Egész életemet átszőtték és átszövik a mesék. Mások meséi, és hosszú ideje már a saját meséim is. 

Az én történetem akkor kezdődött, amikor még az Öcsikémmel aludtam egy szobában (nem most volt... :D ) és minden este meséltem Neki. Egyik este azonban fáradt voltam, és leszerelési céllal bedobtam a szerintem mindenki által ismert (és nem túlságosan kedvelt :)) Volt egyszer egy kilincs, tovább nincs "mesét". Ezúttal azonban volt tovább, mert addig nyúzott Bence, amíg dacból elkezdtem azt mesélni, hogy: Volt egyszer egy citrom... És akkor hirtelen megszületett az első saját mesém.

Bevallom őszintén semmire sem emlékszem belőle, meg másnap sem emlékeztem, amikor az Öcsikém csillogó szemmel kérte az előző esti citromos mesét. Annyi rémlik, hogy fordulatos és izgalmas volt, és jó ideig költöttem még újabb részeket.

A hős Citrom kalandjai aztán feledésbe merültek, de mióta anyuka lettem, újra előtérbe kerültek, mások meséi mellett, a saját meséim. Van néhány visszatérő szereplőm is, de többnyire változatos a 3 gyerek kívánságlistája. Brekilaki Wilfred a Szederkerti mesékből, Barbie és családja, Pigi a pingvin, Samu a medve, Puszi a rénszarvas, a Hupikék törpikék, a Mancs őrjárat hősei, vagy bárki bekerülhet a választott szereplők közé, sokszor egészen abszurd kombinációban. :D 

A 3 kiválasztott hősből aztán ad hoc egy mesét improvizálok elalvás előtt a 3 csemetémnek.

A másik kedvencem a bábozás, szintén ad hoc mesével, a gyerekek által választott figurákkal.

Őszinte örömömre, ezt a gyerekek barátai is nagyon szeretik, és ha nálunk vannak, mindig kérik tőlem. :) 

Többen bíztattak már egy ideje, hogy írjam le a meséimet, de valahogy mindig elsodortak a "szürke" hétköznapok 3 pici gyerekkel, egy nagy házzal, meg a mókuskerék háztartással....

Aztán egy napon vége lett a halogatásnak, mert jött, látott és (meg)győzött az én drága Eszter barátnőm, hogy itt az ideje annak, hogy meséket írjak a csodás babáiról.

Visszagondolva, fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan sikerült formába öntenem a babás történeteket.

A kezdet még varázslatosan könnyű volt, mert tényleg 1 pillanat alatt pattantak ki a szívemből a mesék az esti altatáskor. A leírási folyamat azonban már komoly kihívás elé állított, mivel tényleg kellett (volna :)) hozzá a manapság oly sokat emlegetett énidő... 

Na igen... Kincs ami nincs... :D 

Eleinte (nagy naívan :)) azt képzeltem, hogy lesznek majd alkotói napjaim, aztán alább adtam órákra, majd az alkalmankénti 1 órának is örültem volna, és végül rájöttem, hogy az értékes percekkel is lehet (és kell :)) gazdálkodni....

Aztán egyszercsak megszületett a Tóparti tündérmese. Sok sírás és nevetés, feladás és feltámadás után világra jött az első könyven is megjelent mesém, amit remélem hamarosan több is követ majd! :)