A Dongó bébik és a repülés(4.) - Eszti-mami meséje

A Dongó bébik és a repülés(4.) - Eszti-mami meséje.

   Egy szép nyári napon Dundi Dongó, és Döngicse azt tervezték, hogy kirándulni mennek. Jobban mondva repülnek. Eljött az ideje ugyan is, hogy a Dongó bébiknek megerősödjön a szárnyacskájuk, és megtanuljanak repülni. Bömbike, Bimbike, és Dömike már alig várták, hogy induljanak. Döngicse bepakolta a kosárkába a virágpor szendvicseket, majd megbeszélték az útvonalat, hogy merre mennek. Egy olyan tisztást kellene keresni, ahol a Dongó bébik tudják a repülést gyakorolni. Döngicse fogta a kosárkát, Bimbikét pedig a hátára vette. Dundi Dongó Bömbikét, és Dömikét vette a hátára, és elindultak a nagy kalandra.

Repülés közben Döngicse észrevett egy virágokkal teli tisztást.           

-  Ez jó lesz! - kiáltotta. - Itt megpihenhetünk. Egy nagy és puha lapulevélre landoltak. Döngicse leterített egy kockás kendőt, kirakta a virágpor szendvicseket, és meguzsonnáztak. Miután elpakoltak a kosárkába, kezdődhetett a gyakorlás. Dongó anyuka mutatta a mozdulatokat.

-Mozgassátok a szárnyacskátokat! Amikor halljátok hogy suhognak, az már jó! Ekkor jön a futás! Futás közben még gyorsabban suhogjanak a szárnyak! Ha már halljátok, hogy “döngnek” akkor rugaszkodjatok el a levélről, és repüljetek Apa után!

A Dongó apuka kiszemelt egy szép nagy virágot a közelben. Ott integetett egy kis piros kendőcskével, jelezve, hogy hova kell leszállniuk.

Először Bömbike indult neki. De mivel nem várta meg hogy a szárnyacskái kellőképen begyorsuljanak, így vissza pottyant, és hármat bukfencezett mire megállt.

- Semmi baj! - vigasztalta az anyukája. - Pihenj egy kicsit, és majd újra próbálod!

Most Bimbike jött.

- Anya! Suhognak a szárnyaim! - kiáltotta büszkén.

- Várd meg a döngést! Fuss! Repülj! - bíztatta a kisdongót. És Bimbike a levegőbe emelkedett. Erősen suhogtatta a szárnyait, és hallotta a döngést.

- Anya! Hallom! Döng már! Látod milyen ügyes vagyok? - nézett anyukájára a kisdongó. Így viszont szem elől tévesztette a célpontot. Hiába integetett az apukája a kis piros kendőcskével, Bimbike neki ütközött a virág szárának, és lepottyant a földre. Az ütközéstől apuka is lebukfencezett a figyelmetlen kisdongó mellé.

- Semmi baj, próbáld újra! Nagyon ügyes voltál, már nem sok kell, hogy sikerüljön! - bíztatta Dongó apuka Bimbikét. - Gyere, vissza viszlek! Dömike addig is míg sorra kerül, ott gyakorolt a háttérben. A lapulevél szélén körbe körbe.

- Most én jövök! - És neki rugaszkodott. Suhogott, futott, döngött, felemelkedett a levegőbe, és repült…és repült… és repült, mert nem tudott megállni. Apukája integetett a piros ronggyal, de hiába.

- Nem tudok leszállni! - kiabálta kétségbeesetten.

- Fordíts el a szárnyad, és lassíts! Dömike megállt a levegőben, aztán leesett apukája mellé mint egy kavics. Mivel a virág puha volt, és rugalmas, Dömike vissza pattant.

- De jó móka ez! - és még ugrált rajta párat nagy élvezettel. Bömbike, és Bimbike is akartak ugrálni a virág trambulinon, ezért nagyon koncentráltak, hogy sikerüljön átjutni. A nap végére mindhárom Dongó gyerek megtanult repülni. A legélvezetesebb a virág trambulin volt. Repültek, ugráltak, és újra és újra. Aztán mikor a napocska kezdett lefelé menni, a Dongó család felkerekedett, és együtt szálltak az otthonuk felé.   A Dongó gyerekek kacagva kergetőztek a levegőben, még bukfencezni is megtanultak repülés közben. A nap végére úgy elfáradtak, hogy nem kellett altató, szépen aludtak reggelig.