát.

- Én is kérek! Én is kérek ölelést, simogatást! - körözött köztük Loncsos farkcsóválva. Az őzike kicsit távolabb legelészve figyelte a boldog társaságot, meg a követelőző kutyust.

- Édesanyám! Mostmár van otthonunk, van munkám! Van feleségem. Jön e velünk az erdőszéli vízimalomba lakni? - nézett rá Katicával együtt Regő. Nem volt kérdés, hogy az idős asszony velük tart e. Így már hárman tértek haza, az új otthonukba. És nagyon boldogan éltek az erdőszélén, patakpartján épült öreg vízimalomban.