Édesanyám óvónő volt, így gyermekként rengeteg mesét hallottam tőle, amelyeket több alkalommal el is báboztunk vagy dramatizáltunk. A mai napig , ha magányos vagyok vagy rossz dolog ér, a mesék világába menekülök.  A mese olyan világokba repít el, ahol szabadon szárnyal a fantázia, és az lehetek, ami csak akarok. 

Anyaként én is rengeteget meséltem a kisfiamnak, hol mesekönyvből, hol a képzeletem szültéből. Az utóbbit mindig nagyon élvezte, és várta a folytatást. Ekkor fogalmazódott meg először bennem, hogy ezeket a történeteket papírra kellene vetnem. 

Egy alkalommal a kisfiamat megcsípte egy méhecske. Nagyon rosszul élte meg, és ettől a naptól kezdve félni kezdett a méhektől. Ha véletlenül  megjelent egy a közelében, ő pánikszerűen menekült. Szerettem volna, ha legyőzi a félelmét.  Így születtek meg a Zümi mesék.