A betlehemi egérke

A betlehemi egérke.

A Betlehem melletti csendes domboldalon, egy apró egérlyukban élt egy kíváncsi kis egérke, akit Mózinak hívtak.

Mózi sosem látott nagyvárost, de a közelgő éjszaka szokatlan zaja és a csillagos ég különös ragyogása miatt izgatott lett.

 A szél halk zene hangját sodorta felé, mintha angyalok dalolnának, és a völgyből beszédfoszlányok érkeztek:

- Király született… a világ Megváltója!

Mózi tétovázott.

Egy egér dolga, hogy elrejtőzzön a világ szeme elől, nem pedig, hogy emberek közé merészkedjen. De a kíváncsiság legyőzte a félelmet.

Szuszogva elindult a falu irányába.

Ahogy a szalmaillatú istállóhoz ért, Mózi megpillantott egy szokatlanul fényes csillagot, amely épp az épület fölött ragyogott.

- Itt valami fontos történik – gondolta, és besurrant a régi deszkák között.

A belső térben békés látvány fogadta: egy fiatal anya ringatta gyermekét, mellette egy gondoskodó apa állt, körülöttük szelíd állatok legelésztek, mintha vigyáznának rájuk.

Mózi alig hitt a szemének.

 A gyermek körül melegség áradt, mintha maga a szeretet sugározna belőle.

 Az egér közelebb óvakodott.

Egy tehén lassan felemelte a fejét és barátságosan bólintott.

- Gyere csak, kicsi egér. Látogatókat várunk ma este.

Mózi kíváncsian közelebb húzódott a jászolhoz, ahol a gyermek feküdt.

A szalmán csillogó harmatcseppek pihentek, mintha az ég könnyei hullottak volna az örömtől.

- Ki ez a gyermek? – suttogta Mózi.

- Ő a Messiás – dörmögte egy szamár, aki lassan megrágott egy szál szénát. –  Aki békét hoz a világra.

- Békét?” – csodálkozott Mózi.  – Egy ilyen kicsi baba, hogy hozhat békét

A szamár mosolyogva válaszolt:

- Néha a legnagyobb dolgok a legkisebbekkel kezdődnek.

Az éjszaka végén Mózi lassan hazafelé indult.

 A csillag fénye még mindig ott ragyogott a falu felett, mintha őrizné az éjszaka titkát.

Az egér szíve könnyű volt, és úgy érezte, ma valami olyat látott, amit sosem felejt el.

És bár kicsi volt, megértette, hogy a legkisebbek is részesei lehetnek a legnagyobb csodáknak.

Mózi a jászol melletti szalmaágyon pihent meg, amikor hirtelen különös nesz ütötte meg a fülét.

Halk léptek zaja közeledett az istálló felől.

 Kíváncsian kihajolt a jászol pereméről, és a bejáratnál megpillantott egy csoport pásztort.

Egyszerű ruhát viseltek, vastag köpönyegeik mögül szalma szálai kandikáltak ki, és arcukon izgatott mosoly ragyogott.

- Nézd csak, itt van! – suttogta az egyikük, miközben az apró jászol felé mutatott. – Az angyal igazat mondott!

A pásztorok letérdeltek a szalmán, és áhítattal nézték a gyermeket.

Mózi közelebb merészkedett, hogy jobban hallja, miről beszélnek.

- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű helyen született! – mondta az egyik pásztor, egy fiatal fiú. – Egy királyhoz palota illene, nem egy istálló.

Az idősebb pásztor mosolyogva felelte: – Az igazi királyt nem az arany vagy a díszes ruhák teszik naggyá. Nézz csak rá! Az egész világ számára hozott reményt.

Mózi kíváncsian figyelte a jelenetet, de alighogy a pásztorok visszahúzódtak, újabb érkezők jelentek meg.

Ezúttal három különleges férfi lépett be az istállóba. Gazdagon hímzett köpenyeik arany- és bíborszínben csillogtak a gyertyák fényében.

 Hosszú, fényes szakálluk alatt mosoly bujkált, kezükben pedig különleges ajándékokat hoztak: aranyat, tömjént és mirhát.

- Messziről jöttünk, hogy lássuk a világ Megváltóját – szólalt meg egyikük mély, zengő hangon.

Az ajándékokat letették a jászol elé, majd ők is mélyen meghajoltak.

 Mózi először csak a furcsa illatokat érezte.

A tömjén füstje gyengéden gomolygott az istállóban, mintha angyalok szárnya lebegne a levegőben.

- Miért hozták ezeket az ajándékokat? – suttogta Mózi a tehén felé, aki mellette állt.

- Az arany a királyi méltóságot jelképezi – válaszolta a tehén lassan rágcsálva egy szalmaszálat. – A tömjén az imádság illata, a mirha pedig a gyermek különleges sorsára utal.

Mózi nem értette teljesen, mit jelenthet ez, de érezte, hogy ezek az ajándékok valami nagyon fontos dolgot fejeznek ki.

 Ahogy a három bölcs csendesen imádkozott, a gyermek feléjük fordította tekintetét.

 Mózi esküdni mert volna, hogy a gyermek halványan rá is mosolygott.

A három vendég távozása után az istálló újra elcsendesedett.

 A tehén békésen bólogatott, a szamár megpihent, és a csillag fénye még ragyogóbban világította be az éjszakát.

Mózi szívét különös melegség töltötte el.

Bár kicsi volt, és senki sem vette észre, tudta, hogy ma este egy csoda részese lehetett.