Az öreg vízimalom titka 4. rész

Az öreg vízimalom titka 4. rész.

A favágók reggel korán keltek, a hajnali madárkórus ébresztőjére. Tetszett Regőnek a favágók élete is, mert bár keményen kellett dolgozni, de szép és szabad élet volt. Azonban itt is letelt az ideje. Az emberek most más vidéken kaptak munkát, Regő azonban oda már nem tartott velük. A fizetsége négy öl fa volt. Az ő részébe belevéste a nevét, majd Loncsosra nézett.

- Na kutyám! Ideje lenne saját lábra állni! - vakarta meg a fejét Regő. - Tudod mi az én titkos vágyam? - tette fel a kérdést a négylábúnak. A kutyus kérdőn nézett rá. Közben folyamatosan csóválta a farkát, jelezve, hogy nagyon figyel szeretett gazdájára. De a választ már nem volt ideje meghallgatni, mert az erdőn keresztül őzek vágtak át. Bármennyire is szerette Loncsos a gazdáját, most az őzeket mindenképpen meg kellett hajtani. - Majd jössz! Ha kifutottad magad! - szólt hátra a kutyának, és Regő elindult a kiszemelt ösvényen. A hatalmasra nyúlt fák, már az ismerősei, sőt, a barátai voltak. Az ösvény a patak mellett vezette az ifjú vándort. A víz csobogása, és a madarak éneke mintha csak azt jelezték volna, hogy jó helyen jársz Regő! Azonban, most úgy tűnt, mintha az erdő itt  még sűrűbb lenne, de Regő csak ment tovább a patak medrét követve. Közben dalolva lépegetett tarisznyájával a hátán, Loncsossal az oldalán. Most Loncsos mintha szagot kapott volna előre szaladt, aztán meg vissza a gazdájához. Újra előre, és újra vissza. Mintha csak azt mondaná:

- Gyere már gazdám! itt van valami érdekes! Siess már! Ne andalogj! Én már látom! - hívta izgatottan a gazdáját. És ekkor már Regő is kilépett az erdő sűrűjéből. Előtte egy tisztás volt, amit a patak szelt ketté, a patak mellett pedig egy régi vízimalom. Regő elképedve állt meg.

- Szóval te vagy az a régi vízimalom! És hosszasan vizsgálta az épület kedves alakját. A tető kicsit roskadozott, a malom kereke foghíjas volt, és alatta a patak egykedvűen csordogált. Az udvart benőtte a gyom, és a cserjék. Néhány elhagyott eszköz, és edény kuksolt az elnyúlt fű fogságában. Az ajtókat és az ablakokat sűrű pókháló szőtte be. Regő levette a tarisznyáját, megmosdott a patakban, és Loncsossal együtt leült megpihenni a fa árnyékában. A fejét kitámasztva gondolkodott.

- Tudod Loncsos, ez az a vízimalom, amiről mindenki beszél. Jó lisztet őrölt itt a molnár. Szerették az emberek, és szívesen hozták ide a megtermelt gabonájukat. Jó volt a minősége, és itt volt a közelben. De most nézd milyen rossz állapotban van. Nagyon sok munka van rajta. Tudod mit? Rendbe tesszük! Kijavítjuk! És ez a malom újra a legjobb lisztet őrlő vízimalom lesz itt a környéken. - mondta Regő elszántan, Loncsosnak. A kutyus nagyon örült a gazdája lelkesedésének, még akkor is, ha egy szót sem értett belőle. De ahogy mondta! Azt nagyon szerette, mert tele volt szeretettel, és lelkesedéssel. Mintha csak az itt élő állatok is megörültek volna ennek a jó hírnek, megfeledkezve a látogató emberről, és a négylábúról, lázas munkába kezdtek. A ház melletti fán lakó mókus végig futott a megszokott útvonalán. A fából készült lapát keréken pattogott le, majd a földet végig pásztázva nézett ennivaló után. Regő erősen fogta vissza a kutyust, nehogy a mókuskát is megkergesse. Aztán mintha megsejtette volna a veszélyt jelentő helyzetet a kismókus, gyorsan felkaptatott a lapátkerék fogain, majd onnan a fára. Regő most már elengedte a kutyust, aki eszeveszett idegességgel ment végig a kis állat által otthagyott nyomokon. A harkály is serényen kopogtatott a fák derekán, ügyet sem vetve a két idegenre. Közben két őzike is benézett, hogy a szokásos helyükön tudjanak pihenni. De mivel idegeneket láttak az udvarban, sarkon fordultak, és elbaktattak.

- Látod Loncsos nem is vagyunk egyedül! Van itt élet. És nem látok én itt semmilyen rejtélyes dolgot sem. - mondta Regő vidáman a kutyusnak, majd neki látott rendbe tenni az udvart.

Folyt.köv.