A harapós tök

A harapós tök.

1.

Az Öreg-Duna partján, a Csalitosvég nevű kis falu egyetlen utcájának utolsó házában lakik egy Marci nevű kisfiú. Majdnem hét éves volt, amikor egy nyári napon Budapestről dédiék régi házába költözött a szüleivel. Már egészen megszerette a falusi életet és sok olyan dolgot kipróbált, amiket a nagyvárosban nem lehetett. Fürdött a folyóban, pecázott az apukájával és szinte minden nap kiment az ártéri erdőbe kalandot keresni. Egy napon, mikor a levelek már sűrűn hullottak a fákról, elhatározta, hogy töklámpást fog készíteni. Eddig még sosem faragott tököt, így hát nagyon izgatottan tervezgetett.

–­ Kimegyek a tökföldre és kiválasztom a legtökéletesebb tököt a világon. Rémisztő arcot faragok neki, teszek bele egy lámpást és kirakom a teraszra, így sötétben is megcsodálhatják a szomszédok. – gondolta vidáman.

Elővette hát a kék biciklijét, utána kötötte a kis zöld taligáját, amin majd hazahozhatja a tököt, és elindult a töltés mellett. Szépen sütött a nap és még nem is volt annyira hideg ezért nagyon élvezte a biciklizést a színes fák alatt. Nemsokára oda is ért a tökföldre, és elkezdte bejárni az ültetvényt, hogy kiválassza a legszebb tököt. Volt ott mindenféle alakú és méretű, hosszúkás vékony, alacsony kövér, egyik oldalán homorú, a másikon domború, ferde is meg egyenes is, de egyik sem volt az igazi. Már egy ideje válogatott, amikor nagyot korgott a hasa.

– Még szerencse, hogy hoztam magammal egy kis kiflit meg sajtot. – gondolta, és leült egy nagy szikla árnyékába, hogy megegye az ebédjét.

Amikor végzett, a maradék sajtot zsebre vágta, és a sziklának támaszkodva felállt.

­– Hű, milyen sima az oldala, és milyen szabályos az alakja! – csodálkozott.

Ahogy jobban szemügyre vette, látja ám, hogy nem szikla az, hanem egy hatalmas tök. Olyan nagy volt, mint egy szénabála és szép szabályos volt az alakja.

– Meg van! Pont ilyen tököt kerestem! – kiáltott fel vidáman.

Mellé parkolt a biciklivel, és megpróbálta beemelni a tököt a taligába. Döntötte, húzta, tolta, de az meg sem moccant. Rövid próbálkozás után belátta, hogy nem fogja tudni hazavinni. Megtörölte a homlokát és elgondolkozott.

– Talán ha itt kifaragnám, akkor a belseje nélkül könnyebb lenne, és be tudnám tenni a taligámba, vagy ha nem, akkor itt a domb tetején is láthatná mindenki. – döntötte el.

Elővette a zsebkését és elkezdte kifaragni a tököt. Vágott neki két nagy szemet, egy háromszög alakú orrot és egy hatalmas, girbe-gurba szájat, amiben csupán két ferde fog volt. Már éppen elkezdte volna a belsejét kifúrni a száján keresztül, amikor furcsa dolog történt.

– Mit finálf? Ne furkálj a fámba! – szólt bosszúsan egy mély hang.

– Jaj! Mi ez? – Marci ijedtében hátra ugrott egyet. – Te tudsz beszélni?

– Hát még szép, hiszen van szám! – felelt felháborodva a tök és kiköpött néhány szem magot. – Mit művelsz velem?

 A kisfiú eltátotta a száját, mert eddig még nem beszélgetett zöldségekkel, majd céltudatosan kihúzta magát és így felelt – Kifaraglak, hazaviszlek és kivilágítalak, hogy mindenki láthassa, milyen szépet alkottam!

– Azt aztán biztos, hogy nem! – felelt a tök, és egy gyors mozdulattal, – Hamm! – bekapta Marcit.

A fiú hiába próbált a száján át kimászni, a tök olyan szorosan összezárta fogatlan ajkait, hogy azok meg sem mozdultak. Szerencsére a kisbicska még Marci kezében volt, amikor a tök bekapta, így azzal próbálta kivágni magát. A meglepő fordulattól a tök sötét belsejében elvesztette a tájékozódási képességét is, így nem tudta milyen irányba kezdett fúrni.

– Előbb-utóbb csak kifaragom magam innen! – gondolta.

2.

Már egy jó ideje ásta a járatot, a szája és a szeme telement trutymóval. Alig látott valamit, és a keze is kezdett nagyon elfáradni.

– Jaj! Nem hittem volna, hogy ilyen hatalmas ez a tök! Mégis, hogy lehet, hogy még mindig nem jutottam ki, olyan mintha egyre csak nőne. De ha most visszafordulok, talán még jobban eltévedek. – bosszankodott, és mérgében mindkét öklével rácsapott az alagút oldalára.

Erre aztán beszakadt a fal, és hirtelen előre bucskázott át a lyukon. Vetett egy bukfencet és a hátára esett, valami puhára, ami a levegőbe dobta, mint egy rugó majd kiterült a földön, akár egy béka. Amikor összeszedte magát, felállt és kitörölgette a szeméből a ragadós trutyit. Egy kicsit letisztogatta a ruháját, és próbált rájönni, hová került. Hunyorogva látja ám, hogy egy nagy üregbe esett. Ahogy hozzászokott a szeme a hirtelen támadt világossághoz észrevett balra, a fal mellett egy könyvespolcot, rajta rengeteg könyvvel. Megdörzsölte a szemét, hogy biztosan jól látja-e, de a polc igenis ott volt, mellette két fotel, köztük egy világító állólámpa. Szemben a polccal, a szoba jobb oldalán egy ebédlőasztal négy székkel, rajta egy gyertya, hátrébb a sarokban meg egy konyhaszekrény mosogató dézsával. A fotel és a dézsa között egy ajtót látott. Már éppen elindult volna felé, amikor a szeme sarkából meglátta, hogy jobbra tőle valami megmoccant. Látja ám, hogy a sarokban négy kicsi egérke egy apró kályha mellett kuporog. Kezükben botra tűzött tökmagot tartanak a parázs fölé, és tágra nyílt szemmel nézik, ki zuhant a nappalijukba.

– Khm… sziasztok! – integetett oda Marci szégyenlősen. – Ne haragudjatok, hogy így rátok törtem. – mondta bűnbánó ábrázattal.

Az egérkék összenéztek és a kezdeti ijedtség helyett kíváncsiság ült az arcukra.

– Hát te meg ki vagy, és mit keresel a nappalinkban? – kérdezte a legnagyobb egérke.

A kisfiú odament hozzájuk és csodálkozva látta, hogy az egérkék közelebbről nézve nem is olyan kicsik, sőt szinte a derekáig értek.

– Én Marci vagyok és eltévedtem ebben a tökben. – mondta, mintha mi sem lenne természetesebb. – Kimentem a tökföldre, hogy találjak egy szép példányt, amit kifaraghatok, de aztán ez az óriás bekapott, és most próbálok kijutni. Ti kik vagytok és hogy nőttetek ilyen nagyra?

– Én Görbebajszú Pucukmány vagyok, ő a feleségem Sajtina és a gyerekeink Péter és Pál. – mutatta be a családot egérpapa. – Mi nem vagyunk különösebben nagyok, bár elég jól élünk. – simogatta meg termetes pocakját mosolyogva. – Inkább te tűnsz kisebbnek a többi embernél.

– Persze, hiszen még gyerek vagyok! Bár ez akkor is különös. – töprengett Marci, ahogy ismét körbenézett a szobán. – De ezen ráérek később is gondolkozni, most egyelőre szeretnék kijutni. Esetleg tudnátok nekem segíteni?

– Hát mi nem járunk ki innen. Amikor még egész kicsi volt a tök, berágtuk ide magunkat az asszonnyal, és ahogy egyre nőtt, úgy a lakást is bővítettük. A lyuk, amin bejöttünk, már összenőtt. Amikor a gyerekek megszülettek már olyan nagy helyünk volt, hogy saját hálószobát, gyerekszobát, sőt még élelmiszerkamrát is tudtunk csinálni. Itt szépen kihúzzuk a telet, aztán majd tavasszal, ha a tök kiolvad a fagyból és szétesik, mi is tovább állunk. De addig is itt bent megvan mindenünk, ami a családomnak kell. – szólt Pucukmány és körbemutatott. – Van elég tökmagunk tavaszig, és még a maradék falakból sült tököt is tudunk csinálni.

– Oh, értem. – szólt csalódottan Marci.

– De ami azt illeti, lehet, hogy valaki más tudna segíteni! – szólt egérpapa elgondolkozva.

– Más egerek is élnek itt? – kérdezte reménykedve a kisfiú.

– Hát azt nem tudom, mi nem ismerünk itt másokat a fajtánkból, de vannak egyéb szomszédjaink. – cincogta egérpapa. – A kamrából nyílik egy alagút, amin keresztül a hernyókhoz tudsz eljutni, ők talán tudnak neked segíteni. Viszont elég messze van, sokat kell gyalogolni.

– Tessék, vigyél magaddal egy kis pirított tökmagot az útra. – nyújtott át egy kis zacskót egér mama Marcinak.

– Nagyon köszönöm a segítséget, kedves egérkék! Sajnálom, hogy tönkretettem a nappalitokat!

– Semmi gond, úgyis terveztünk még egy gyerekszobát építeni, így legalább nem kell gondolkoznunk, hol legyen. – mosolygott Sajtina.

– Kérlek, fogadjátok el ezt a kis sajtot cserébe az útba igazításért. – ezzel Marci elővette az ebédje maradékát.

Az egérkék nagyon megörültek a sajtnak, hiszen időtlen idők óta csak tököt ettek.

Marci zsebre vágta a csomagot, elköszönt az egércsaládtól, és belépett a kamrán keresztül az alagútba.

– Legalább most nem kell ásnom! – gondolta megkönnyebbülve miközben becsukódott mögötte a kamra ajtaja, és ismét a sötétben találta magát.

3.

Ment mendegélt, a járat hol jobbra, hol balra kanyarodott. Egyszer emelkedőn kellett felmásznia, egyszer lejtőn kellett lemennie. Már majdnem megette az összes tökmagját, mire végre világosodni látszott az alagút. Nemsokára aztán belépett egy kör alakú terembe, ahol halvány fény derengett a falon lévő mélyedésekből.

A szoba túloldalán egy kicsi asztalt pillantott meg, tele gyertyákkal, ezen kívül semmilyen bútor nem volt a helyiségben. A falra kihelyezett hangszórókból halk zene szólt.

– Olyan, mint amit anya szokott hallgatni jógázás közben. – gondolta a kisfiú.

A padló és a fal találkozásánál, körbe a szobában rengeteg kúp alakú kis kupac sorakozott. Ahogy közelebb ment hozzájuk, egyszer csak megakadt a lába egy piros-fehér csíkos szalagban, ami térd magasságban elkordonozta a kis kupacokat. Odasétált az asztalkához hátha talál rajta valamit. Egy malacpersely és egy darab papír feküdt rajta, azon kacskaringós betűkkel az alábbi szöveg:

"Kérjük, az átalakulási szertartást ne zavarják! A bábokat tapogatni, kopogással a meditatív kiteljesedést megzavarni szigorúan tilos! Tavasszal a megtisztulási folyamat végén, amikor az első napsugár eléri a centrális kört, kitörünk a bábunkból és szárnyainkat kitárva kirepülünk az ég felé! Amennyiben egyházunkat adománnyal szeretné támogatni azt a kihelyezett perselybe dobva megteheti! A fény jöjjön el hozzánk. A tökhernyók (majdani töklepkék) felekezete"

– Na, hát tőlük nem sok mindent fogok megtudni! – vakarta a fejét csalódottan Marci és közben azon gondolkodott, mi lehet az a centrális kör.

Körbenézett a szobában, hátha van egy másik nyílás valahol a falon, de semmit sem talált. Felnézett és hátralépett a faltól hármat, hátha a szoba plafonján lát valamit. A harmadik lépésnél a bal lába hirtelen megbillent, és egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát. Gyorsan oldalra lépett egyet és lenézett. A gyertyák remegő fényében egy kör alakú lyukat látott kibontakozni a padlón, pont a szoba közepén. Körülötte párhuzamosan egészen a falig egyre nagyobb köröket rajzolt valaki.

– Hű, ezt eddig észre sem vettem a sötétben! Majdnem beleestem! – kapott a szívéhez.

Aztán körbenézett, és lassan ráeszmélt, hogy ez az egyetlen nyílás amerre el tud indulni.

– Azt hiszem, ez lehet az a cenvalamilyen kör a levélből! – mondta ki hangosan is.

Felvett egy gyertyát az asztalról, és belevilágított a nyílásba. Egy csúszda vezetett lefelé csigavonalban ameddig a gyertya fényében látta.

– Nos, azt hiszem, nincs más választásom. – és ezzel beleugrott a lyukba.

4.

Csúszott lefelé körbe-körbe, a gyertya a kezében közben elaludt és ismét sötét lett. Már majdnem kidobta a taccsot úgy elszédült, mikor a csúszda hirtelen balra kanyarodott majd egy emelkedő következett. Egy kicsit lelassult, és nagy huppanással valami puhán landolt a feneke. Egy pillanatig még ült ott, amíg megszűnt a szédülése. Ekkor vette észre, hogy még mindig sötét van, de a hangzavar annál nagyobb. A szörcsögés és csámcsogás melletti kiabálásból sikerült pár szót kivennie.

– Álmos vagyok! Éhes vagyok! OÁÁ! OÁÁ! – kiáltották egyszerre vagy százan.

– Jövök már! Tente, tente, tessék kicsikéim! – hallatszott egy erősebb hang a többinél.

Marci meg sem mert mukkanni, el sem tudta képzelni miféle lények falatozhatnak a sötétben. De ekkor mintha valaki hozzá szólt volna.

– Te meg ki vagy és mit keresel itt? – szólt egy hang, nem mérgesen, inkább végtelenül fáradtan.

– Én csak… – kezdett volna magyarázkodni, de a hang félbeszakította.

– Csak nem gyertya van nálad? – szólt az ismeretlen reménykedve, de mielőtt Marci válaszolhatott volna, az kikapta a kezéből a gyertyát és elsuhant mellette.

A következő pillanatban fény gyúlt, és Marci a szeme elé kapta a kezét. Ezzel egy időben síri csend lett a szobában. Lassan pislogott, hogy végre megláthassa hova került, és egy alakot látott maga előtt kibontakozni. Első sor lábait összefogva egy teniszlabda méretű legyecske cikázott előtte.

– Jaj, hálásan köszönöm kedves idegen! Azt hittem már sehogy sem tudom megnyugtatni a kicsikéimet! – mondta könnyes szemmel, majd elrepült.

Marci először nem értette mi történt, aztán, ahogy a legyecske után nézett látja ám, hogy a gyertya körül száz meg száz apró kukac tátott szájjal, óriási szemekkel a lángot nézni. Némelyikük szájából még egy-egy nyálcsepp is elindult a padló felé.

– Tudod, az én kicsikéimet csak a fény tudja megnyugtatni, de az utolsó gyertyám is leégett reggel, a férjem pedig még nem jött haza, hogy másikat hozzon. Végre megnyugodtak, nagyon köszönöm! De te ki vagy, és hogy kerülsz ide?

Marci mesélt a legyecskének a tökről, ami bekapta, az egércsaládról, a hernyó bábokról, és hogy szeretne kijutni, de nem tud.

– Ó hát a férjem biztos tud neked segíteni, mert ő kijár a tökön túlra, de most elment a barátaihoz focimeccset nézni, és majd csak este ér haza. Sajnos én nem tudom megmutatni neked az utat, mert nem hagyhatom magukra a kicsikéimet. De ha elindulsz azon az alagúton – mutatott a második sor lábával a szemközti falon lévő lyukra. – és elfordulsz balra, majd kétszer jobbra és megint balra akkor odatalálsz a férjemhez.  Vigyél neki egy kosár rágcsálni valót, és ha elmondod, hogy én küldtelek akkor biztos segít neked! – azzal Marci felé nyújtott egy rohadt tökkel teli bűzlő kosárkát.

– Oh, rendben, köszönöm szépen! – mondta Marci majd a fintorát mosolyba húzva elvette a kosárkát és az alagút felé indult.

5.

Az alagút falát tapogatva megtalálta a helyes utat, amit a legyecske mondott és nemsokára villogó fényt látott kiszűrődni a folyosóra.

– Azt hiszem ez lesz az! – gondolta Marci és benézett a nyíláson.

Odabent vagy száz legyecske nyüzsgött egy szakadt kanapén, vagy a levegőben izgatottan repkedett. Némelyikük piros mutatóujját előre szegező kezet, vagy apró zászlót lengetett. Sokak fején piros sapka, vagy kendő. Mások a kanapé előtti asztalon lévő nagy halom rohadt tökön ugrándoztak és nyalogatták azt. De kivétel nélkül mindannyian egy nagy tévét bámultak, amin, ahogy Marci látta apró piros és kék pöttyök cikáztak zöld háttér előtt. A legyecskék egyszer csak hirtelen felkiáltottak.

– Góóóóól! – és mindenki a levegőbe röppent és szaltóztak, cikáztak örömükben.

Marci megvárta, amíg alábbhagy a szurkolás, majd belépett a szobába.

– Elnézést, itt van légyuram? – szólt hangosan.

Mind a százan odakapták a fejüket és egyszerre válaszoltak. – Tessék, itt vagyok!

– Őőő! – hebegett Marci zavartan, mert eszébe jutott, hogy a nagy sietségben elfelejtette megkérdezni a legyecskétől, hogy is hívják a férjét.

– Én azt a légyuramat keresem, akinek sok-sok gyereke van.

– Tessék! – mondták ismét mindannyian.

– Őőő! – gondolkozott Marci, majd sietve hozzátette – Én azt a légyuramat keresem, aki itt lakik négysaroknyira, jobbra, balra, megint balra majd jobbra.

– Hát miért nem ezzel kezdted? – röppent ki egy legyecske a tömegből, és leszállt Marci előtt. – Valami baj van? Ki vagy te?

Marci bemutatkozott, majd elmesélt neki mindent és átnyújtotta a rohadt tökkel teli kosarat.

– Köszönöm szépen hogy segítettél a feleségemnek, és persze ezt a sok finomságot is. Már épp kezdtünk kifogyni belőle. – mutatott a nagy bűzlő halom felé az asztalon. – Persze, hogy segítek! Nemsokára vége a meccsnek, aztán kivezetlek innen. Ahogy látom, nem lesz hosszabbítás. Addig gyere és nézd meg velünk a végét.

Marci leült két piros zászlót lóbáló legyecske mellé, és próbált apró levegőket venni. A meccs hamarosan véget ért, a piros csapat győzött a legyecskék ujjongva fogadták az eredményt. Miután alaposan meglapogatták egymás hátát megbeszélték, hogy a jövő heti meccset is együtt nézik majd. A legtöbben már elrepültek így légyuram Marci felé fordult.

– Gyere velem a másik szobába és megmutatom, merre kell menned! – mondta.

– Jaj! Sosem jutok ki innen, biztos megint egy alagutat mutat nekem! – gondolta Marci fáradtan, miközben követte a legyecskét egy másik terembe.

De légyuram egy lyukra mutatott a plafonon. – Na, látod, azon a résen át szoktunk közlekedni, és a szomszédos tökökben lakó barátaink ezen keresztül jönnek hozzánk meccset nézni minden szerdán.

– Hú, de magasan van! Hogyan fogok oda feljutni? Én nem tudok repülni! – mondta Marci rémülten, majd körülnézett a szobában, de sajnos semmi használhatót nem látott, amivel felmászhatott volna a résig.

– Várj csak, mindjárt jövök! – szólt a legyecske és kiröppent a lyukon. Pár perc múlva visszajött egy kötelet szorongatva mind a hat lábával.

– Ez itt a tök indája, pont a szárához van rögzítve, ezen fel tudsz mászni. – mosolygott a kisfiúra.

– Nagyon köszönöm a segítséget! – szólt fülig érő szájjal Marci, majd elköszönt a legyecskétől és felmászott az indán.

6.

Nemsokára végre megcsapta az arcát az őszi szellő, ahogy kikukucskált a tök szára tövében nyíló lyukon, és csodálkozva látta, hogy már kezd sötétedni.

– Jaj de jó, el sem hiszem, hogy végre kijutottam! – ujjongott örömében. – Hű, egész nap ebben a tökben bolyongtam! Igyekeznem kell haza, mert aggódni fognak a szüleim!

Gyorsan kimászott a tök tetejére, és akkor elcsodálkozott milyen magasan van. Egyszer csak halk csipogást hallott a tök szára felől. Odatapasztotta a fülét, és a hang erősebb lett. Elkezdte körbejárni a vastag szárat, és nemsokára észre is vett egy kis odút, amit a tök szárába vájt valaki. Ahogy közelebb hajolt egy kismadár pislogott rá.

– Oh, elnézést nem akartalak megijeszteni! – mondta, majd lassan hátrálni kezdett. – Nahát, milyen sok állatnak ad otthont ez a nagy tök, tisztára, mint a régi tömbházunk! – gondolta.

Az indát, amin felmászott kihúzta a lyukból, majd a tök sima oldalán leereszkedett rajta. Pont a tök kifaragott arca előtt ért földet és gyorsan hátrébb, ugrott nehogy megint bekapja. A tök már álmosan pislogott, de a hirtelen mozdulattól kipattantak a szemei.

– Hát te meg hogy kerültél ide? Egész nap ki sem nyitottam a számat nehogy megszökj! – szólt haragosan.

– A fejed tetején lévő lyukon át ereszkedtem le. – válaszolt Marci. – Hogy nőttél te ilyen nagyra egy nap alatt? – nézett fel csodálkozva a tökre, akinek most a szájáig sem ért.

– Nem én nőttem meg, te vagy kicsi. Aki nyers varázstököt eszik, az bizony összemegy! – kuncogott kárörvendő hangon a tök.

– De én nem ettem! Fúúj, biztos ásás közben lenyeltem egy kis trutymót! Jaaj ne! Kérlek, változtass vissza! – kérlelte a tököt könnyes szemmel.

– Na, ne lógasd az orrod csak napnyugtáig tart. – mondta engedékenyen a tök, mert megsajnálta a szipogó kisfiút. – Nézd csak, már kezd is nőni a füled!

– Tényleg! – kiáltott vidáman Marci, ahogy megmarkolta a fejéhez képest most kétszer akkora füleit. – Szeretnék bocsánatot kérni tőled, amiért ki akartalak faragni. Most már látom, hogy milyen sokan laknak benned. Ha hazaviszlek, mindannyian otthon nélkül maradnak az állatkák, akiket megismertem. – mondta szégyenkezve Marci a cipőjének.

– Nocsak, látom hasznos volt az utazásod, nem haragszom. Adok neked egy kis ajándékot, hogy mindig emlékezz erre, itt van ez alatt. – biccentett hatalmas fejével a tök az egyik nagy zöld levelére. Marci felemelte az indát, amin a levél lógott, és egy szép, fából faragott tököt talált. – Ebbe nyugodtan tehetsz lámpást. – A fatök az óriástök pontos mása volt és éppen akkora, hogy szépen elfért a kis zöld taligába. Marci nagyon megörült az ajándéknak, elbúcsúzott a töktől, és most már szokásos méretében hazaindult az őszi naplementében.

7.

Másnap reggel, amikor bement a garázsba, hogy megkeresse a lámpást, amit a tökbe szeretett volna tenni, megakadt a szeme egy guriga piros-fehér színű szalagon. Elgondolkozott egy pillanatra, majd ferde mosolyra húzta a száját, és felkapta a gurigát. Betette a kis zöld taligájába, egy doboz szeg, egy kalapács, és egy vastag alkoholos filc társaságában. A terasz mellett talált néhány lécet, azokat is melléjük rakta, és elindult a tökföldre.

Egy óra múlva már otthon is volt, kitette a fatököt a lámpással együtt a terasz közepére, ahol mindenki jól láthatta. Csodájára jártak mind a rokonok, barátok, és a kerítésen bekukucskáló kíváncsi szemek, mert senkinek sem volt a környéken fából készült töklámpása.

Marci délután a kertben gereblyézte a leveleket mikor hallja, hogy a szomszéd bácsi meséli éppen a feleségének, hogy a tökföldön járt.

– Képzeld, Mariska mit láttam! Valaki körbe kerítette azt a hatalmas tököt, amivel Jóska bácsi a szombati tökszépségversenyen akart indulni. – mondja megbotránkozva. – De ez mind semmi, mert még szemet, orrot és egy hatalmas szájat is faragott neki, ráadásul táblára kiírta, hogy „Vigyázz, a tök harap!”.

– Nem mondod Pistám! – kapott a szívéhez Mariska néni.

– Így aztán már nem indulhat a versenyen szegény ember, pedig mennyit gondozta azt a tököt! Még valami kínai tápoldatot is rendelt hozzá az interneten. Micsoda komisz gyerekek vannak, hallatlan! – dohogott az öreg.

Marci két kezét a szája elé kapta, nehogy meghallják a kuncogását, majd fütyörészve folytatta a munkát.

Itt a vége fuss el a tökföldre véle.