A Búcsú(38.) - Eszti-mami meséje

A Búcsú(38.) - Eszti-mami meséje.

Reggel Mami jelentőségteljes arccal állt meg az ébredező gyerekek szobája előtt.

- Gyerekek! Ma nagy takarítást rendezünk bent a házban, és kint az udvaron is!

- Muszáj? - kérdezte álmos hangon kócos fejjel Lali.

- Bizony, hogy muszáj! - mondta határozottan Mami. - Egyrészt mert holnap után vendégeink jönnek. Ez jó hír. Más részt, mert egyúttal valami véget ér.

- Milyen vendégek jönnek? - kérdezte Zsuzsi.

- A szüleitek érkeznek!

- Hurrá! Már úgy hiányoztak! - ugrált az ágyon Lali.

- És mi fog véget érni? - kérdezte Lili már-már szomorkásan.

- Bizony véget ér a nyári szünet a tanyán.

- Nem, az nem lehet! Máris? - kérdezte Lali. - De még olyan sok dolgunk van! Mi lesz Pötyivel? Makaccsal? Mi lesz a kis cicákkal? A lomb-házzal? És Hófehérrel, meg Foltossal?

- Tényleg, még meg kell tanítanunk őket repülni! - jutott eszébe Zsuzsinak. A gyerekek olyan sietve öltöztek fel, mintha lemaradnának valamiről. Hirtelen rengeteg teendőjük támadt. Vegyes érzések kavarogtak bennük. Nagyon várták a szülőket, de mintha nem akarnának haza menni még. Miközben felgereblyézték, és seperték az udvart, fájó szívvel nézték a körülöttük tipegő kis malacot. Ha Lali futott, Pötyi ott kocogott a nyomában. Ha Lali a kis kocsira ült, oda is felugrott utána. A kis cicák is egyre játékosabbak voltak. És úgy lehetett szeretgetni őket. Még doromboltak is. Lali most a kocsin ülve szomorúan simogatta az ölében szundikáló cicát. Ekkor megbökte valaki hátulról.

- Na! Lili! - nézett hátra. De nem Lili volt, hanem Makacs csacsi. - Hát te vagy az? Ma még nem is kaptál répát! Igaz? Na gyere, adok neked! - indult Lali a kis kosárhoz. És a csacsi követte a kisfiút, hagyta, hogy Lali megsimogassa a fejét, és megvakargassa a füle tövét miközben falatozott. Majd alaposan megszagolgatta a kisfiú kobakját. Még az orruk is összeért.

- Soha nem felejtelek el! - mondta vigasztalóan a csacsinak, akinek már másfelé volt dolga.

A lányok, fenn a lombházban tettek rendet. Kis söprűvel  kisöprögettek, elrendezték a bútorokat, a játékokat a helyükre rakták. Miután minden tiszta, és rendezett lett, a kis galambokhoz léptek. Először Hófehérrel kezdtek. Zsuzsi tenyerében volt a búza, Lili karján pedig a galamb. Lili le-fel mozgatta a karját, amin Hófehér ült. Hogy az egyensúlyát megtartsa, a galamb verdesett a szárnyával. Majd Lili kicsit nagyobbat lendített, a galamb a levegőbe emelkedett, és Zsuzsi kinyújtott tenyerére szállt. Ott kapott magot a kismadár. Majd újra, és újra próbálták. Ezt Foltossal is elgyakorolták. Aztán már a korlátról ügyesen a kislányok karjára reppentek. A lányok nagyon boldogok voltak. Együtt kacagtak ahogy röptették a madárkákat. A két kis galamb elégedetten, jóllakottan üldögélt a korláton, amikor végül Lili és Zsuzsi ebédelni ment.

    Aztán eljött a nagy nap. Megérkezett Apa, Anya, és Zsuzsi anyukája a tanyára, a gyerekekért. Lili, Zsuzsi, és Lali nagyon boldogok voltak. Annyi de annyi mesélni valójuk volt. A szülők nem győzték hallgatni. Bemutatták őket Makacs csacsinak, Pötyinek, a kis malacnak, a kis cicáknak Pajkos istállójában, és a lombházat is megmutatták, amit Papi épített nekik. Felérve aztán nem találták a galambokat. Hófehérnek, és foltosnak hűlt helye volt.

- Lehet, hogy elkapta a cica őket? - nézelődött Lili. Mindenhova benéztek, de semmi.

- Ott vannak! - mutatott Lali fel a fejük feletti ágra. A két galamb fentről nézett le rájuk.

- Ó de jó, hogy megvannak. - könnyebbült meg Zsuzsi is.

- Szóval tudnak rendesen repülni!

Hogy enni tudjanak, öntöttek magot a tálkájukba.

Erre a hangra leröppentek a madarak, és csipegetni kezdtek a korlátra tett búzából. Hófehér, és Foltos csoda szép galambbá fejlődött. Majd jóllakottan bemutatták a tudományukat. Felszálltak, és a fa fölött tettek néhány tisztelet kört. Majd az egyik fenti ágán landoltak. Tényleg felnőttek, és megnyugtató, hogy már önállóan tudnak gondoskodni magukról.

- Nem csoda hogy ilyen jól éreztétek magatokat itt! - mondta mosolyogva Apa. - Rengeteg barátot szereztetek. És ez a lombház, egyszerűen fantasztikus! Megbeszéltük Papiékkal, hogy a nyári szünet végén, még egy hétre vissza jöhettek majd.

Több sem kellett a gyerekeknek, sokkal vidámabbak lettek. Így már nem is volt olyan szomorú a búcsúzás a Tanyától.