A Beképzelt Kakas

A Beképzelt Kakas.

Volt egyszer egy farm, ami ugyanolyan volt, mint minden más farm a világon. Hatalmas zöld mező,

ahol békésen legelésztek az állatok, gazdagon termő gyümölcsös, amit aranylóan hullámzó

gabonaföld ölelt körül. A farmer háza épp a kellős közepén állt, így még akkor is mindent látott,

amikor nem dolgozott.

Egy gyönyörű nyári napon éppen a gyümölcsfáit gondozta, miközben – mint mindig – az állatok is

tették a dolgukat. A tehén és a kecskék legelésztek vagy csöndesen kérődztek a fűben, a ló az

istállóban hűsölt, a bárányok pedig az árnyékba húzódva heverésztek. A malac- és a csirkeól már

jóval hangosabb volt. A kismalacok visítva kergetőztek egymással, a tyúkoknak pedig be nem állt a

csőrük kapirgálás közben sem. A kakas unottan nézte mindezt a szemétdomb tetejéről. Semmiben

nem különbözött ez a nap a többitől mindaddig, amig a kakas hirtelen meg nem zavarta ezt az idilli

békességet. Csak látszólag unatkozott, valójában nagyon is gondolkodott valamin.

Mindig is tudtam, hogy én vagyok a legfontosabb állat a farmon. Itt az ideje, hogy ezt az összes állat

tudomására hozzam – gondolta magában.

Nem is várt tovább, egy hatalmasat kukorékolt, jóval hangosabbat, mint hajnalban szokott a

napfelkelténél. A macska, aki a közelben lustán elnyújtózva aludt, ijedtében felugrott és tágra nyílt

szemekkel bámult a kakasra.

– Hogy lehet ilyen hamar reggel, ha még nem is volt este? – csodálkozott a cirmos.

– Nincs még reggel, te ostoba! – korholta a kakas. – Fontos mondanivalóm van, beszélni akarok

minden állattal a farmon. Hívd ide őket a szemétdomb köré!

A macska így is tett, bár nem örült neki, hogy a délutáni sziesztáját ilyen hirtelen megzavarták. A

többi állat sem értette a dolgot, de már csak kíváncsiságból sem mondtak nemet. Nem sok időbe

tellett és a farm összes lakója a szemétdomb körül ácsorgott.

– Csak nem tüzet látsz onnan a magasból, Kakas?! – kérdezte egyikőjük.

– Megnyugodhattok, nincs semmi veszély, viszont elhatároztam, hogy bejelentek valamit.

Az állatok csodálkozva néztek egymásra.

– Talán a farmerral történt valami?

– Nincs semmi baja. Nekünk viszont el kell döntenünk, hogy ki a legfontosabb állat ezen a farmon.

Én, a kakas, úgy gondolom, engem illet meg ez a szerep.

– Neeeeem inkább a farmert? – bégetett meglepetten a bárány.

– A farmert?! – Csattant föl a kakas. – Ő a legkevésbé fontos.

– Beeee tudnád ezt bizonyítani? – akadékoskodott ismét a bárány egy kicsit kételkedő hangnemben.

– Mi sem egyszerűbb ennél. Én keltem föl a farmert reggel a kukorékolásommal, és persze az összes

állatot is. Ha én nem lennék, akkor a farmer elaludna, és nem etetne meg benneteket időben. Késve

fejné meg a tehenet, és késve szedné össze a friss tojásokat. Ti sem kelnétek föl, csak jó későn. A

farmer elkésne a piacról a tejjel és tojással. Soroljam még? Ha én nem lennék, akkor ez a farm

semmit sem érne, és ha nem adtok nekem igazat, akkor felmondok, nem végzem többé a munkám.

A nyomaték kedvéért a végén is kukorékolt egy jó nagyot.

Az állatok csodálkozva egymásra néztek. Tekintetükből szinte sugárzott a felismerés, hogy ebben

igenis van némi igazság. Egy gondolatnyi idő után azonban elnyihogta magát a ló:

– Nyiiiiiiihaha! Nyiiiiilvánvalóan van valami abban, amit mondasz kakas, de senki ne feledkezzen meg

rólam. Ha én neeeeeem lennék, a farmer nem tudná fölszántani földet, mert senki nem húzná az

ekéjét. Akkor pedig nem lenne sem búza, sem árpa vagy rozs. Ugyan mivel etetne meg benneteket?!

Ki húzná el a szekerét a piacra a sok zöldséggel, gyümölccsel, tojással és friss tejjel? Nééééélkülem ez

a farm nem lenne sehol. Ha nem hisztek nekem akkor felmondok, és én sem végzem a munkám.

Meeeeeeg tudjátok majd, hogy ki voltam én!

A kakasnak igencsak nem tetszett a ló magabiztossága, és nemtetszését kifejezve idegesen le-föl

járkált, bár túl sok helye nem volt a szemétdombon. Már épp próbált volna megszólalni, amikor

indulatos ugatást hallott alulról. A kutya nyomakodott előre az állatok lába között, ugyanis azok

olyan szorosan körbeállták a szemétdombot, hogy másképp nem juthatott volna a kakas közelébe.

– Álljunk meg egy pillanatra! – és egy éleset vakkantott. – Belőlem ugyan csak egy van a farmon, de

nem is kell több. Én vagyok a farm rendőre, nekem köszönhetitek a biztonságotokat. Ugyan ki

védene meg benneteket a mindig éhes farkas és a ravaszdi róka fogaitól?! Kerítés nélkül is

összetarom a nyájat, egyet sem engedek elkóborolni. Nélkülem már vagy szétkószáltatok volna, vagy

az ordas tépett volna szét benneteket. Ha nem ismeritek el, hogy én vagyok a legfontosabb, akkor

felmondok és nem végzem többet a munkám!

Egyre feszültebbé vált a légkör. Morgás, zsörtölődés hallatszott minden irányból, néhol pedig jól

kivehetően hallatszottak az egymásnak ellentmondó megjegyzések, úgy mint: „Ez is igaz!” „Nem úgy

van az!”

– Búúúútaság minden, amit eddig mondtatok – bőgött a tehén hátulról. – A legfontosabb dolog a

világon a tej, hiszen azzal táplálja a farmer a gyermekét, abból készül a sajt, tejföl és a túró. Ezt viszi

minden nap a piacra eladni. Ha ez nem lenne, a lónak sem lenne mit fuvarozni. Jó pénzt kap érte,

amiből gabonát vesz és azt elveti. Abból lesz a búza meg a rozs, amivel etet minket és kenyeret süt.

Nem vonhatja senki kétségbe, a tehén nélkül nincsen farm. Ha mégis kételkedne valaki, ám tegye, de

akkor nem adok többé tejet, és tönkremegy a farm.

A kakas feje úgy bevörösödött a méregtől, hogy még a taraja is sápadtnak tűnt mellette. Nem volt

felkészülve ekkora ellenkezésre. Kereste a szavakat, de egy értelmes szót se tudott elkottyantani.

Eközben a tyúkok összefogtak és előre törtek, kihasználva a kakas bénultságát. Egymás szavába

vágva kezdték károgni a magukét.

– Kotkodács, kooootkodács. Nem hallgatunk és tűrjük tovább az elnyomást! Még hogy a tej a

legfontosabb táplálék?! A tojás a legfontosabb! Abból készíti a farmer a mindennapi reggelijét.

Piacra viszi minden nap, hogy mindenki más is rántottát ehessen. Tojásból lesznek az újabb kiscsibék,

akik majd felnőve újra tojást tojnak. Ha a tej megromlik, a tojást még mindig el tudja adni, és azért

kapja a legtöbb pénz. Tyúkok nélkül nincs farm, nincs semmi. Majd megtudjátok, ha nem adunk

többé tojást!

A levegő forrósodni kezdett, ahogy az állatok egymás arcába bőgtek, nyerítettek vagy mekegtek.

Most már senki sem fogadta el a másik véleményét. A korábban békésen egymás mellett élő állatok

úgy néztek egymásra, mintha örökké egymás ellenségei lettek volna. Egymás patáira, csülkeire,

farkaira léptek, és vérben forgott a szemük. Ekkor hallották meg a macska éles, szokatlanul hangos

nyávogását.

– Miauuuu! Miiiiindenki hallgasson el! Tej ide, tojás oda, bár kicsi vagyok, de annál fontosabb. Ha én

nem lennék, az egerek és pockok mind felfalnák a gabonát. Nem lenne a farmernak mit eladni, és

mivel etetni mindannyiótokat. Akkor pedig nem lenne sem tej, sem tojás. Ha én nem vagyok itt,

akkor nincs farm sem. Ne akarjátok hát, hogy felmondjak, helyette ismerjétek el, én, a macska

vagyok a legfontosabb.

A kakas már majd lefordult a szemétdomb tetejéről. Sohasem gondolta volna, hogy ekkora

ellenkezésbe ütközik, pedig még nem volt vége a vitának.

– Beeeee akarom bizonyítani, hogy igenis neeeekem van igazam. Éééééén vagyok a leeeegfontosabb

állat – bégetett a kos. – Ne feledkezzetek meg arról, hogy mit adok én a világnak. Az én gyapjamból

készül a farmer ruhája. Ha én nem lennék, akkor halálra fagyna. A fölösleget piacra viszi és eladja,

hogy senki más se fázzon. Már rég kihalt volna az emberiség, ha én nem lennék, így nem csak a

farmon, hanem az egész világon én vagyok a…

Már nem tudta befejezni a mondókáját a kos. Az összes állat egyszerre bolydult fel. Olyan látványt

nyújtott a farm, mint egy felingerelt, óriási méhkas. Vad nyihogásba, mekegésbe, ugatásba,

gágogásba, röfögésbe és mindenféle más lármába kezdtek az állatok. Rúgni kezdték a port, sőt,

egymásnak is estek. Egymás patáit, csülkeit taposták, füleket haraptak, farkakat húzogattak. Az apró

jószágok lentről fölfelé, a nagyok fentről lefelé lökdösték, bökdösték egymást olyan vadul és

elszántan, hogy csak úgy szállt a szőrrel és tollal elkevert por. Erre a hangos csetepatéra és a

porfelhőre figyelt föl a gyümölcsösben dolgozó farmer. Leugrott a körtefáról, és kezét-lábát nyakába

kapva rohant a mezőre, hogy kiderítse,  mi is történt. Amikor a mezőre ért, elszörnyedt a

látványtól. Elcsattintotta az ostorát, és felkiáltott:

– Csönd legyen, de azonnal! Mi folyik itt? Életemben nem láttam még ekkora csetepatét, pedig már

öreg vagyok.

Az összes állat, mintha villámcsapás érte volna őket, megtorpant és elnémult. Egy nyikkanás nem

sok, annyit sem lehetett hallani, csak a porfelhő kavargott még mindig a levegőben. A kakas törte

meg a kínos csöndet.

– Csak egy kis vitánk volt arról, hogy ki a legfontosabb állat a farmon – mondta meghunyászkodva,

de a hangja már korán sem volt olyan karakán, mint korábban.

– A kakas azt hiszi, hogy ő a legfontosabb – nyihogott a ló.

– A ló meg azt hiszi, hogy ő az! – ugatott a kutya.

Erre minden állat egyszerre újra rázendített: „Ez meg azt hiszi, hogy ő, az meg azt hiszi, hogy ő…”

…és csak mondták, hápogták, bégették, nyávogták, mekegték, röfögték, bőgték újra mind egyszerre.

Már majdnem újra egymásnak estek, amikor a farmer egy hatalmasat dobbantott.

– Elég! Ami sok az sok! Eddig békességben éltetek egymással, és azt akarom, hogy ezután is így

legyen! Nincs olyan, hogy legfontosabb állat! Mindnyájan egyformán fontosak vagytok! Mindenki ad

vagy csinál valamit, ami nélkül szegényebbek lennénk. Még én, a farmer sem érek semmit

nélkületek, de ti sem nélkülem. Menjetek vissza a dolgotokra, és tiszteljétek egymást! Ne azzal

foglalkozzatok, hogy ki, hanem azzal, hogy mi a legfontosabb dolog a világon! Ez pedig az, hogy

becsülettel végezzétek a dolgotokat. A tehén minél több tejet adjon, a tyúk meg tojást, a birka

gyapjút. A kutya védje a farmot, a macska tartsa távol a rágcsálókat, és a ló húzza el a szekeremet

minden földi jóval a piacra, onnan meg vissza ugyancsak megrakodva azzal, ami kell. A kakas pedig

sose aludjon el hajnalban. Mindegyikünk szegényebb lenne a másik nélkül.

Újra egymásra néztek az állatok, és helyeslően bólogattak. Már nem volt a szemükben gyűlölet és

harag, csak a kakas érezte zavarban magát, de annyira, hogy majd lefolyt a szemétdombról

szégyenében. Nem is állt már a taraja olyan peckesen, mint korábban. Először a tehén fordult meg

kérődzésbe kezdve, és lassú léptekkel a legelő felé vette az útját. Aztán a ló is úgy döntött, hogy

visszakullog az istállóba, és folytatja sziesztáját. Szépen lassan minden állat visszatért a helyére, és

mintha mi sem történt volna, az élet is visszatért a régi kerékvágásba a farmon. A farmer is

megfordult, és a gyümölcsös felé vette az útját, elvégre még nem szállt le a nap.

Le kell szedni a termést, hiszen másnap vinnie kell a piacra, aztán majd vetőmagot venni érte és

gabonát, hogy meg lehessen etetni az állatokat! Mert kell a táplálék, hogy a tyúk tojást tojjon, a

tehén tejet adjon …és ennek a történetnek soha nem lesz vége, csak az én mesémnek.