A barátság

A barátság.

A barátság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis róka, akit Maszatnak hívtak. Maszat egy nagy, sűrű erdőben élt, ahol minden nap újabb és újabb kalandot keresett. 

Egy este, amikor a Nap már lenyugodni készült, és a sötétség lassan beborította az erdőt, Maszat úgy döntött, hogy elindul egyedül egy éjszakai kalandra. – Ma este biztosan valami izgalmas dologra bukkanok – gondolta, és elindult az erdő mélyébe. Az árnyékok egyre hosszabbak lettek, és a holdfény szelíden megvilágította az utat. Ahogy haladt, hirtelen zajt hallott a bokrok között. Megállt, és fülelt. Egy kis nyuszi ugrándozott elő a bokrok közül, és Maszat elé pattant. Maszat már ismerte a kis nyuszit, együtt jártak óvodába, szeretett vele játszani, de a többiek sokszor kicsúfolták a „furcsa” párt.

– Szia, Pofi! – köszöntötte Maszat barátságosan. – Mit csinálsz itt ilyen későn? – Szia! – felelte a nyuszi. – Én csak egy kis éjszakai rágcsálni valót keresek. Te merre tartasz? – Kalandot keresek – mondta büszkén kihúzva magát Maszat. – Szeretnél velem tartani? A nyuszi elgondolkodott, majd bólintott. – Miért ne? – mondta. – De vigyázzunk, mert az erdő ilyenkor tele van félelmetes hangokkal és sötét árnyékokkal. Együtt folytatták útjukat, amikor hirtelen egy mély, bölcs hang szólalt meg a fejük felett. Egy nagy bagoly ült egy vastag ágon, és figyelte őket nagy, csillogó szemeivel. – Jó estét, Maszat és Pofi – mondta a bagoly kimérten. – Tudják a szüleitek, hogy egyedül kószáltok az erdő mélyén ilyen késő este? – Jó estét, Bagoly! – válaszolt Maszat. – Kalandot keresünk. Van valami érdekes a közelben? A bagoly elgondolkodott, majd így szólt: – Az erdő mélyén van egy régi, elhagyatott házikó. Azt mondják, hogy aki elég bátor, hogy odamenjen, az megtalálja a barátság igazi értékét. Maszat és Pofi összenéztek, és bár egy kis félelem bujkált a szemükben, úgy döntöttek, hogy ezt a kalandot nem lehet kihagyni és megkeresik a házikót. Így hát, elindultak a bagoly által mutatott irányba, és hamarosan egy sűrű, sötét részhez értek. A fák itt olyan magasak voltak, hogy a hold fénye alig tudott átszűrődni a lombkoronán. – Ez kicsit ijesztő – suttogta a nyuszi, miközben szorosan a kis róka mellett maradt. – Ne aggódj, Pofi – biztatta őt Maszat. – Együtt minden akadályt legyőzünk. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak az erdőben, a sötétség egyre sűrűbb lett és különös, ismeretlen zajok vették körül őket. Egyszer csak egy nagy árnyék suhant át előttük, és a nyuszi megrettent. – Mi volt ez? – kérdezte vékonyka remegő hangon. – Talán csak a szél – próbálta nyugtatni Maszat, de belül ő is félt. – Menjünk tovább, már nem lehetünk messze. Végül elértek egy tisztásra, ahol ott állt a régi, elhagyatott házikó. A hold fénye megvilágította a roskadozó falakat és a repedezett tetőt. Maszat és Pofi megálltak a bejáratnál, és egy pillanatra elbizonytalanodtak. – Biztos, hogy be akarunk menni? – kérdezte Pofi. Maszat nagyot nyelt, de bátor volt. – Igen, együtt minden félelmet legyőzünk! – mondta elszántan és kézen fogta Pofit, majd előre lépett. Beléptek a házikóba, és körbe néztek. Az ablakokon át csak halványan szűrődött be a holdfény, és mindent vastag porréteg borított. Ahogy körbejártak, egy régi, kopott könyvre bukkantak az egyik sarokban. – Nézd ezt, Pofi! – mutatta a kis róka, és felemelte a könyvet. – Talán ez valami különleges varázs könyv. Kinyitották a könyvet, és csodák csodájára, a lapok között egy kis rajz volt, amin egy róka és egy nyuszi kézen fogva állt egy szép, virágos réten. A rajz alatt egy rövid üzenet állt: "Az igazi bátorság és barátság mindig világosságot hoz a sötétségbe." Maszat és Pofi elmosolyodtak. Megértették, hogy életük legizgalmasabb, legnagyobb kalandja nem a régi házikó felfedezése volt, hanem az, hogy együtt, barátságban, legyőzték a félelmeiket és megtalálták a bennük rejlő bátorságot. – Köszönöm, hogy velem tartottál, Pofi, cimborám – mondta Maszat. – Egyedül nem sikerült volna és nem is lett volna ilyen izgalmas ez az este. – Én is köszönöm, Maszat – felelte Pofi. – Egy ilyen kis nyuszi, mint én, nem is álmodhatott volna ennél izgalmasabb kalandra. A barátságunk a legnagyobb kincs.  – Ekkor a bagoly újra megszólalt a fejük felett, mintha ott lett volna velük végig: – Látjátok? A barátság és a bátorság mindig világosságot hoz a sötétségbe. A két jóbarát már mosolyogva, boldogan indult vissza az erdőn keresztül. Tudták, hogy ezután bármi is jön, mindig ott lesznek egymásnak. Az este után a barátságuk még erősebb lett és megértették, hogy a hasonlóságaik sokkal fontosabbak, mint a különbözőségeik. Nem érdekelte már őket az sem, ha a többiek csúfolódtak, akik, látva a róka és a nyuszi erős barátságát, egy idő után abba is hagyták a csúfolódást.

Így már az erdő mélye nem is tűnt olyan félelmetesnek, hiszen tudták, hogy mindig ott lesznek egymásnak, ha kell. Így élt tovább Maszat és Pofi az erdőben, újabb kalandokat keresve, de sosem feledve azt az éjszakát, amikor megtalálták a barátság igazi értékét.