A boldogság vonala

A boldogság vonala.

          Van egy dolog a világon amire, mindenki vágyik, mindenki szeretné, ha az övé lenne. Sokan azt hiszik, hogy megkaparintották, de rá kell jönniük, hogy ez sajnos nincs így. Legyen gyerek, felnőtt, kicsi vagy nagy, alacsony vagy magas, zöld vagy kék szemű, fiú vagy lány, de mindenki szeretne boldog lenni.

           Így volt ezzel Ácsi bácsi is, aki mióta az eszét tudta álmokban élt. Egyikből ment a másikba, másikból a harmadikba. Volt, hogy mindent tudó királyként élt, egyszer híres műkorcsolyázónak álmodta magát, akiért mindenki rajongott, máskor péknek, aki a világ legeslegfinomabb kovászos kenyerét sütötte. Olyan is volt ám, hogy zsonglőrként ébredt egy cirkuszban, de az összes labda folyton a fejére esett. Mindegyik álmát nagyon szerette, de sose volt igazán boldog. Ám egyszer mikor azt álmodta, hogy bármire képes és együtt repült a madarakkal, megjelent egy tündér előtte, aki döntés elé állította. Választania kellett az álmai közül egyet örökre, amiben élete végéig élni fog. Mikor ezt Ácsi bácsi meghallotta azonnal tiltakozott, ő bizony nem fog választani, szeretett volna a létező összes álomban élni és minden ember bőrébe belebújni, mindent akart. A tündérke elmondta neki, hogy nem kaphat meg mindent, választania kell, de rögvest. Ácsi bácsi viszont továbbra sem volt hajlandó döntést hozni, megmakacsolva magát repült tovább egy másik álomba. A tündérnek se kellett több, választott hát, ő egy életet neki. Abban a pillanatban Ácsi bácsi elvesztette az egyensúlyát, távolodtak tőle a madarak, és zuhanni kezdett, szélsebesen. Egyik felhőről esett a másikra, míg a földre nem ért. Nagyot koppant, jól be is ütötte a fejét és értetlenkedve nézett szét, nem értette, hogy mi történt vele, már pedig ő mindent érteni szeretett volna. Ahogy körül nézett maga körül, észlelte, hogy nincs egyedül, sok-sok szempár nézett rá kíváncsian, mind picik voltak. Lelkes és vidám, apró, pöttöm gyerekek. Lassan felállt és meglátta ráncos kezeit, majd szomorúságában a fejéhez kapott, a kezeit végig húzta az arcán és észrevette hosszú-hosszú ősz szakállát. A fényben ezüstösen ragyogott, mintha a hold fénye csillogna rajta minden pillanatban. Megöregedett, úgyhogy észre sem vette, emiatt azonnal méregbe gurult, kiabálni, csapkodni kezdett és követelte az álomjáró életét. Nem érkezett válasz a mérgelődésére, de egy kislány, akit Csepkének hítvtak, megkérdezte tőle, hogy mi történt a bácsival miért ilyen szomorú. Ácsi bácsi erre azt felelte, hogy boldogtalan. Csepke nem tudta mit válaszoljon, végül hajtogatott egy óriási papírcsónakot és oda vitte neki. Mondván, hogy menjenek, úsztassák meg a vízen. Ácsi bácsi megrázta a fejét. Nem kellett több, Csepke, elővette az összes színes festékét és rajzolt egy hatalmas mosolygó békát, remélve, hogy  majd ugrándozva nevetnek a képen. Ácsi bácsi rá se hederített. Csepke nem adta fel, szólt a barátainak, építettek együtt egy szuper homokvárat, ami akkora lett, hogy bele is fértek, mondanom sem kell Ácsi bácsit nem izgatta a homokvár, továbbra is lógatta az orrát. Csepke és most már a barátai is újabb ötleteken törték a fejüket, hogy hogyan tehetnék boldoggá a bácsit. Énekeltek neki, mesét mondtak, verset szavaltak, neki adták az uzsonnájukat is. Fejen álltak, kézen álltak, oda vitték neki az összes társas játékot. Mindent megpróbáltak, Fifi még sütit is sütött számára, Gege pedig hozott neki apukája házi szalonnájából. Mimó elolvasta neki a kedvenc könyvét, Gigi cigánykerekezett, pedig nem is tudott, Viri vicceket mesélt, Lilkó pedig megölelte. Zsini virágot szedett neki, Lulu gyönyörű piros almákkal szaladt hozzá, amit egy zöldellő fa legmagasabb ágának, leghosszabb gallyának a végéről szakított le, ráadásul le is esett a fáról, de szerencsére jó puha avarba, így hangos nevetésbe tört ki. Éjt nappallá téve próbálták boldoggá tenni Ácsi bácsit, de nem tetszett neki semmi, mindent félre értett. Ezt most már megelégelte Csepke, nem tudta mihez kezdjen, leült a nagy fa tövébe és sírni kezdett. Pár perc múlva oda gyűltek a barátai is, és azt mondták neki, hogy ne búsulj Csepke te mindent megtettél, ha nem akar boldog lenni, akkor nem is lesz az. Erre a mondatra, nagyra nyíltak Csepke szemei, és már fogta is a krétát és húzott egy hosszú színes vonalat. Gyorsan elszaladt Ácsi bácsihoz, megfogta a kezét és kihúzta a vonalhoz, aztán így szólt: Tudja Ácsi bácsi a boldogság döntés kérdése csak magán áll, hogy mi szeretne lenni, ez a vonal itt ni, a boldogság vonala, át kell lépni és picit szebb lesz a világ, de tudja én maga helyett nem léphetem át. Ácsi bácsi elgondolkodtt, majd rájött, hogy lehet ő szomorú, hordhatja az orrát a földön, de ez semmin nem fog változni, csak elrepülnek mellette az izgalmas kalandok. Tudta, hogy nem lesz könnyű a lépés, de a kezdet mindig a legnehezebb. Így mély levegőt vett, és bízva önmagában és a gyerkőcökben, átlépte a boldogság vonalát. Szája mosolyra görbült és nagy vidáman ölelte meg az összes kis komisz kölyköt.

       Ez a vonal minden reggel, délben és este is ott áll mindenki előtt, csak lépni kell egy jó nagyot. Így történt tehát, hogy megtalálta a nagy titkot, a boldogságot, a hosszú-hosszú ősz szakállú, ezüstben ragyogó Ácsi bácsi. Ha nem hiszed, nosza rajta, lépd át te is a boldogság vonalat.