Az első kis történetem


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 19
  • 2023.
    feb
Mint láthattátok (mármint persze csak aki nézte), a mai nap, megjelent az első kis történetem is, ezen az oldalamon. Már több művem készült, amiket szintén láthattok a

Sziasztok! 

Mint láthattátok (mármint persze csak aki nézte), a mai nap, megjelent az első kis történetem is, ezen az oldalamon. Már több művem készült, amiket szintén láthattok a "feltöltött meséimnél", de azok végig kis versikék voltak, leginkább kisgyerekeknek. Viszont a mai nappal, megírtam egy kis "mikulásos" történetet is.

Tudom nnics karácsony és nem is közeledik, de megfogott az ihlet ezzel a télies kis mesével. Főleg most ugye van az aktuális pályázat, amit biztos többen észrevehettetek, ami a jelek szerint, talán majd most a 2023.dik karácsonyára jelenik meg.

Így leginkább erre hangolódva rá, jött az ötletem, hogy akkor írjak egy ilyen témájú kis rövidke mesét. Mármint mondjuk, az esélyeket nézve, az sem biztos, hogy ezeket a "műveimet" figyelembe veszik a pályázat során, de azért gondoltam, ha már van egy ilyen lehetőség, akkor vágjunk bele és próbáljuk meg hátha...     

Szóval, így jött ez az első kis téli történetem. Remélem néhányotok el fogja olvasni és sokat jelentene, hogyha véleményt is írnátok hozzá. Kíváncsi lennék, hogy nektek, hogy tetszik/tetszenek a feltöltött meséim. Természetesen már most újabbokon gondolkodok, így a napokban (reményeim szerint), még fog érkezni néhány mesécske vagy kis versike. Remélem tetszeni fognak! :)


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
Helga, meseíró, versíró

Ezt a cikket írta: Helga meseíró, versíró

Sziasztok! A nevem Helga. Már kiskorom óta nagyon szeretek olvasni és hat éves koromban, mikor megtanultam írni az iskolában, már kezdett kirajzolódni egy álom a szemem előtt. Író szeretnék lenni. Akkor ott el is kezdtem írni egy történetet. Szintén nagyon szeretem az állatokat, így nem kellett sokat gondolkodnom, mi is legyen a téma. Persze most már teltek az évek, nagyobb vagyok, viszont a legelső kön...