Túl vagyunk az előzsűrizésen és már a szakmai zsűrin a sor, hogy kiválassza a legjobb meséket a beküldött pályázatokból. Persze a közönség szavazatokat sem az előzsűrizés, sem pedig a szakmai zsűri nem befolyásolja, így még mindig van lehetőségetek, hogy ismerőseiteknek, követőiteknek szóljatok, hogy szavazzanak a mesétekre, hogy bekerülhessetek a mesekönyvbe!
Most még nyerhetsz is szavazatoddal, részleteket itt olvashatsz róla >>
Az előzsűrizés során, a több, mint 400 beérkezett pályaművet néztük át, hogy a szakmai zsűri elé azok a művek már ne is kerülhessenek, amelyek arra nem érdemesek mert azok tartalmukban, hosszukban vagy éppen minőségükben nem megfelelőek. Az előválogatásban a Meskete.hu Zrt. tulajdonosai és munkatársai vettek részt és az összesített szavazatok alapján kerültek tovább a művek a szakmai zsűrinek.
Szerencsére nem volt túl sok ilyen mese, de muszáj volt sajnos kizárnunk több művet is, hiszen meg volt szabva mint karaktermennyiség, mind versszak limit és a témát is sokan eltévesztették. A karakterlimitet nem vettük nagyon szigorúan, ezért a 6500-as limit ellenére, tovább juttattunk 7000 karakteres meséket is, de egyértelműen kizárást kaptak a 10.000 felettiek, a legszélső esetben 35.000 karakteres mű is beküldésre került, amit nem tudtunk elfogadni sajnos.
Több mese volt, amelyek nem feleltek meg az "állatos mese" kategóriának sem, mert egyes esetekben nem is volt benne állat, de néhol éppen csak felbukkant vagy mellékszereplő volt benne. Ezeket mérlegeltük és amelyek nagyon nem tudtunk elképzelni egy állatos mesekönyvben, azokat is elutasítottuk.
Voltak olyan "versek" amik nem nagyon találták a rímeket, vagy minőségükben nagyon gyengék voltak, de voltak olyanok amik kiemelkedtek a többiek közül és már most tudok olyanokról, amelyeket nagy örömmel látnék a mesekönyvben.
Ahogy nézegettük a meséket és verseket, akaratlanul is felnevettünk minden alkalommal amikor egy újabb süni volt a főszereplője a mesének vagy versnek, ugyanis ez az állat volt a legnépszerűbb akiről írtatok. Nagyon népszerű volt még a kutya, macska, mókus és a méhecske vagy darázs is, illetve nagyon sok helyen találkoztunk medvével vagy "bölcs bagollyal" és visszatérő szimbólum volt az öreg tölgy vagy öreg/bölcs fa is sok mesében.
Én személy szerint kedveltem azokat a meséket amelyekben feltűnt a CsodaPatak, de nem minden ilyen mű került be a TOP 100 mese közé, amelyeket a szakmai zsűri megkapott tőlünk. Nagyon kedveltem az érzékenyítő témákat amelyben esetleg sérült, árva, örökbefogadott vagy valamilyen fogyatékkal élő szereplők is megjelentek, de sajnos ezt a témát sem tudta mindenki jól megírni. Többször is fellelkesültem a mese elején ha az jól indult, de a végére nem tartogatott semmi érdekeset, nem volt tanulsága, nem volt méltó befejezése. Sőt, olyan is volt, amely már az elején is egy másik mesére vagy részre hivatkozott, ezek az egy sorozat részeként megírt történetek, amelyek nem állják meg a helyüket különálló részként, szintén nem jutottak tovább.
Nagy fejfájást okoztak továbbá a fantázialények és a kihalt állatok. Merthogy a dínók és a sárkányok azok most állatoknak számítanak-e?! Hát úgy döntöttünk a dínók azok végülis állatok akárcsak egy mamut, de a sárkányok azok fantázialények, hiszen ők soha nem is léteztek, mint a tündérek, ezért a köréjük épülő mesék sem jutottak tovább és a dínósnál is nagyon megnéztük mennyire hangsúlyos a történetben az állatokkal való kapcsolata.
Szóval nagyon nem volt most sem könnyű dolgunk, de úgy érzem sikerült a legjobb, arra érdemes meséket megszavaznunk, és innen már a zsűrin múlik, hogy melyik meséket juttatják be a mesekönyvbe!
Az ide évben egy-egy újdonságot is tartogatni szeretnék a zsűritagoknak, amellyel meglátjuk élni fognak-e. Minden zsűritag egyenes ágon beszavazhat egy-egy kedvenc mesét is (mint amikor a Megasztárban vagy X-faktorban? arany jegyet kapott az élő show-ba valaki), minden zsűritag egy-egy mesét vagy verset garantáltan bejuttathat a mesekönyvbe, ezeknél fel is fogjuk tüntetni hogy X.Y. zsűritag kiemelt ajánlása alapján került be. Az is előfordulhat, hogy én magam is egy művet beszavazok, mert van egy személyes kedvenc versem. Ha a többi zsűritag élni fog ezzel a lehetőséggel, akkor én is ;)
+1 érdekes véletlen a végére: A beküldött művek közül 3 olyan volt, amelynek az volt a címe, hogy "A barátság" :)
Ezt a cikket írta: Gutási Gábor meseíró
Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 7 éves kisfiú és egy 3 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő infor...