Élet az öreg vízimalomban.
Miután mindannyian felocsúdtak a meglepődésükből, nem győzték faggatni Elemér apókát. Apókának egyre több minden jutott eszébe a múltjából. De a csónakon még gondolkodnia kellett.
- Hogy is volt? Hogy is volt? fogta két kezével az asztalnál a fejét. Kicsit még ütögette is, hogy eszébe jusson a többi emlék is.
- Elemér bátyám! Mi lenne, ha a csónakba ülnénk, és vissza felé mennénk, amerről jött. Hátha beugrana így az emlékezete - javasolta Regő.
- Nem rossz ötlet! - mondta apóka.
- De hiszen most derült ki, hogy él édesapám! És most engedjem el? - nézett Katica apókára könnyes szemmel. - De az is igaz, hogy minél előbb, annál jobb. Menjenek kendék, és derítsenek ki mindent! - egyezett bele Katica az utazásba. Aztán pakolt nekik kenyeret, perecet, szalonnát hagymát az útra. Ilka mama egy bőr erszénybe tett oda ilyen olyan kenceficét, hátha szükség lenne rá. Másik erszénybe mindenféle gyógyteát, lázra, torokfájásra.
- Hozzál fiam egy zsák lisztet is, hátha jól jön még - kérte Regőt apóka. Miután mindent bepakoltak, és éppen indulni akartak, Loncsos is beugrott a csónakba.
- Nem jöhetsz most velem kiskutyám! - simogatta meg bozontos szőrét a hűséges ebnek. - Vigyáznod kell Katicára, és Ilka mamára! Megértetted? - parancsolta ki Loncsost a csónakból Regő. Aztán elindultak. A kutyus még szaladt a patak parton mellettük, de aztán vissza futott Katica és Ilka mama mellé. A két férfi az úton sokat beszélgetett. Regő mindent elmesélt töviről hegyire, hogy hogyan tanulta ki a kovácsmesterséget, hogyan lett pék, és hogyan talált rá az öreg vízimalomra. Azt is elmesélte, hogyan tudta szép sorban megjavítani a hibákat, és hogy hogyan lelt rá az eldugott kincsekre. Közben ahogy eveztek, csodás táj tárult a szemeik elé. Belefeledkezve a fák bokrok szépségébe, hallva a víz csobogását, komótosan haladtak. Egyszer csak feltűnt egy gyalogút ami mellett elsiklottak. Az ösvény az erdőbe vezetett.
- Várjunk csak! - tette le az evezőt Elemér. - Menjünk vissza! - mondta Regőnek. Az ösvényen kicsit túl, kihúzták a csónakot, és a bokrok közé rejtették, hogy takarásban legyen. Majd a tarisznyájukat a vállukra vetve, elindultak a kitaposott keskeny csapáson. Ahogy ballagtak, hol egy nyuszi vágott előttük keresztül, mintha kilőtték volna, hol egy fácánkakas röppent fel közvetlen mellőlük a bokor takarásából, ijesztő hangrobbanás kíséretében, a frászt hozva a fáradt vándorokra. Ijedtükben mindketten a szívükre tették a kezüket, és megálltak néhány percre. Ahogy így állnak, Elemér kezdett kicsit jobban körülnézni.
- Ismerősnek tűnik ez a környék - mondta lassan pásztázva a bokrokat. Beljebb, az egyik bokor alsó ágán, egy kis rongy darabot lengetett a szél.
Közelebb léptek, és ahogy széthajtották a bokor ágait, feltűnt egy bőrtömlő. Mindkettőjüknek ismerős volt, hiszen Regő hasonló bőrtarisznyában találta az eldugott kulcsokat leveleket, Elemér pedig megismerte a vizes tömlőjét.
- Ez az én tömlőm. Ez pedig a nadrágomból szakadt ki - mondta elgondolkodva apóka. - Itt pihentem kicsit, de valamiért menekülnöm kellett - tette még hozzá. Feltűnt egy kevésbé kijárt út, és most ott mentek tovább. Nem adták fel, keresték az állomásokat, ahol apóka járt. Ahogy mendegélnek, enyhe füst szag kúszott feléjük.
- Ez ismerős. Ismerős illat - szimatolt a levegőbe apóka.
- Na! Jó lesz ez! - mondta Regő. És ekkor feltűnt egy kis ház nádteteje. Közelebb érve egy kislány repült ki az ajtón.
- Elemér apó! De jó hogy, megint itt vagy! - ölelte meg az öreget. Apóka is szeretettel ölelte a kislányt.
- Édesanyád hogy van? - kereste a szemével a kislány anyukáját.
- Jobban van! Hála neked! - válaszolta vidáman a szőke hajú leányka. - Jöjjenek! - invitálta be őket a szegényes kunyhóba. Regő, és Elemér kíváncsian közeledtek a ház felé. Bent a házban dúdolva kavargatta az ételt egy barna hajú kontyos nő.
- Elemér bátyám! Hát sikerült eljutni hozzánk! Már nagyon vártuk! - mondta felszabadult örömmel a nő, apókához fordulva - Hát üljenek már le! Aztán meséljék el, mi történt, mióta nem láttuk! - kínálta székkel a háziasszony a vendégeket.
- Bizony hosszú a történet, nem is tudom hol kezdjem! - nézett az öreg szeretettel a nőre, és a kislányra. Most segítségre is szükségem van. - tette még hozzá apóka.
- Na de mielőtt belekezdenének, fogadjanak el egy tányér szegényes ebédet! Biztosan elfáradtak, és megéheztek a hosszú út során! - mondta az asszony miközben tányérokat tett az asztalra.
Folyt. köv.
További mesék a https://www.esztimese.hu oldalon! “Eszti-mami meséi” Szeretettel várlak ott is!
Ubulka4
2024-11-17 21:43
Koszonjuk a mai reszt is, varjuk a folyatatast!
Mesekuckó
2024-11-17 21:46
Kedves UBULKA4! Köszönöm!❤️
MylkA
2024-11-17 21:56
Nagyon szépen köszönjük!
Márton Fiers
2024-11-17 22:08
Köszönjük! "Szerencsére" későn fekszünk. Általában már meglepetésként itt az új rész. Kedves Eszti-mami! Előre meg van írva a mese, vagy napról napra találod ki? Nagyon szeretjük! Márton, Annamária, Gabriella
Mesekuckó
2024-11-17 22:17
Kedves MYLKA!❤️
Mesekuckó
2024-11-17 22:22
Kedves MÁRTON FIERS! Nagyon örülök, ha tetszik! :) Kell néhány nap, hogy megszülessen egy újabb rész, de ahogy kész, teszem ki.❤️
Anti
2024-11-18 20:15
Köszönjük Eszti-Mami a mesés meséket! :) Minden este hatalmas az izgalom, hogy felkerült-e egy-egy újabb vízimalom vagy diófa vagy bármilyen eszti-mami mese.
Mesekuckó
2024-11-18 21:14
Kedves ANTI! Köszönöm a kedves visszajelzést, nagyon sokat jelent! :) ❤️
Petra Kerékgyártó
2024-11-18 21:33
Kedves Eszti Mami! Kisfiam szerint "már-már túl izgalmasak" ezek a részek! :) Nagyon szereti, nagyon várja (velem együtt) minden este a folytatást! :) Köszönjük!
Mesekuckó
2024-11-18 22:06
Kedves KERÉKGYÁRTÓ PETRA! Nagyon örülök, ha tetszik! Köszönöm a kedves visszajelzést!❤️