A szegény ember és a halál

A szegény ember és a halál.

Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi gyermeke volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az utolsó megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az egész világ komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, hogy hátha találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, mendegél, egyszer megtalálja Jézust. Hová mégy te szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek keresztapát keresni, ha találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha se fáradj más után, majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja a szegény ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember feleli: nem kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted.

Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. Mondja neki a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, keresztapát keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a halál neki: soha se fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja fiadnak. Hát ki vagy te? kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, mondá amaz. Na, jó! téged elfogadlak keresztapának, mert te a jót is, a roszat is egyformán szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere be nálam, hadd vegyem fel az én ünnepi köntösömet, mert igy rám ismernek. A szegény ember is bement a halál házába, s elrémült mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely a halál házában égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt? Azt mondja a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és csak addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, mely már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény ember a halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én gyertyámat, hiszen már mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem lehet, jó koma, senki gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás megharagudnék rám, nem vón kit feltámasztania. No de mégis addig kunyorált a szegény ember, hogy csakugyan megtoldotta egy szállal a halál az ő gyertyáját.

Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget, keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott; ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, hogy ha ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe áll, mindjárt meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. A szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, mint a kinek olyan nagy hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani urakhoz, királyokhoz és igen meggazdagodott. A halál mondá neki, midőn házátul elment, hogy látogassa meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem látogatta meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne menni a halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az üveg hintóba, mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, mendegél a halálhoz a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál házához, talált az uton egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a hintajába, kérdezé tőle, hogy miért sirna. Azt mondja a kis gyermek: azért sirok, mert megvert édes apám, hogy az imádságból egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát melyik volt az a szó? a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig mondotta a miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja: hát az ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben. Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig a nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem haltak.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Magyar népmesék
Válogatta és szerkesztette: Erdélyi János
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu