Az öreg vízimalom titka 9. rész

Az öreg vízimalom titka 9. rész.

Hazaérve, Regő egy fakerítéssel védett, árnyékos kuckóba tette az őzikét. Szalmát is terített alá, hogy kényelmesen feküdjön. Majd így szólt Loncsoshoz!

- Te most itt maradsz! Vigyázz rá! Én elmegyek, hogy szerezzek neki ennivalót. - nézett a kutyusra. Loncsos, a gida és a gazdi között pattogott, és ide oda szaladgált. Mint aki nem tudja eldönteni, mit tegyen. De aztán végül, az őzsuta mellől nézte Regő távolodó alakját. Majd pedig betartva az ígéretét, leheveredett a kerítés mellé, így őrizve a kisgidát.  A fülei minden neszre megmozdultak, és éberen fülelt a hangok irányába. De eddig semmi komoly nem történt. A mókuskák futkározásán, a harkály kopácsolásán, és néhány madárhangon kívül nem volt más nesz. Néhány óra múlva Loncsos léptek zaját hallotta. De valamilyen másféle hang is megütötte a fülét. Most felpattant, és izgatottan,  közben pedig morogva közelített a jövevények felé. Ekkor már feltűnt Regő alakja a fák közül, de nem egyedül jött. Egy kötélen vezetve lépegetett mellette egy kecske. Néha le-le hajolt, hogy az útszéli finom fűből legeljen. Aztán hangos mekegéssel üdvözölte a morgó négylábút.

- Na meghoztam a felmentő sereget! A szomszéd tanyáról van! Fáért cserébe kaptam. - szólt a kutyushoz Regő. - Ne félj már tőle! Nem bánt! - mondta Loncsosnak, akinek egyáltalán nem tetszett az új lakó. Főleg, hogy két hegyes szarvat viselt a feje tetején. A legény a kerítéshez kötötte a kecskét, hozott ki egy edényt, majd abba fejte a tejet. Az illatos friss italt már vitte is az őzsutának. Nem volt egyszerű megtanítani, hogy most másféleképpen tud táplálékhoz jutni. Először Regő az ujját mártotta a tejbe, majd oda nyújtotta az őzike orra elé. A kicsi szagolgatta, aztán megnyalta a finom tejecskét a legény ujján. Regő most az edényben lévő italt dugta az őzike orra elé. Először még ügyetlenkedve, de aztán már szépen kiitta a tálból az összeset. Ebben a tortúrában elfáradt az őzsuta, és erőtlenül hajtotta vissza fejét a lábára.

- Pihenj csak! - simogatta meg Regő. - Pár óra múlva újra jövök. És hagyta az őzikét a kuckójában tovább pihenni. Regő most már tudva, hogy az őzikének jó helye van, és kapott friss tejet is, így nekiláthatott a saját feladatának. A vízimalom megjavított kerekét a patakba engedte. Az eddig egykedvűen csordogáló patak, most mintha életre kelt volna, és vígan, csobogva kezdte forgatni a kereket. Hanem a kerék csak nagy nehezen adta meg magát. Csikorogva, jajgatva kezdett el forogni. Regő hozott még zsírt, bekente a nyikorgó alkatrészeket, és innentől már a kerék is vidámam táncolt körbe körbe, pancsolva a patak vizében. Látva, hogy itt minden rendben, felvette hátára a búzával telt zsákot, és felöntötte a garatra. A szemek csak úgy pattogtak a malom kerekek között. De a végeredmény gyatra lett. Pedig úgy tűnt, hogy minden rendben működik. Mégsem lett belőle finomliszt. Regő most a ledarált búzát újra felöntötte, hátha jobb lesz az eredmény. A malomkerekek forogva tették a dolgukat, de semmi. Nem lett jó minőségű liszt belőle. Regő búnak eresztette a fejét, hogy hiába volt minden eddigi munkája, hiába találta meg a kulcsokat, itt áll egy jól működő, de makacs vízimalommal, ami mintha elhatározta volna, hogy nem fog lisztet adni a legénynek. Regő lehuppant a földre, és fejét a tenyerébe fektetve búslakodott. Aztán eszébe jutott az őzike! Felpattant, hogy megnézze. A pöttyös hátú bár feküdt, de a fejét emelgetve nézelődött. Regő megint megfejte a kecskét, aki addig a patak parton legelhetett a szép zöld fűből. Majd ahogy megígérte, jött az őzsutához, hogy újra megkínálja tejjel. Az őzike most ügyesebben fogyasztotta el az uzsonnát, és látványosan javulni kezdett az állapota is.

Folyt.köv.