A nap és a hold

A nap és a hold.

A Napot minden reggel zajos madár sereg éneke fogadta nagy örömmel, hiszen ő hozta a fényt, és a világosságot. 

A Hold ezt nagyon irigyelte, és szomorú volt, hogy őt nem fogadja ilyen vidám madár csivitelés.

( Szerinted mit jelent az, hogy irigy? … És mit jelent az, hogy szomorú?… Te szoktál irigy lenni? … Szoktál szomorú lenni?…)

Azon kívűl azt is megfigyelte, hogy mire ő megérkezik, már minden virág becsukta a szirmait. 

 - Haj-haj! - búslakodott magában. - De jó a Napnak! Őt mennyien szeretik!   - sóhajtozott. A Szél, jártában keltében hallotta a Hold panaszos sóhajtásait. Aztán ahogy múlt az éjszaka, és felkelt a Nap, a Szél ezt hallotta:

 - De jó a Holdnak! Pihenhet kedvére. Nincs ennyi dolga mint nekem! Gyönyörű csillagkoszorú veszi körbe, és kíséri égi pályája útján. Én bezzeg egyedül járom végig az utamat - panaszkodott a Nap is. 

 - Ej, nem lesz ez így jó sehogyan sem! - gondolta magában a Szél. - Ha ilyen panaszos, búskomor lesz a Nap is, meg a Hold is, hamarosan az emberek is elszomorodnak, meg a virágok, és a madarak is! Mit lehetne tenni? - tette fel magában a kérdést a Szél. Okos volt a Szél, addig gondolkodott, míg ki nem talált valamit.

( Te is segítettél már valakinek aki szomorú volt?…Kinek?…Milyen érzés volt?…)

A Szél még vidámabban nyargalászott örömében, alig várva, hogy a tervét megvalósíthassa. Reggel aztán fújdogált, szárnyalt, és a Nap körül is tett néhány karikát. 

 - Jó reggelt Nap! - köszöntötte Szél a napot! - Gyönyörű reggelt hoztál ma! 

 - Jó reggelt! Jó reggelt! Kinek jó ez? - durcáskodott a Nap.

 - Hát nekünk! Mindenkinek! Nézd! Hányan örülnek neked! Hiszen a sok kismadár mind neked trillázik! Örülnek a fényednek, és a melengető sugaraidnak! A virágok szép sorban nyitogatják szirmaikat, a nyuszik kibújnak az üregeikből, bukfenceznek, hiszen egy újabb nap virradt rájuk! Látod?

 - Én semmit nem látok! - mondta a Nap. Szél csodálkozva nézett a Napra, és csak ekkor vette észre, hogy egy kis szemtelen felhő takarja el a kilátást a nap elől.

Na, több sem kellett a szélnek, jó nagyot fújt a felhőre, aki aztán szépen elvitorlázott a Nap elől. A nap csak ekkor látta, hogy milyen csodás az élet. Már semmi nem homályosította el a látását. Boldogan járta végig az útját, és boldogan engedte át az éjszakát a Holdnak. De a Hold még mindig szomorú, és irigy volt. Látta a Szél, és megszólította a Holdat.

 - Jó estét Hold! Gyönyörű éjszakának nézünk elébe. - mondta bíztatóan.

 - Jó estét! Jó estét! Kinek jó! - durcázott a Hold. A Szél most jól körbe táncolta a Holdat, és észrevette a szemtelen felhőcskét, aki megint eltakarta a kilátást. Fújt egy óriásit, és a kis felhő kacagva úszott el a Hold elől. 

 - Na most nézz szét barátom! - mutatta a látványt a Szél! - Hallod a fülemülét? Ő este és éjszaka neked dalol! Látod a kisgyerekeket, akiket anyukájuk puha paplannal betakar, és a rólad szóló mesével ringat álomba? Tudod, hogy ilyenkor mindenki megpihen, és erőt gyűjt a holnaphoz? A fák nagyot sóhajtanak, és oxigénnel dúsítják a levegőt! A tengert te tornáztatod meg! Hol árad, majd pedig apad! És látod e, hogy mennyi gyönyörű szikrázó csillag kísér az utadon! Csodálatos életed van neked Hold! - táncolta körül a szél Holdat. És valóban! A Hold most látta meg, hogy milyen különleges munkája van, és nagyon elégedetten járta végig a pályáját. Majd pedig cseppet sem irigykedve adta át a terepet barátjának, a napnak. Szél pedig rendszeresen odafigyelt a kis huncut felhőre, aki szerette eltakarni a kilátást a Hold, és a Nap elől.  Itt a vége, fuss el véle!

( Te miért szereted a nappalt?…És az éjszakát?…)