Jézus mondásának teljesedni kell

Jézus mondásának teljesedni kell.

Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy szegény ember; ez egy nagy pusztán épen az országut mellett lakott, egy uraság majorjában kerülősködött, még akkor, mikor Jézus a földön járt. Egyszer épen utazott Jézus Péter apostollal és épen annál a pusztánál rájok esteledett. Bement Jézus szállást kérni a szegény emberhez, de a szegény ember azt mondta: uram! nem adhatok, mert a feleségem gyermekszülésben szenved, alkalmatlan volna itt a hálás. De Jézus mondá: mindegy az, uramfia, azért csak itt hálunk (mert setét volt, mint a kulimáz); s letelepedtek Jézusék. Volt ott már akkor szállva egy gazdag kereskedő is, a ki épen szalonnát sütött. A szegény ember felesége igen jajgatott kinjában. Egyszer mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, hogy ne kinlódjék már olyan sokáig. Ekkor azt mondja Péter apostolnak: eredj ki csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Akkor Péter kiment, de nem látott semmit az egen, s bemene megint a házba. Egyszer ujra igen jajgat a szegény asszony. Megint mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne kinlódjék már tovább. Megint mondja Péternek: eredj csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Kimegyen Péter, néz föl az égre, lát egy kardot. Akkor bemegyen, mondja Jézusnak: uram, nem látok én csak egy kardot. Akkor mondja Jézus: na, meglesz már mindjárt. Ekkor megint jajgat a szegény asszony; megint mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne kinlódjék tovább. Most megint azt mondja Péternek, eredj csak Péter, nézzed, mit látsz az egen. Kimegyen Péter, de nem lát semmit; mikorra bement, már a gyermek megszületett.

Jézus nem ugy adta ki magát, mintha ő lett volna Jézus, hanem mint pap. A szegény ember mondá, hogy áldaná meg gyermekét. Jézus megáldván, látá, hogy fiu a gyermek, mondá a kereskedőnek: van az urnak egy kis lánya, ez a fiu, ha megnő, azt fogja elvenni. A kereskedő felcsattant, hogy hát hogy venné el az ő lányát olyan szegény ember fia; de Jézus azt mondá, hogy az ugy lesz.

Más nap elment Jézus Péterrel a maga utjára, valamint a kereskedő is a magáéra. Egyszer hát darab idő mulva a fiu megnőtt és igen derék legény válott belőle; az apja megmondta, hogy mit mondott neki, mikor született, egy papi ember; ő is felszedte vette magát, ment házasodni oda, hol a gazdag kereskedő lakott. Megyen hát, mendegél hetedhét ország ellen, megtalál egy várost. Már igen ehetett volna; s bement ott egy vendégfogadóba, hogy majd eszik valamit; látja, hogy ott van egy uri ember, s ez az uri ember épen az a kereskedő volt, kinek a lányát ő megkérni ment. Mi járatban vagy, fiam? kérdi tőle a kereskedő, hol lakol? Ő mondja, hol lakik, mi járatban van; a kereskedőnek mindjárt eszébe jutott, hogy hát ki lehet az a fiu. Kérdi tőle tovább: hát mifélének a leányát veszed el? Egy gazdag kereskedőét, mondá a fiu. Mondja aztán a kereskedő: na, én vagyok az a kereskedő; hanem várakozz; irok én mindjárt egy czédulát a feleségemnek, hogy adja oda neked leányomat, mert én utazom a tengerekre, nem mehetek vissza.

A kereskedő pedig nem azt irta feleségének a czédulára, hogy adja oda leányát, hanem hogy mihelyt oda megyen, egyszerre rudalja ki. A fiu, mivel olvasni nem tudott, azt gondolta, hogy az van a czédulára irva, hogy elkapja a leányt; ment nagy örömmel a város felé, a czédulát kalapjához dugta. Egyszer már igen elfáradt, megizzadt, eldült egy árokhányásra, és ott elaludt. Megyen arra három diák; meglátják a czédulát, hogy mi van rá irva, kivették a kalapja mellől, avval azt irták rá, hogy adja oda leányát a kereskedőné a legénynek, azzal tovább mentek. Egyszer felkél a legény, megyen mendegél, eléri a várost, bemegyen a gazdag kereskedőnél, oda adja a czédulát. Mindjárt igen szivesen látták, sütöttek, főztek, vendégelték a legényt; a leány igen belé szeretett, mert ám szép fiu volt; azután rövid időn megesküdtek.

Egyszer haza megyen a kereskedő, látja, hogy ott van a fiu, s egészen neki veresedett mérgében, de már késő volt; mindig szidta, mocskolta a fiut. A fiu is megunta mindig ezt hallani, egy nap felvette magát, köszönt a feleségének, avval elindult, hogy megkeresi az apját. Utjában, a mint megyen, mendegél, találkozik egy urral. Hová mégy, szegény ember? Megyek az apám házához, felelé emez. Egy dolgot biznék én rád, ha megcselekednéd. Mit? mondja a legény. Eredj a napistenhez és kérdezd meg tőle: miért jőn fel oly vigan, és miért megyen le oly szomoruan? A fiu is kész volt, ment hetedhét ország ellen, s talál egy kis folyóvizet. Látja, hogy ott a csónakban van egy ember; a seggi a csónakhoz, a keze meg a lapáthoz van ragadva. A mint viszi által felé a vizen a fiut, kérdi tőle: hová mégy, fiam? mert már ősz volt az ember. Én bizony megyek a napistenhez, mondá a fiu, megkérdezni, hogy miért jön oly vigan fel és miért megyen le oly szomoruan. Ekkor mondja neki az ember: ugyan édes fiam, kérdezd meg, hogy hogy van az, hogy én itt vénültem meg ebben a csónakban, és mégsem tudok innen szabadulni. Jó, öreg apám, hát megkérdem.

Megyen a fiu, mendegél; közeledett a naphoz, már szinte égette orczáját, mikor egyszer kiáltja a napisten: megállj, mit keressz itt? Megiedt a fiu, de azután mégis mondá a napistennek: én bizony azt jöttem kérdeni: miért megyen le a nap olyan szomoruan és miért jő fel oly vigan? Mondja neki a napisten: azért száll le szomoruan, mert akkor már minden ember elfárad és boszus, de reggel megujult erővel megyen kiki a maga munkájára. No, jól van; már ezt tudta a fiu. Azután kérdezé: miért van, hogy a hol egy vizen átjöttem, egy ember már ott vénült meg, mégsem tud onnét szabadulni, s mondta nekem, hogy kérdezzem meg: hogy hogy tudna onnét kiszabadulni. Mondd meg neki, hogy ha valaki a csónakjában lesz, csak azt mondja neki: halbert! mindjárt az ragad oda, de addig ne mondd, mig a csónakban leszesz, mert te ragadsz ott. Ment hát visszafelé nagy örömmel a fiu; elért a vizhez, kérdi tőle a vén ember: no, hát mit mondott a napisten, miért száll le a nap szomoruan és miért kél fel vigan. Azért, mondá a fiu, hogy este mindenki elfáradt, kidolgozta magát, de reggel egészen megfrisülve uj erővel megyen a munkára. Kérdi tovább a vén ember: hát azt nem mondta-e, hogy én hogy szabadulhatnék ki? A fiu nem merte mondani a csónakban, hanem felelé: majd megmondom odaki. Mikor kiszállott a csónakból, elment egy hajitásnyira, onnan kiáltotta vissza, hogy a ki a csónakjába ül, csak azt mondja: halbert! mindjárt az ragad oda. Ezzel fütyörészve ment az urhoz, a ki küldte vót őtet a napistenhez. Mikor oda megyen, kérdi tőle az ur: na, hát mit mondott a napisten, miért száll le a nap oly szomoruan és miért jő fel oly vigan? Ő elmondta, hogy azért száll le szomoruan, mert akkor mindenki kifárad a munkában, de reggel azért kel fel vidáman, hogy akkor minden ember kinyugodta magát és vigan megyen a munkára. Ekkor az ur egy szekeret aranynyal, ezüsttel megrakatott, a fiut rá ültette és ugy küldte haza. A felesége már a ganajrul várta a fiut. Látja, hogy jön egy kocsi az uton, de nem gondolta, hogy azon az ura jő. Egyszer látja, hogy nyilik a kapu és a kocsibul az ő ura száll ki; mindjárt megörült, összecsókoloztak. Rakolják befelé a sok drágaságot; kérdezi vejétől a kereskedő: hol vette azt a sok drága kincset. A napistenhez jártam, azért kaptam ezt mind. A kereskedő ugy értette, hogy a napisten adta, s megindult hazulról, hogy ő is oda megy. Megyen, mendegél hetedhét ország ellen, s megtalálja a kis vizet, a min által kellett menni; a vén ember elkiáltja magát: halbert! Ő mindjárt szabad lett, a kereskedő seggi ragadt a csónakhoz, a lapát a kezéhez, s most is ott ül, ha meg nem holt.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Magyar népmesék
Válogatta és szerkesztette: Erdélyi János
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu