Az alábbi listában találhatod azokat a meséket amelyeket mindegy hangoskönyvként, hangosmeseként, mesefelolvasóink előadásában meg is hallgathatod ha bejelentkeztél. Ehhez viszont regisztráció szükséges!
A családiház kertjében egy kutyus hűsölt a fa alatt. Erősen sütött a nap, behunyta a szemét, hogy egy kicsit pihentesse. A kerítés mellett a bokrok t...
~3 perc MEGHALLGATOMJanka nyári bakancslistája Augusztus utolsó napján Janka az íróasztalánál üldögélt és egy papírlapot nézegetett. A lap tetején ez a felirat állt: “Nyári bakancslista”. A k...
~4 perc MEGHALLGATOMMosolysziget nincs messze tőlünk, sokszor mégis nehezen találunk rá. Talán azért, mert mindig változtatja a helyét. Az a két kisfiú, akikről ez a történet szól, kivétel...
~3 perc MEGHALLGATOMA kis kert zöld pázsitján vidáman ugrándozott Nyuszóka. A testvérek úgy szaladgáltak a nyomában, mintha kergetnék, ő azonban tudta, hogy játékból teszik, és így...
~3 perc MEGHALLGATOMA sárkány, aki barátra vágyott Anya a fotelben ült Zsombor ágya mellett és mosolyogva nézte alvó gyermekét. A hat éves kisfiú pár perce hunyta le szemét és már az álm...
~3 perc MEGHALLGATOMMessze az emberek országaitól a kék tengereken túl, ott, ahol a madár sem jár, volt egy óriási terület, melyet a be nem teljesült kívánságok népesítettek be. Évezredek ...
~3 perc MEGHALLGATOMA földalatti kuckóban lefekvéshez készülődött a menyét család. Négy kis kölyök várta, hogy a mamájuk betakargassa őket az ágyikójukban. A legkisebb összekucorodva f...
~3 perc MEGHALLGATOMEgyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya...
~7 perc MEGHALLGATOMA világ sós vízű tengerei között van egy, mely a gyerekek könnycseppjeiből jött létre. Mikor egy kisember sírva fakad, azok az arcán végig peregnek, de utána sen...
~3 perc MEGHALLGATOM